Rákosi Mátyás válogatott beszédei I. rész

By Rákosi Mátyás

Rákosi Mátyás 1945–56 között a Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja fő-, majd első titkára, 1952–53-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke is.

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633762585

Book preview

RÁKOSI MÁTYÁS

VÁLOGATOTT

BESZÉDEK ÉS CIKKEK

I.

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

A könyv az alábbi kiadás alapján készült:

Szikra Könyvkiadó 1952

Borító: Rimanóczy Andrea

978-963-376-258-5

© Fapadoskonyv.hu Kft.

MAGYARORSZÁG A FASISZTA NÉMETORSZÁG HŰBÉRESE

A fasiszta Németország valamennyi bérencét és hűbéresét a Szovjetunió szabad népei elleni háborúba hajtotta. Hitler táborában összeverődött az emberi szabadság minden esküdt ellensége és csak természetes, hogy ott Horthy sem hiányozhatott. Horthy véres bandája mindenkor ott található, ahol remény van arra, hogy valamit rabolni lehet. Most, amikor Európa vérszomjas tigrise, a német fasizmus a Szovjetunióra támad, a sakálok között, akik utána kullognak, a német fasiszták bérence, Horthy is ott van.

A magyar népnek semmi közössége sincs Horthyval. A magyar nép története szinte szakadatlan harc a német elnyomás ellen, a németek ama kísérlete ellen, hogy megsemmisítsék a magyarokat! A magyar nép legnagyobb tragédiája, hogy gazdáinak, akik húsz évvel ezelőtt a hatalmat magukhoz ragadták, sikerült most Magyarországot háborúba vinni.

A fasiszta banditák mint a pókok hálózták be a magyar népet. Hogyan történt, hogy Magyarország Hitler hűbérese lett? Lassan, majdnem észrevétlenül fecskendezték a fasiszta mérget a magyar nép életereibe mindaddig, amíg Magyarország át nem változott a fasiszta Németország alázatos, kizsákmányolható gyarmatává. A magyar nép egész életét alárendelik a fasiszta banditák érdekeinek. Berlin adja ki a parancsot arra, mennyi kenyeret, mennyi gabonát, húst, zsírt, cukrot kell szállítani Németországba, mennyit kell a magyar parasztnak termelnie egyik vagy másik termékből. Német fasiszták állapítják meg, milyen adagot kapjon fejenként Magyarország lakossága, ők rendelik el, a kukoricának és burgonyának hány százalékát kell keverni a liszthez, amellyel a magyar nép táplálkozik. A német fasiszták állapítják meg, hogy az aratásból mennyit kell a magyar parasztnak a németek rendelkezésére bocsátani.

Az egész magyar ipar lényegében Németország kezén van. Német hadiszakértők ellenőrzik a magyar gyárakat. A fasiszták kezén van valamennyi magyar vasút. A legfontosabb csomópontokat, a legnagyobb állomásokat és vasúti hidakat német katonák szállták meg. A magyar állami vasutak igazgatóságának budapesti központi épülete a németek kezében van, és a német parancsnok engedélye nélkül magyar vasutasoknak nincs joguk az épületbe bemenni. Ugyanezen kép tárul elénk a magyar folyamhajózás igazgatóságában is. Itt is minden a fasiszták kezén van. A magyar Nemzeti Banknak meg kell térítenie a magyarországi német fasiszta hadsereg kiadásait. A sajtó, a törvényhozás – minden alá van rendelve a német fasizmus érdekeinek. Magyarország „nemzeti hadseregéhez már régen hitleri „tanácsosokat vezényeltek. És amióta Magyarország részt vesz a háborúban, likvidálták a magyar „függetlenség" utolsó maradványait is, és most a magyar hadsereg teljesen a német vezérkar ellenőrzése alatt áll.

Formálisan Magyarországnak önálló, saját kormánya van. Magyar zsandárok sajtolják ki a magyar parasztból az adót, magyar bírák küldenek börtönbe mindenkit, aki elégedetlenségének kifejezést mer adni az idegen fasiszták elnyomása ellen, és magyar cenzorok gondoskodnak arról, hogy a magyar újságok csak azt írják, ami kellemes a német gazdának. Időről időre Horthy vagy Magyarország miniszterelnöke Berlinbe utaznak, ahol őket „mint szuverén állam képviselőjét" fogadják. De mindez csak undorító és szánalmas komédia!

Az ilyen ünnepélyes találkozások fölötte prózai módon végződnek. Horthy vagy miniszterelnöke meghatározott parancsot, vagy ahogy ezt nevezik, „vezérelveket kap, amelyeket kötelesek betartani. De Hitler csak kivételesen ad közvetlen parancsokat. Lényegében Magyarország igazi kormánya nem a magyarországi miniszterelnökségi palotában székel, hanem a budapesti német követségen. Magyarország igazi kormányzója a német követ. Hitler hatalomra jutása előtt a magyarországi német követség tizennégy emberből állott. De a követség személyzete abban a mértékben kezdett nőni, amelyben a fasiszták behatoltak Magyarországra és ez év áprilisában már a német követség személyzetének száma ötszáznegyven emberre rúgott – ami igen tekintélyes szám. A követség ellenőrzi az egész országot, megvannak ugyanazok az ügyosztályai, mint a magyar minisztériumoknak. Ott a kémkedés központja is. Ezenkívül magyar területen egész sor kereskedelmi kamara, ,,kultúr-szervezet, jegyiroda, mozi stb. működik, amelyek mind a fasiszta befolyás közvetítői, a német fasizmus előőrsei Magyarországon.

Még undorítóbb a német fasizmus magyar bérenceinek szerepe – a megvesztegethető, telhetetlen keselyűk, a feudális mágnások, a nagy földbirtokosok szerepe. A magyar feudális nemesség e bandája századokon át arról volt ismert, hogy eladta a magyar népet minden ellenségnek, ha ebből anyagi haszna volt. A magyar nép története egyúttal az árulások története, melyekkel feudális gazdái és kizsákmányolói eladták.

A német fasisztáknak nem volt elég, hogy a feudális mágnások személyében már képviseletük van Magyarországon, megkísérelték egy fasiszta párt megteremtését is a szűk látókörű, reakciós tisztviselők, a kispolgárság és a gyülevész-proletariátus salakjából. A „nyilaskeresztesek" pártja fekély a magyar nép testén. Mint a dühödt vérebek vetik magukat a német fasizmus parancsára a magyar tömegekre. Nincs az a követelése Hitlernek, legyen az bármilyen aljas és káros, amelyet ezek nem volnának hajlandók készséggel teljesíteni.

Ezek azok az elemek, amelyek Magyarországot a Szovjetunió elleni háborúba hajtották. A magyar nép nem akarta ezt a háborút, a magyar nép a legnagyobb rokonszenvvel viseltetik a Szovjetunió népei iránt, és láncai ellenére talált módot arra, hogy kifejezze együttérzését a Szovjetunióval. A Szovjetunió kormánya néhány hónappal ezelőtt nagylelkűen visszaadta Magyarországnak az 1848-as forradalom lobogóit. A zászlók átadásánál Budapesten a sok ezer főből álló tömeg zajos tüntetése mutatta, hogy a magyar nép megértéssel és elismeréssel adózott a Szovjetunió e barátságos gesztusának. Mindössze két hónappal ezelőtt a budapesti tavaszi vásáron, a szovjet pavilon előtt, még hatalmasabb tüntetések fejezték ki a Szovjetunió iránt érzett barátságot. Több mint egymillió ember látogatta meg a szovjet pavilont. A magyar tömegek valóságos zarándoklása volt ez. Ezer módon, a legmeghatóbb eszközökkel adták tanújelét a magyarok a Szovjetunió iránt érzett szeretetüknek. Nem a magyar nép harcol most a Szovjetunió ellen, hanem a hivatalos Magyarország, a megvesztegethető, kapzsi mágnások, a német fasiszták kitartottjai. A magyar nép, a dolgozók, az értelmiség milliói ma éppúgy megvetik a német fasisztákat és magyar bérenceiket, mint azelőtt. A magyar nép lelke mélyén teljesen a szabadságért küzdő Szovjetunió oldalán áll.

„Ebben a felszabadító háborúban – mondotta Sztálin elvtárs – nem leszünk egyedül. Ebben a nagy háborúban hű szövetségeseink lesznek Európa és Amerika népei, köztük a német nép is, melyet a hitleri főkolomposok rabigába döntöttek."

A magyar nép a német fasiszták és magyar zsoldosaik kettős igájában nyög. A szovjet nép felszabadító harca egyben a magyar nép felszabadításáért is folyik. A szovjet nép ügye ezért egyben a magyar nép ügye is. A Szovjetunió győzelme hozza a magyar népnek is a felszabadulást a német elnyomás alól, elhárítja felőle az elnémetesítés veszélyét, lehetővé teszi nemzeti és állami függetlenségének megmentését.

Megjelent a „Pravda" 1941. július 10-i számában.

KI A FELELŐS?

A magyar uralkodó réteg világosan látja, hogy a háború elveszett. Horthyék már rég lemondtak a győzelemről, s számukra a legfontosabb kérdés az, hogyan meneküljenek meg attól, hogy rendszerük osztozzék Hitler elkerülhetetlen pusztulásában. A vereség közeledtével legsürgősebb teendőjüknek azt tartják, hogy elhárítsák magukról a háborúért a felelősséget. Horthyék most igyekeznek úgy beállítani a hadba lépést, mint ami német nyomásra, fenyegetés és kényszer hatása alatt történt, amiről tehát ők nem tehetnek. A háborút megkísérlik tisztán védekező jellegűnek beállítani, és szeretnék azt a hitet kelteni, hogy ki tudják vezetni az országot a fenyegető katasztrófából. Ezekkel a nézetekkel a hadifoglyok, különösen a tisztek között, magam is találkoztam. Nemegyszer hallom, hogy Horthy és kormánya nem akarta a háborút, hogy ők maguk sem szeretik a németeket, csak Hitler kényszere alatt üzentek hadat, és ahogy bevittek bennünket a háborúba, úgy ki is fognak vezetni. Eszerint hiba volna, ha Horthyt is felelőssé tennők azért a katasztrófáért, ami most hazánkat fenyegeti.

Bizonyos, hogy azt a véleményt, amely most Horthyékat a felelősség alól mentesíteni akarja, az otthoni hivatalos suttogó propaganda kezdte terjeszteni akkor, amikor a kormányzó körök látták, hogy Hitler játszmája elveszett, és hamarosan fel fog merülni a felelősség kérdése. Nézzük meg az uralmon lévők nyilatkozatai alapján, amiket még akkor tettek, amikor biztosak voltak a győzelemben, hogy valóban kényszer hatása alatt léptek-e be a háborúba, vagy pedig önként és saját meggyőződésükből.

A hadba lépés maga csak folyománya volt a háborút megüzenő kormányrendszer általános politikájának. 1935 óta, amikor Horthy jóváhagyásával Gömbös akkori miniszterelnök bekanyarodott Hitler vonalába, minden fontos kérdésben együtt haladtak a német nácikkal. Minden téren szorosabb lett a kapcsolat Hitler és Horthy külpolitikája között. A magyar hadsereg egyre inkább a német Reichswehr függeléke lett. És ami ennél is fontosabb, egyre inkább átplántálták Magyarországra a német nácik intézményeit, az érdekképviseleti rendszert, a kamarákat. Horthyék rendkívül nagy súlyt helyeztek rá, hogy a Hitlerrel való szövetség alapjául azt a közös szellemi kapcsolatot tegyék meg, mely az úgynevezett szegedi gondolatot a fasiszta világnézettel azonosította. Büszkén vallották, hogy „számunkra sem az olasz fasizmus, sem a német nemzeti szocializmus nem adott újat, mert mindaz, amit Hitler és Mussolini hoztak, lényegében már benne volt a szegedi gondolatban". Ez természetesen ilyen formában alapos túlzás, mert hiszen Mussolini és Hitler hasonlíthatatlanul részletesebben kidolgozott szociális demagógiával, a nép megtévesztésének sokkal hatékonyabb eszközeivel dolgoztak, mint a magyar ellenforradalom. De abban igazuk volt, hogy az alapgondolat: a szélső soviniszta agitációval, a haza nevében a dolgozó tömegek életszínvonalát a lehető legalacsonyabbra leszorítani, ugyanakkor szabad harácsolási lehetőséget adni az imperialista rabló vezető rétegnek, és kíméletlen erőszakkal letörni minden népszabadságot, azonos volt az úgynevezett szegedi gondolatban csakúgy, mint az olasz és német fasizmusban. A magyar uralkodó rendszer, amíg meg volt győződve Hitler győzelméről, büszkén emlegette, hogy a magyar internálótáborok tizennégy évvel előzték meg Dachaut és a német nácik egyéb tömegvesztőhelyeit, hogy a numerus clausus másfél évtizeddel megelőzte a nürnbergi faji törvényeket és hogy maga a berlin–római tengely eszméje és kifejezése is magyar származék, mert Gömbös miniszterelnök használta először.

Ez az eszmei azonosság már maga kizárta, hogy amikor a nácik 1941. június 22-én orvul és szószegően megtámadták a Németországgal baráti viszonyban lévő Szovjetuniót, valami különösebb erőszakot kelljen alkalmazni arra, hogy a magyar uralkodó réteg szintén háborúba lépjen. Nézzük meg, mik voltak azok az indokok, melyek Horthyékat arra bírták, hogy ők is részt vegyenek a szovjet nép elleni rabló hadjáratban.

Vegyük elsőnek az úgynevezett német fenyegetést. Hitler tudvalevőleg rabló