Harc és szerelem: Történetek az írek hőskorából

By G. Beke Margit

Az egyik legjelentősebb óír hősmonda, a Táin Bo Cualnge, vagyis A cualngei bikarablás kerül az olvasóközönség elé. Ez a versekkel élénkített prózai eposz az ulsteri mondakör fő elbeszélése, nem történeti forrásmű, de rendkívül értékes adatokat tartalmaz az ősi ír társadalom megismeréséhez. Költőileg a Nibelung-ének vagy az Edda fölötte állnak, de az ír-kelta mondák hamisítatlan eredetiségüket tekintve felülmúlják a germán emlékeket. G. Beke Margit feldolgozása, akárcsak a walesi mondákat bemutató Bárdok, mesemondók c. kötetben, olvasmányos formában is éreztetni tudja a régmúlt különös levegőjét.

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Dec 10, 2013
• ISBN: 9789633740040

Book preview

G. BEKE MARGIT

HARC ÉS SZERELEM

Történetek az írek hőskorából

Honlap: www.fapadoskonyv.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Kaposvári Franciska

978-963-374-004-0

© Fapadoskonyv.hu Kft.

© G. Beke Margit jogutódja

HOGYAN TALÁLTÁK MEG SOK IDŐ MÚLTÁVAL AZ ELVESZETT HŐSI KÖLTEMÉNYT, A CUALNGEI BIKARABLÁS-T?

Senchán, a bárdok mestere egybehívta Írország vers- és énekmondóit, és megkérdezte, melyikük tudná elmondani elejétől végig a Táin Bo Cualngét, a nagy bikarablás félig folyóbeszéddel, félig versben elmondott történetét.

De az ott levők közül a legjelesebbek is csak hosszabb vagy rövidebb részeket őriztek meg emlékezetükben.

– Ki vállalná fel – kérdi azután –, hogy elutazik Keletre, és fölkeresi Alba szigetén a nagy tudományú öreget, aki magával vitte, cserében a Bölcsek Könyvéért, a Táin írásba tett és – amennyire az egyáltalában lehetséges – hiteles történetét?

Muirgen, az ősz mester unokája vállalta a feladatot, és miután nagyapja megáldotta, néhányadmagával útra kelt.

Történetesen – vagy talán a sors akaratából – Fergus mac Roich sírja mellett kellett elhaladniuk, és mikor a fejedelmi sírkövet és rajta az ogam írást meglátták, különös érzés szállta meg őket.

Muirgen, az ifjú bárd megkérte társait, hogy hagyják magára. Leült a sír mellett, és elmerült annak nézésében. Majd ezek a szavak kívánkoztak ajakára:

Ha magad állnál itt, a

sírodat őrző szikla helyén,

Roich fia Fergus,

nagy idők nagy tanúja,

feltámadna veled

Cualnge hajdani fénye…

Abban a szempillantásban sűrű köd ereszkedett reá, és társai három álló napig hiába keresték. Fergus jelent meg előtte, fejedelmi méltóságában. Dús barna haja, kemény és nemes vonású arca, hatalmas termete szinte megbűvölte az ifjút. Öltözete is pompás volt: zöld selyemköntös, vörössel és arannyal kivarrt tunika, oldalán az elefántcsonthüvelyben a régi nagyok aranymarkolatú kardja.

És a sírjából felidézett hős teljesítette a kérést, elmondta, hogy s mint esett a nagy bikarablás, és hogyan végződött a háborúság, keserves küzdés, sok vérontás után, az igaz ügyet védő ulsteriek győzelmével.

CONCHOBAR SZÜLETÉSE ÉS HALÁLA

Ó Nes, Eochaid lánya, féltelek én,

rettegek érted!

Nehéz órád közelget.

Segítsen a hatalmas istenasszony,

anyák, kisdedek védelmezője!

De tudd meg, örvendj,

újuljon szíved!

Fiad, kit szülsz gyötrelmek árán,

Erin nagy fia lesz,

Conchobar neve szerint.

Kardja vértől vöröslik hősi harcon,

ám békességes időkben

a hárfa húrján futkos ujja.

Kincse temérdek,

udvara pompás,

szépsége csodálnivaló.

Királyok, népek hódolnak hozzá,

ellenségei félik.

Jó csillag alatt születik,

egyazon órán,

mint ama Krisztus, Világ Királya,

messze Napkeleten.

És őt bosszulni,

megbüntetni a krisztusölőket,

ragad majd kardot beteg kezébe,

tilalmat törve,

s ez hoz halált rá…

Cathbad, a druida, Ulster hatalmas papfejedelme az, aki imádsággal, igekántálással segíti feleségét az asszonyok csatájában.

Három évvel és három hónappal azelőtt történt, hogy Nes, Eochaid király szépséges leánya, palotája előtt ült udvari hölgyeivel, és az egyik nemesasszony ilyen szóval fordult feléje:

– Odanézz, úrnőm! Nem Cathbad, a druida közeledik amott az úton?

– Ő az – felelte a királylány. – Hívjátok ide, kérlek. És mikor Cathbad odalépett hozzá, megkérdi:

– Bölcs és messzire látó Cathbad, megmondhatod nekem, miben jeles a mai napnak ez az órája?

– Megmondom, úrnőm – felelte Cathbad. – A gyermek, akit ebben az órában nemzenek egy király leányával, halhatatlan hírű, dicsőséges fia lesz Erinnek.

Nes, nem látva más férfiút se közel, se távol, a druidát vitte be magával ágyasházába.

Megterhesedett, és a jeles óra gyümölcsét három évig és három hónapig hordozta méhében…

A fiú, Conchobar beteljesítette a jövendölést. Hétéves koráig apja, Cathbad druida házában nevelkedett, ám akkor Ulster népének akaratából király lett, mégpedig főkirály, ahogyan akkor mondták, mivel meghaladta dicsőségben, hatalomban az ország addigi urait.

Anyjától is, apjától is sokat kapott örökségbe. Anyjától a szépséget és jóra, nemesre való hajlandóságot, apjától az éles és ravasz észt, roppant testi erőt, na meg a hiúságot és kemény szívet, aminek híjával hatalmas ritkán találtatik.

Dicsőséggel harcolt, és amíg ő száz sebet ejtett, maga sértetlen maradt, mert vitézei jobban féltették életét a magukénál. Előtte, mellette, avagy szorosan mögötte maradtak a repülő parittyakövek, gerelyek, dárdák, sújtó kardok fergetegében. Félték és szerették. Csodálták erejét, bátorságát, bölcsességét. Ítéletében megnyugodtak még a garázdák, izgágáskodók is. Nem ok nélkül. Mert Conchobar király sohase mondta ki a végső szót, amíg elméjében meg nem érlelte, attól való féltében, hogy éretlen ítélettel a gabona érését gátolná, a termést megrontaná. De nemcsak vitéz harcos volt. Az igricek, hárfások, mesemondók is atyjukat, mesterüket tisztelték benne.

Ha vadászaton, avagy úton jártában ráesteledett, és betért egy tanyára, a gazda nemcsak legjobb szobáját, legpuhább ágyát, hanem feleségét is odaengedte neki éjszakára. Szokássá lett az országban, hogy a lányok szüzességét ő vette el a menyegző utáni első éjszakán, a vőlegény tudtával és beleegyezésével. Ezen a szokáson senki sem óhajtott változtatni, legkevésbé az asszonyfélék. Alattvalói örültek, hogy ilyen módon rokonságukba számíthatják a gazdag és hatalmas királyt.

Három palotája volt: Hajnalszín vár, Sokszínvár és Vörösvár. Ez a harmadik a legnagyobb, legfényesebb. Itt őrizték a párharcon legyőzött ellenséges vitézek fejeit, meg a zsákmányt és a leghíresebb fegyvereket: Conchobar bűvös pajzsát, a Szépfület, Senchán Zengőjét, Cuchullain Fekete pajzsát, Fergus Gyilkos vasát, Cormac Sebbe ejtőjét, Amargin költő-király Halált osztóját és még sok mást. Világot se kellett gyújtani, a nélkül is fényességben állt a palota a drágakövekkel kirakott kardhüvelyek, keresztvasak, markolatgombok, derékövek meg a kupák, billikomok ragyogásától.

Nem kevesebb, mint százötven terme volt Vörös­várnak. A falak tiszafával burkolva mindben, az asztalok, székek, ládák, faliszekrények egytől egyig világhíres mesterek remekei. Mondani se kell, hogy a százötven közül a legkülönb mégis a király hálószobája volt. Ott a falak alsó részét aranymadarakkal díszített vörösréz lapok borították, és a madarak szemébe, hogy még az aranyat is meghaladja ragyogásával, egy-egy türkiz- vagy rubinkövet illesztett az udvari ötvös mester. Az ágy fejénél állt a kormánypálca, amelyről három aranyalma függött alá. Ha azt a pálcát megrázta az ország ura, elnémult a legzajosabb sokaság is, olyan csend lett, hogy a leejtett varrótű neszét is meg lehetett hallani.

A szoba közepén egy sörrel töltött roppant kád körül harminc nemes vitéz ült a napnak minden szakában. Üresre kellett inniuk a kádat, melyet a szolgák újra meg újra színig töltöttek, és a vitézek átadták helyüket a következő harmincnak, hogy a sörivás félbe ne szakadjon. A kádat tudniillik a nagy erejű Gerg királytól vette el Conchobar, akit páros harcban legyőzött. Szentül hitte ő maga is, mint akkoriban a nép, hogy az ivókba ilyen módon átárad a legyőzött vitéz óriási ereje.

Amint ezekből láthatjuk, Cathbad és Nes fia nagy király volt. Nem akadt Ulster földjén, aki fölébe szárnyalt volna, amíg nevelt fia, vagy amint rebesgették, italos állapotában a tulajdon testvérhúgával nemzett, vér szerinti fia, Cuchullain a hetedik évét be nem töltötte. De róla majd egy másik történetben szólunk.

Tudnivaló, hogy aki sok ellenséget megölt, annak sok az ellensége az élők közt. Ő is jól tudta, hogy ezren meg ezren gyűlölik, átkozzák, kivált a connachtiak, mivel Ulster és Connacht közt örökös volt a torzsalkodás, a háborúság. Szóval tudva tudta, hogy sokan törnek életére, és megfogadta a bölcsek tanácsát: szemesen járt, vigyázott magára. Csakhogy amint az már lenni szokott, mikor legközelebb volt a veszedelem, nem sejtette meg. Szokásuk volt az ulsterieknek azokban a véres időkben, hogy ha páros harcon levágtak egy híres-nevezetes vitézt, kivették az agyvelejét, enyvvel összegyúrták, és golyóbist formáltak belőle, amit aztán parittyába téve fegyverül használtak, mégpedig biztosan célba találó, miden másnál félelmetesebb fegyverül.

Conall Cernach, az egyik jeles ulsteri megölte páros viadalban a nagyerejű connachti Geghrát, és ha lakoma utáni vetélkedéseken felmutatta a Geghra agyvelejéből gyúrt golyóbist, menten megadták neki az elsőséget. Ezeket a győzelmi jeleket az emaini palota lakomatermében egy díszes polcon tartották.

Egy napon az udvari bolondok elcsenték a polcról Conall féltett hadi kincsét, és kinn, egy jó teres helyen labdáztak vele.

– Tudod-e, komám, hogy ez a mi labdánk a connachti óriás, a félelmetes Geghra agyveleje? – Kérdi csúfos szóval az egyik. – Az se hitte volna, hogy a Conchobar bolondjai játszadoznak majd vele!

Meghallotta ezt a connachti Cet, Ailill király testvéröccse, aki történetesen arra kódorgott, rosszban sántikálva. Több se kellett neki. Odaugrott, kiragadta a fiú kezéből a golyóbist, és elszelelt. A drága zsákmányt attól fogva magánál hordta, öve alá rejtve, és várta a jó alkalmat, amikor Geghrát megbosszulhatja a segítségével.

Nem sok idővel később ugyanez a garázdaságáról híres Cet elhajtott egy marhacsordát. Ám ezúttal kis híján pórul járt. Az ulsteriek űzőbe vették, és el is fogták volna, ha társai az utolsó percben segítségére nem sietnek. Vad dulakodás támadt, innen is, onnan is új csapatok érkeztek, Conchobar is odasietett néhány jó vitézével.

Cet egy darabig verekedett, de mihelyst biztonságban tudta magát, azon kezdett tanakodni, hogyan köszörülhetné ki a becsületén esett csorbát. A marhákat tudniillik menekülés közben oda kellett hagynia. Mikor a fegyverek zaja elcsendesedett, kieszelte az új galádságot, és nem késlekedett azt végbe is vinni.

Conchobar látva, hogy az ulsteriek felülkerekedtek, és az ellenséges bandák szétszóródnak, haza akart indulni. De útját állta egy csapat connachti asszony. Körülfogták, és hízelkedve kérlelték:

– Ó, Conchobar, engedd, hogy megnézzünk végre mi is egyszer közelről! Hadd tudjuk, igaz-e, amit beszélnek, hogy nincs a tiédhez hasonlatos szépség a világon, hibátlan vagy minden tekintetben. Hadd csodáljuk meg termeted ékességét, derekad sudárságát, bőröd fehérségét, öltözeted, fegyvereid fényességét!

Cet biztatta föl az asszonyokat, ami nem volt nehéz. A férfiravaszság ezúttal jó szövetségesre talált az asszonyi kíváncsiságban.

Conchobar ezt nem tudta, nem is tudhatta. Azt hitte, csupáncsak asszonyokkal van dolga, akiktől igazán nincs oka óvakodni. Engedte hát, hogy félrevonják, szemüket legeltessék rajta, megtapogassák tagjait, ruháját, fegyvereit.

Mindeközben pedig Cet kiválasztott egy alkalmas helyet, ahonnan célba veheti. Kirepült vészes sivítással a gyilkos golyóbis, és feje búbján találta a királyt. Geghra bosszút állt megölőjén.

Az ulsteriek odarohantak, fölemelték a földről szeretett urukat, és elvitték, mielőtt az ellenség kezébe került volna. A legrosszabbtól tehát, ami érhette, megmenekedett. Ám sokkal kisebb rossz az se volt, ami reá szakadt.

Orvosa, minekutána megvizsgálta a sebet, így szólt:

– A golyóbis nagyobbik fele koponyádba fúródott, uram király. Ha kiveszem, menten meghalsz. Ha bevarrom a sebet, így, amint van, elélhetsz még évekig, de az, aki voltál, nem leszel soha többet. Lóra nem ülhetsz, fegyvert nem foghatsz, asszonyhoz nem nyúlhatsz, és ami a fő, tartózkodnod kell az erős felindulástól.

Conchobar, vitézei kérésére az utóbbit választotta. Orvosa bevarrta a sebet aranyszínű fonállal, mert olyan volt a haja színe, és a király még hét esztendeig tengette életét. Amíg el nem következett a világ gyászos napja.

Elsötétült az ég, megrendült a föld, mennykövek harsogtak, ítéletidő tombolt. Conchobar druidáját hívatta, és megkérdezte tőle, mit olvas ki a szörnyűséges égi jelekből.

– Azt, uram, hogy Krisztust, az élő Isten egyszülött fiát keresztre feszítették – mondta az igazlátó főpap. – Krisztust, aki ugyanazon órában született Napkeleten, mint te, királyom, itt, Erin földjén. Megfeszítették, noha bűntelen volt.

Conchobarnak erre fejébe szaladt minden csepp vére. Megfeledkezett a tilalomról, felpattant székéből, és kardot ragadott, nem is egyet, kettőt, régi szokása szerint, és kirohant a kegyetlen éjszakába. Vad haragjában a fákat kezdte kaszabolni, egész erdőt letarolt, és közben eszelősen kiáltozta:

– Így vágom le a krisztusölőket, kiirtom a földről mindet egytől egyig!

Az iszonyú megrázkódtatástól felszakadt a seb, kiugrott fejéből a golyó, és Krisztus bosszulója holtan esett a földre.

MACHA IKREI AVAGY AZ ULSTERIEK NYAVALYÁJA

Emain Macha – „Macha ikrei" – az ulsteri királyok székhelye volt sok száz évig. Ez a történet elmondja, hogy s miért kapta nevét.

Élt abban a régi időben, távol a falvaktól, városoktól, a magányos hegyek közt egy tehetős gazda, Crunnchu mac Agnoman. Korán özvegységre jutott, és bizony nehezen boldogult asszony nélkül négy serdületlen fiával meg a nagy gazdaságával.

Egy napon, amikor szobájában üldögélt, fejét két tenyerébe lógatva, nesztelenül kinyílt az ajtó, és belépett egy sudár termetű, szép arcú fiatalasszony. Nem szólt semmit, leült a székre a tűzhely előtt, eligazította a fahasábokat, hogy jobban égjenek, majd, mint aki otthon van, behozta a dagasztóteknőt, szitát, és nekifogott a kenyérdagasztásnak. Amíg a tészta kelt, megfejt, feltette főni a levest. Mikor a vacsorázás órája érkezett, megterítette az asztalt, szakasztott úgy, mint a ház régi asszonya szokta. Eléjük tette az ételt, de szólni most se szólt többet, mint addig. Később leszedte az asztalt, mindent helyére tett a szobában meg a konyhán, aztán elővette a javítani való alsóneműt, harisnyákat, és varrogatott.

Így telt el az este. Mikor besötétedett, világot gyújtott, körüljárt az udvaron, benézett az istállókba, ólakba és hogy a gazda lefekvéshez kezdett készülődni, kioltotta a tüzet, és bement ő is az ágyasházba, lefeküdt az ágyba a régi asszony helyére.

Múltak a hetek, hónapok. Crunnchu gazda nem panaszkodhatott a feleségére, és Macha – mert így hívták