Louis van Gaal: A Vastulipán

By Maarten Meijer

„A média előszeretettel írogatja, hogy: »Van Gaal egy diktárot!« Ez nem igaz. A szabályaim kellő mozgásteret adnak: mindenki, aki velem dolgozik, meg tudja őrizni az identitását. Nem hozok szabályokat csak azért, mert megtehetem. Viszont figyelek, vizsgálódom, és megteszem a szükséges lépéseket. A világon senkinek sincs korlátlan szabadsága” – LOUIS VAN GAAL HOGY KICSODA IGAZÁBÓL LOUIS VAN GAAL? Egy egykori tornatanár, aki csak a diktatúrában hisz? Vagy minden idők egyik legnagyobb európai edzője, aki előre látja a futball jövőjét? Bárhová is sodorta az élet, mindenhol azzal vádolták, hogy egy megszállott, aki kényszeresen kontroll alatt tartja a környezetét. Azt maga is elismeri, hogy nem szereti a véletlenre bízni a dolgokat. Játékosként a totális futball mámorító szabadságában nőtt fel, edzőként azonban homlokegyenest más elveket vall: az egyénnek a csapat érdekeit kell szolgálni. Az egységben, a közös erőfeszítésben hisz; abban, hogy minden részletre kiterjedő haditervvel kell felruháznia csapatát, amelynek nincs más dolga, mint hogy teljesítse a parancsot. 1995-ben Van Gaal egy nagyon fiatal Ajaxot vezetett Bajnokok Ligája-győzelemig, a keze alatt olyan játékosok váltak sztárrá, mint Davids, Overmars vagy Seedorf. Egész Európában aratott győzelmeket a Barcelonával, az AZ Alkmaarral és a Bayern Münchennel, eközben két alkalommal is dolgozott a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként. Pályafutása sosem nélkülözte a drámát, az intrikát és a botrányokat, az újságírókkal szembeni kirohanásai legendássá váltak. Van Gaal nem szeret fegyver nélkül menni a csatába. Ez az életrajzi könyv a holland futballkommentátor, Maarten Meijer munkája. Hitelesen mutatja be Van Gaalt, az embert, és az edzőt is. A gyerekkorától a holland futballban elért korai sikerein át a legnagyobb győzelmeiig tart az utazás, amely során Meijer betekintést enged annak az embernek a lélektanába, aki most a Manchester Unitedet készül újra a legnagyobbak közé emelni.

• Language: Magyar
• Publisher: Twister Media Kft.
• Release date: May 31, 2016
• ISBN: 9786158009737

Book preview

cover.jpg

LOUIS

VAN

GAAL

A VASTULIPÁN

MAARTEN MEIJER

img1.jpg

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Louis van Gaal: The biography

Ebury Press, an imprint of Ebury Publishing,

Random House Group Company

Copyright © Maarten Meijer 2014

Hungarian translation © Hegedűs Henrik, Mann Dániel 2014

Minden jog fenntartva.

Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni vagy sugározni bármely formában vagy módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle kötésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került.

Első magyar nyelvű kiadás: 2014

Kiadja a TWISTER MEDIA Kft.

1184 Budapest, Építő utca 13/C.

Postacím: 1680 Budapest, Pf.: 43.

[e-mail]

www.twistermedia.hu

Felelős kiadó: Értékes Christos

Műszaki szerkesztő: Tóth András László

Kontrollszerkesztő: L. Pap István

Lektor: Dobos Attila

Korrektor: Kótai Kata

Elektronikus verzió: eKönyv Magyarország Kft.

www.ekonyv.hu

ISBN 978-615-80097-3-7

TARTALOM

AKI SOSEM LÉP EGYSZERRE

LOUIS, A FIATAL FUTBALLISTA

SIKEREK ÉS KUDARCOK – SPARTA ROTTERDAM, AZ ALKMAAR

AZ AJAX ÉS A HOLLAND ISKOLA

„A VASTULIPÁN"

AZ AMSZTERDAMI ARANYKORSZAK

VAN GAAL ÉS A JÓISTEN

BARCELONA

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY

VISSZATÉRÉS AZ AJAXHOZ ÉS A BARCELONÁHOZ

VAN GAAL ÉS A MÉDIA

AZ ALKMAAR – A VISSZATÉRÉS

A LOUIS VAN GAAL-MENÜ

VÉGRE A BAYERN MÜNCHENNÉL

A VASTULIPÁN VIRÁGZÁSA

A BAJNOKOK LIGÁJA

ALOYSIUS PAULUS MARIA VAN GAAL VS. JOSÉ MARIO DOS SANTOS FÉLIX MOURINHO

VAN GAAL FORRADALMA ÉS A 2010-ES VB

AUF WIEDERSEHEN…

BÁRSONYOS FORRADALOM VAGY POLGÁRHÁBORÚ?

A MÁSODIK ELJÖVETEL

VAN GAAL 2.0

MANCHESTER UNITED – A KORONAÉKSZER

LOUIS VAN GAAL  – SZAKMAI ÉLETRAJZ

A szerzőről

AKI SOSEM LÉP EGYSZERRE

„Kiszámítható, őszinte és egyenes férfi vagyok. És az emberek ezt olykor összekeverik a keménységgel."

LOUIS VAN GAAL

A legenda szerint a holland SC Telstar futballklub – Louis van Gaal egykori csapata – hivatalos formában kért engedélyt a Holland Labdarúgó-szövetségtől, a KNVB-től, hogy kék színű pályán játszhassa a hazai mérkőzéseit. A KNVB a FIFA-hoz továbbította a meglepő kérést. Mi az ördögért cserélnénk kékre a mindenki által szeretett és megszokott zöld mezőket? Nem lenne igazságos, ha a futball legmagasabb, szent és sérthetetlen berkeiben támadt ribillióért egyedül Louis van Gaalt hibáztatnánk. Ám valahogy mégis mindig úgy alakul, hogy szokatlan ötleteivel, mindent megkérdőjelező újításaival Van Gaal vált a nemzetközi futball egyik legnagyobb bajkeverőjévé.

Van Gaal számtalanszor bebizonyította, hogy nem fél olyan újításokat alkalmazni, amelyektől mások ódzkodnának. Habár állítása szerint a reggeli napsütésben frissen locsolt gyepnek van a legjobb illata a világon, a műfüves pályák iránt is tud rajongani. „A műfüves pályákkal a világon mindenhol egyenlő feltételeket lehetne teremteni, ami nem lenne rossz, tekintve, hogy micsoda különbségek vannak futballpálya és futballpálya között." Való igaz, a modern futball szoros versenynaptára nem sok időt hagy a pályáknak, hogy regenerálódjanak, ami a minőségi futball rovására mehet. A műfüves fejlesztések már a harmadik generációs modelleknél tartanak, valódi fű és mesterséges anyagok keverednek bennük. A legtöbb professzionális csapat rendelkezik is legalább egy ilyen pályával.

Amikor Van Gaal az 1990-es évek végén nagyot zuhant a csúcsról, a legtöbb bölcs emberhez hasonlóan megtanulta: siker és kudarc kéz a kézben jár, a futball egy hullámvasút. Rehabilitációja az AZ Alkmaarnál kezdődött, és a Bayern Münchennél fejeződött be 2010-ben. Van Gaal nem az a típusú edző, aki szeret a babérjain ülni, sőt állandó mozgásban, fejlődésben van, mint maga a futball, beszéljünk akár technikáról, taktikáról vagy futballfilozófiákról. Már jóval a 2010-es futball-világbajnokság kezdete előtt felemelte a hangját a változtatások mellett. „A gyerekek az egész világon láthatták, hogy a futball egyik legnagyobb sztárja csalással szerzett előnyt a csapatának. Thierry Henry a kezét használta, hogy gólt szerezzen, és így Franciaország jutott ki a vb-re. Az elmúlt néhány évtizedben hatalmas átalakuláson ment keresztül a sport, óriási a fejlődés. Minden ezt mutatja: a labdarúgásba ömlő pénz, a tv-nézők száma, és hogy a sportág olyan országokban is komoly fejlődésen megy keresztül, mint Ausztrália vagy az Egyesült Államok, ahol számos más sporttal kell versenyeznie a futballnak. A labdarúgás iránti érdeklődés globális, és nekünk ezt a folyamatot kell erősítenünk. A világbajnokság a sportág legnagyobb színpada, sok minden forog kockán. Éppen ezért azt mondom: használjunk annyi technikai újítást a labdarúgásban, amennyit csak lehetséges."

A Bayern München 2010-ben a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között csapott össze a Fiorentinával. A mérkőzés előestéjén Van Gaal arról beszélt a német Kicker futballmagazinnak, hogy a sportágban radikális változásokra van szükség. A cikk végül Van Gaal forradalma címmel jelent meg az újságban, és azt foglalta össze, hogy a holland mester véleménye szerint milyen jövő előtt áll a futball. Van Gaal változásokat sürgetett például a tizenegyesrúgások terén. „Ha büntetőkkel dől el egy párharc, esetleges, hogy ki jut tovább. A tizenegyesrúgások semmivel sem jobbak a lottónál, vakszerencse az egész. Én amellett vagyok, hogy heroizáljuk a játékot. Amennyiben hosszabbításra van szükség a mérkőzés végén, játsszanak a csapatok 2x15 percet, viszont ötpercenként egy embernek mindkét csapatból el kell hagynia a pályát. 95 perc után már csak 10 a 10 ellen játszanának a csapatok, a 100. perctől 9 a 9 ellen, és így tovább. A 115. perctől már csak 6 a 6 ellen lennének a gyepen. Ez a rendszer biztosítaná, hogy a jobbik csapat nyerje a párharcot, ne egyetlen játékos elrontott büntetőjén múljon mindenki sorsa. Ha pedig a 120 percet követően még mindig egyenlő lenne az állás, akkor aranygól döntené el a meccset."

Azt is kifejtette, hogy a nehezen megítélhető szituációkban számítógépes segítséget kellene igénybe venni. „A játéktempó drasztikusan felgyorsult az elmúlt tíz évben, és ezzel együtt a nézőszámok is az egekbe emelkedtek. Ezt a fajta fogyasztói igényt meg kell őriznünk. Fontos, hogy a dolgokról ne emberek döntsenek a jövőben, kizárólag az elfogulatlan és objektív technika – harsogta. Van Gaal egy chipet építene a labdába, amely eldönti, hogy az áthaladt-e teljes terjedelmével a gólvonalon, vagy sem. A FIFA korábban már elutasított egy ilyen javaslatot, a szervezet döntése pedig elfogadhatatlan volt Van Gaal számára. „Nonszensz, hogy nem használjuk a technikát, ami itt van a kezünkben! – fortyogott. A holland edző a bedobások intézményével sem ért egyet. „A bedobás – elméletileg – pozitív esemény kellene hogy legyen egy csapat számára, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy az esetek több mint 50%-ában a labda végül az ellenfélnél köt ki. A bedobás ellen ugyanis könnyű védekezni. De nekem már maga a koncepció is furcsa. Ha egyszer labdarúgás a játék neve, akkor hirtelen miért kell kézzel hozzáérni a játékszerhez? Bedobás helyett berúgást javaslok. A támadó csapat sokkal hatékonyabban tudná használni ezt az eszközt, a védekezőt pedig rákényszerítené, hogy inkább játékban tartsa a labdát ahelyett, hogy kirugdossa oldalra. A berúgással előnyére tudnánk változtatni a játékon."

Van Gaal azonban nem áll itt meg, további reformokat sürget a játékvezetők és az asszisztensek munkájával kapcsolatban. „Az asszisztens feladata gyakorlatilag arra korlátozódik, hogy megítélje a bedobásokat és a leseket. Néha akkor is jeleznek, ha kiszúrnak egy-egy szabálytalanságot a mezőnyben, de tíz esetből kilencszer ezzel megvárják, amíg a játékvezető amúgy is lefújja az esetet, és csak akkor emelik a zászlót. Olyan gyors a játék, hogy a mai futballban a leseket hihetetlenül nehéz jól megítélni. Egy időben nyomon követni az indítás pillanatát és a támadók, valamint az utolsó védő helyzetét gyakorlatilag lehetetlen. Senkitől sem várhatjuk el, hogy megfeleljen egy eleve lehetetlen feladatnak. Két játékvezetőre lenne szükség, mint a jégkorongban vagy a kosárlabdában, mindkét térfélre egy-egy, akik egymáshoz képest átlósan helyezkednek a pályán. Sokkal közelebb tudnának helyezkedni a labdához, valamint képesek lennének elölről és hátulról is követni a játékot. Őket egészítené ki egy harmadik játékvezető, aki számítógépen követi az eseményeket, egymással pedig állandó összeköttetésben állnának egy headset segítségével. Annak nincs jelentősége, hogy a harmadik játékvezető hol foglal helyet; ülhet a pálya szélén, vagy akár a lelátón is. Hiszek benne, hogy minél több területen kell alkalmaznunk a technika vívmányait. A technika mindig semleges, és nem követi el azokat a hibákat, amelyeket az ember."

Van Gaal természetesen tisztában van vele, hogy elképzelései valószínűleg a FIFA szemeteskosaráig sem jutnak el. „Persze, hiszen egy csomó vénember ül odafent. A játékkal mit sem törődnek, kizárólag a pozíciójukat féltik, az irodájukat, a busás fizetéseket meg a költségtérítésüket. A világ legnagyobb sportját a világ legkonzervatívabb emberei irányítják, akik a futball jövőjét is képesek kockára tenni a személyes érdekeik miatt. Engem viszont nem tudnak megakadályozni abban, hogy a futball jövőjéről gondolkodjak." Ez utóbbi kijelentés egészen biztosnak tűnik, mint ahogyan az is, hogy ha Van Gaal egyszer valamit kitalál, azt nem sokáig fogja magában tartani.

Amikor 2012-ben kinevezték holland szövetségi kapitánynak, Louis van Gaal nem kevesebb mint hat kapust próbált ki. Minden meccsen hatalmas volt a tülekedés, hogy végül ki kerül be a kezdőcsapatba. Maarten Stekelenburg, Tim Krul, Michel Vorm, Kenneth Vermeer, Jasper Cillessen és Jeroen Zoet futottak versenyt egymással. Néhányan közülük csak ekkor mutatkoztak be a válogatottban, viszont kivétel nélkül mindegyikük elkövetett egy-egy komolyabb hibát, amikor lehetőséget kapott. Az egyes számú meznek nem volt első számú esélyese, a csata – ahogyan szinte minden poszttal kapcsolatban – teljesen nyílt volt. Van Gaal alatt a kapus poszt is elvesztette a szentségét, még olyanok is lehetőséget kaptak – mint például Cillessen –, akik a klubjukban csak tartaléknak számítottak. Stekelenburg nyíltan elismerte, hogy komoly problémái voltak a Van Gaal-féle vezetéssel, miután az első selejtező után kikerült a csapatból. A Fulham játékosa évek óta a holland válogatott első számú kapusának számított, de egyik napról a másikra a padon találta magát, a helyét pedig Tim Krul vette át. Michel Vorm példátlannak nevezte az esetet. „Ilyet én még nem láttam sem klub-, sem válogatott szinten. Spanyolországban például még akkor is Iker Casillas védett a válogatottban, amikor a Real Madridnál már elveszítette az elsőségét. Ez a fajta hozzáállás, amit Van Gaal képvisel, nagyon kellemetlen lehet a játékosok számára" – mondta.

A kérdés eldöntésében Frans Hoek, a kapusedző segítette Van Gaalt, akivel már a Barcelonánál is együtt dolgozott. Hoek közismert megszállottságáról, elképesztő aprólékossággal elemzi a kapusai munkáját, és mindig új edzésmódszereken töri a fejét. Hoek sajátos elméleteket vall arról, hogyan kell a labda útját állni egy kapusnak, és ezek az elméletek rendszerint köszönőviszonyban sincsenek az általánosan elfogadott nézetekkel. Van Gaal méltó segítőt talált az ő személyében.

Van Gaal nagy figyelmet fordított arra, hogy megfiatalítsa a válogatottat, elsősorban a védő négyest. Daryl Janmaat, Stefan de Vrij, Bruno Martins Indi és Jetro Willems élvezte a bizalmát, pedig az ő átlagéletkoruk mindössze 21 év volt, de lehetőséget kapott a válogatottnál a PSV csodagyereke, Adam Maher is. A kiválasztási elveivel kapcsolatban Van Gaal azt vallja, hogy „ha nincs kellő, alulról jövő motiváció, ami az utánpótlásból táplálkozik, akkor megfeneklik a hajó. Éppen ezért nyúlok mindig a fiatalokhoz, hiszen ők automatikusan hozzák magukkal azt a stimulációt, amire a csapatnak szüksége van. És az idősek tudják ezt, hiszen egykor maguk is fiatal titánokként kezdték. A megszilárdult szokásjogok kinyírják a csapatokat. Én folyamatosan azokat játszatom, akik a legjobb formában és fizikai állapotban vannak, nem a nagy neveket. A nevek csak a médiának számítanak, de nekem nem. Az a Louis van Gaal, aki először dolgozott a válogatott élén, bízott az elismert, befutott játékosokban, nekik adott lehetőséget. Ezt a hibát nem fogom még egyszer elkövetni, sőt épp ellenkezőleg, a fiatalokat favorizálom, és ez egyelőre működik. Mindez komoly versenyhelyzetet is teremt a csapatban, senki sem lazsálhat. Természetesen most is vannak kulcsjátékosaim, akik – ha a klubjukban rendszeres játéklehetőséget kapnak – a csapatépítési elveim szerint természetesen megkapják azt a válogatottban is. De ennek pusztán az az oka, hogy ők jobb teljesítményre képesek, mint a csapatátlag."

Pontosan mi a jó edző sikerreceptje? A mesteri taktika? A meccsek előtti, gyújtó hangvételű motivációs beszéd? Az újságírók és az edzők sokszor közös állásponton vannak, amikor egy siker vagy egy kudarc okait kell semmitmondó szavakkal megmagyarázni. „Nüanszok döntöttek, győztes mentalitású játékosok alkotják a csapatot, ez egy ilyen nap volt, amikor az egyik csapatnak semmi sem sikerült, a másiknak meg minden. Ezek nem jelentenek semmit, de még a közhelyek változatossága is felhívja a figyelmet egy dologra: a futballban nincsenek abszolút igazságok. Ettől válik ilyen színessé, váratlanná, fordulatossá és kiszámíthatatlanná. És persze ettől ilyen kemény is, a sportág komplexitása nem könnyíti meg az edző dolgát. Nehéz számokkal pontosan kifejezni, hogy egy-egy edzőnek mekkora hatása van egy meccsre, ugyanakkor tény, hogy egyesek – ugyanolyan körülmények között – jobban teljesítenek másoknál. A különös tehetségű edzők egyike Louis van Gaal. Patrick Kluivert, aki a győztes gólt szerezte az AC Milan elleni 1995-ös Bajnokok Ligája-döntőben, „pályafutása legfontosabb emberének tartja Van Gaalt, egy olyan edzőnek, aki „mesteri szinten képes csapatot építeni. A Bayern München egykori csapatkapitánya, Mark van Bommel szerint „élmény vele együtt dolgozni. „Van Gaal mindig teljesen világos elképzelésekkel áll a csapat elé, rettentő sokat követel, de mindig a csapat érdekeit helyezi előtérbe. Megvan benne minden, amire egy edzőnek szüksége van, hogy trófeákat nyerjen" – vallja a védekező középpályás.

Ezzel egy időben persze Van Gaal is megkapja a maga kritikáját. Simon Kuper írta róla egyszer, hogy: „Van Gaal mindent megtestesít, ami a holland futballedző ellentéte. Az arca lapos, nem a hasa, és mindig a legvalószínűtlenebb pillanatokban kap elő egy jegyzetfüzetet. Egy edzőnek példaképnek is kell lennie, tudnia kell reprezentálni, Van Gaal pedig a lehető legrosszabb ebben." Ha Van Gaalt vonakodva fogadták Németországban, akkor Hollandiában egyenesen ódzkodtak tőle. A hollandok bizonyos értelemben a modern futball atyjának tekintik magukat, és valljuk be, tényleg jól megy nekik a játék. De éppen ezért, a játék ínyenceinek szerepében tetszelegve, úgy vélik, joguk van elítélni bárkit, edzőt, játékost egyaránt, aki nem felel meg az elképzeléseiknek. Szerencsére – de az ő szerencséjére mindenképp – Van Gaal kellő páncélzattal van ellátva, hogy megvédje magát a szorult helyzetekben, és minden körülmények között kitartson saját elképzelései mellett. Ez az egyik legnagyobb erénye. Képes megőrizni saját integritását, és ezzel csapata nyugalmát is a professzionális futballt körülvevő cirkusztól. Saját területét és fennhatóságát agresszívan védelmezi.

Nem könnyű közel kerülni Louis van Gaalhoz. Ebben nem sokban különbözik azoktól, akiket egyfajta celebstátus vesz körül – ő is igyekszik megvédeni a magánéletét. Van Gaal páncélja azonban minden mércével mérve kőkemény, a közvélemény számára fenntartja a zord arcát. Ezzel persze nem sok rajongót szerez, sőt ha nem lenne ilyen dicsőséges eredménylistája, bizonyosan a rosszakarói száma is sokkal nagyobb lenne. A melegségét és a kedvességét azoknak tartogatja, akik közel állnak hozzá – a családja, a barátai és a játékosai. De még szűk körben is híres arról, hogy magasak az elvárásai, és mindenkiben tudatosítja, ő a hajó kapitánya – még lányai is a holland nyelvben formálisnak számító „u megszólítással illetik a „jij helyett, ahogyan Van Gaal is ezt a megszólítást használta az édesanyjával szemben. „Amikor gyerek voltam, ez volt a szokás Hollandiában, és ezt a gyakorlatot követem a lányaimmal szemben is. Nagyszerű a viszonyunk, barátok vagyunk, és szeretjük egymást, de én egy másik kor gyermeke vagyok, és ezt nekik is el kell fogadniuk. A fiatalabb lányomnak sosem volt ezzel problémája. Az idősebbnek igen, de most már 33 éves, elfogadta a helyzetet. Azt hiszem, ez így van rendjén. Természetesen a játékosaim is a formális megszólítást használják velem szemben."

Ez a páncél és a marcona hozzáállás nem könnyíti meg az életrajzíró dolgát, sőt igazi kihívás, hogy az ember megtalálja Van Gaal energiáinak, vízióinak és nagyszerű vezetői képességeinek forrását. De megéri a fáradságot, mert a páncél mögött sokkal több minden lapul, mint amit a szem elsőre megláthat.

Tény, hogy a hollandoknak nehezükre esik, hogy elismerjék vagy legalább tudomásul vegyék valaki kiválóságát. A nemzeti identitástudat az osztályok nélküli holland társadalom ideáján alapszik; mindenki egy szinten áll, ahogy azt az ország földrajza is szimbolikusan alátámasztja. A vezető sem lehet több, mint primus inter pares, vagyis első az egyenlők között. Ez a filozófia egyrészt azonos feltételeket és lehetőségeket biztosít mindenkinek, másrészt alázatot tanít a dölyfösöknek. Mindazonáltal megvan a veszélye, hogy igazi vezérek nélkül eluralkodik a középszerűség. A futballpályákat tekintve pedig fennáll a lehetőség, hogy egyesek szabotálják a csapatmunkát, ha úgy gondolják, sem a csapat edzője, sem a kiemelkedő játékosok nem állnak rangban felettük, így nem követik az utasításaikat. Ennek sokszor az az eredménye, hogy a legkiválóbb, legtehetségesebb hollandok külföldre kényszerülnek, vagy ha mégsem, akkor hazájukban csak korlátozottan tudják használni a képességeiket – és ez nem csak a futball világára igaz.

A profi labdarúgás közege roppant színes, az egész egy nagy nemzetközi kavalkád – sokkal inkább, mint a szolgáltatóipar vagy a gépgyártás. Egyszerűen ilyen a játék természete. Amíg a versenyszféra cégei csak virtuálisan csapnak össze a szabadpiacon, addig a nemzetközi tornák és versenysorozatok alkalmával a futballcsapatok és a játékosok direkt módon találkoznak egymással. Ennek eredményeként az edzők és a játékosok is sokkal inkább rá vannak kényszerítve, hogy a külföldi „termékekkel foglalkozzanak – idegen futballkultúrákkal, stílusokkal és személyiségekkel. Éppen ezért a futballszervezetek számára könnyebben megy az adaptáció, a szellemi vagy kulturális import. Jó példa erre a „holland iskola, amit totális futball néven szokás emlegetni, ami abból a szempontból biztosan találóbb elnevezés, hogy a stílus már évtizedek óta nem holland sajátosság, hanem a nemzetközi labdarúgás kollektív tudatának a része. A futballban – ahogy a világ más területein is – veszélyes dolog pusztán a konvenciókra támaszkodni, hiszen az pusztán önfenntartáshoz és végül középszerűséghez vezet.

A Barcelona, a Bayern München vagy a Manchester United drukkerei akár kétségbe is vonhatják, hogy kedvenc csapatuk előrelépéséhez tényleg egy külföldi tehetség szükséges-e. Mégis, 1997-ben Katalóniában, 2009-ben Bajorországban, 2014-ben pedig Manchesterben jött el erre az idő. A Barcelona az elmúlt években olyan futballt mutatott be, amelyet korábban talán egy klub sem. Anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is csorbítani akarnánk Josep Guardiola érdemeit, a tényszerűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a kinevezését megelőző két évtizedből 17 éven keresztül holland edzők álltak a klub élén – Johan Cruyff, Louis van Gaal és Frank Rijkaard.

Ők mindannyian kivételes képességű szakemberek, az Ajax veteránjai, akik a Rinus Michels-féle totális futballt szívták magukba – Michels egyébként szintén edzette a Barcelonát az 1970-es években. A Barcelona klubidentitása szilárd és megingathatatlan, ugyanakkor mélyen átjárja a holland iskola, a totális futball kérlelhetetlen letámadása. Az ókori görögök tisztában voltak a sport hatalmával, ezért is hívták életre az olimpiai játékokat, hogy így is szítsák a tüzet, amely az ambiciózus férfiakban lobogott, és amely – ha csak átmenetileg is, de – képes volt a városállamok laza szövetségét egyfajta egységbe kovácsolni. A modern olimpiai mozgalom célja, hogy nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélkül egy békésebb, boldogabb világot segítsen felépíteni a sporton keresztül. Ezt testesíti meg az olimpiai eszme, a barátság, a szolidaritás és a fair play eszméje. A futball irányítószervezetének, a FIFA-nak is hasonlóak a céljai: „A világ bővelkedik természeti szépségekben és kulturális kincsekben, de sajnos sokan vannak, akik alapvető jogaiktól megfosztva kénytelenek élni az életüket. Éppen ezért a FIFA-ra még nagyobb teher és feladat hárul, hogy reményt kínáljon ezeknek az embereknek. Reményt és integritást, amelyet a labdarúgás nyújt. Elkötelezett hívei vagyunk annak, hogy a labdarúgás hatalmával és népszerűségével élve egy jobb jövőt építsünk a világon. Ez a küldetés ruházza fel céllal és értelemmel a FIFA nemzetközi tevékenységét, amely mostanra a mindennapjaink részévé vált." Van Gaal pontosan érti a labdarúgást és a benne szunnyadó potenciált. A futball képes rá, hogy örökre megváltoztasson életeket.

A legtöbb gyermek már óvodában megtanulja, hogy „első a család". Különösen az internet korában fontos, hogy ne hanyagoljuk el személyes kapcsolatainkat, és ápoljuk a barátság, a szolidaritás, a remény és az integráció eszméjét. Olyan korban élünk, amelyben a világ hírességei trendeket teremtenek, és milliók véleményét képesek formálni és befolyásolni – elsősorban a fiatalokét –, hiszen a média minden lépésüket követi és közvetíti, bármit is tesznek, arról perceken belül tud a fél világ. Éppen ezért törekedtem arra, hogy Louis van Gaal életrajzát széles kulturális és szociális kontextusban mutassam be. Ő egy komoly ember – komolyan veszi a futballt, az emberek vezetését, magát az életet. Olyan ember, akitől lehet és érdemes is tanulni.

Az a cél vezette a kezem a könyv megírásánál, hogy bemutassam Louis van Gaalt; a férfit, az edzőt és a menedzsert, hogy a közvélemény is megértse, milyen szempontból ő a „tipikus holland" edző, és milyen szempontból éppen az ellentéte. Könyvem azoknak is szól, akik máskülönben nem rajonganak a futballért, de azért kíváncsiak erre a különös figurára, aki körül mindig felkavarodik az állóvíz, bármerre is jár a világban. Miért van az, hogy ő képes megoldani a feladatokat, amelyek másokat kudarcra ítéltek? Megtudhatunk valamit azokból a titkokból, amelyek nemcsak futballedzőnek, de vezetőnek is kiválóvá teszik? Van Gaal mindenesetre így tekint magára, emiatt szívesen elfogadja cégvezetők vagy politikusok meghívását is, és gyakran tart üzleti előadásokat, hogy a különböző szervezetek vezetői még hatékonyabban és rentábilisabban végezzék a munkájukat.

A Sportsspeakers ügynökség számos ismert sportolót és sportolónőt képvisel, az ő ügyfelük Van Gaal is. Ők így jellemzik: „Vitakedvelő, erős személyiség. Louis van Gaal, a korábbi labdarúgó, korunk egyik legnagyobb edzője mindig kimondja, amit gondol. Tisztességéhez, becsületességéhez nem férhet kétség." Mára – bátran mondhatjuk – sokkal többet ért el a futball világában, mint pusztán a trófeák, amelyek a vitrinjében állnak. Számos serleget és bajnokságot nyert szülőföldjén és külföldön egyaránt. Hogy mi a titka? Van Gaal nem fog habozni, hogy megossza önnel, hiszen született vezető. Magához ragadja a kezdeményezést, mindig a csapat érdekeit nézi, miközben a teljes szervezetet igyekszik profibbá és hatékonyabbá tenni, amelynek dolgozik. Louis van Gaal maximalista, és ezt a hozzáállást várja el az edzőtársaitól és a játékosaitól is, mindig 100%-ot teljesít. A futballról tiszta és világos elképzelései vannak, amelyet meg is oszt másokkal. Előadásai során vezetői technikákról, a tehetséggondozásról, a kooperáció fontosságáról, valamint az eredménycentrikusságról beszél szívesen.

Otthon, Hollandiában több száz oldalnyi archív anyagon ástam magam keresztül, unalmas statisztikákat böngésztem, amíg rá nem bukkantam néhány gyöngyszemre Van Gaal életéből. Felkerestem a városokat, ahol egykor élt, beszéltem a szomszédaival, egykori kollégáival, barátival, iskolatársaival. Mindezek eredménye ez a könyv, amely igyekszik bemutatni a világ egyik legjobb edzőjét annak amszterdami gyerekkorától manchesteri szerepvállalásáig. A könyv elkíséri az iskolapadba, amikor még ő volt a diák a labdarúgás iskolájában, bemutatja a testnevelő tanárként eltöltött mindennapjait, a profi labdarúgóként szerzett tapasztalatait, és az utat, amelynek végén edzőként ért fel a világ csúcsára. Nem tagadom, az út során én magam is csodálattal adóztam iránta, miközben honfitársaként ott álltam a pálya szélén, miközben néztem, hogy emelkedik folyamatosan a csillaga. Őszintén remélem, hogy ez a könyv megvilágítja majd ennek az inspiráló, ám ellentmondásos embernek a kalandjait, akinek az élete a közvélemény szeme előtt zajlik, és ami – furcsamód – sokszor több árnnyal jár, mint rivaldafénnyel.

Louis van Gaalt egy hároméves szerződés keretében nevezték ki a Manchester United élére. A munkát közvetlenül a brazíliai világbajnokság után, 2014 júliusában kezdte meg az Old Traffordon, miután a tornán bronzérmet szerzett a holland válogatottal. Ezzel a Manchester United 1878-as alapítása óta ő lett az első menedzser a klub élén, aki nem Angliából, Skóciából, Walesből vagy Írországból származik. Kétségtelen, hogy a United drámai változásokon megy keresztül ezekben a napokban. Sir Alex Ferguson 26 év szolgálat után 2013-ban visszavonult. Őt David Moyes követte a csapat élén, ám kinevezése katasztrofálisnak bizonyult: a 2013–14-es idény végén csak a hetedik helyen végzett a United, és nem vívta ki a jogot, hogy részt vegyen az európai kupaküzdelmekben. Ilyenre az 1989–90-es szezon óta nem volt példa. Ha a klub egy átmeneti időszakra készült David Moyes érkezésekor, akkor mostanra elmondható, megérett az idő a teljes átalakulásra. Van Gaal egy hitehagyott, önbizalomhiányos keretet örökölt, pedig éppen a magabiztosság adta az alapját a klub múltbeli sikereinek. A Manchester United szerencséjére Van Gaal általában nagyszerűen teljesít ilyen körülmények között. Nem is kell messzire mennünk a bizonyítékért: a teljesen szétesett holland válogatottat hónapok alatt újra ütőképes és egységes csapattá kovácsolta. Ebből a szempontból szinte biztosan kijelenthető, hogy a klubtörténelem ezen szakaszában ő a megfelelő választás a United élére.

Van Gaal nem hazudtolta meg magát a kinevezésekor adott nyilatkozatában sem. „Mindig is arra törekedtem, hogy én leszek a legjobb. A világbajnokságra sem a részvétel kedvéért utazunk el a holland válogatottal. Azért megyünk, hogy győzzünk, mindent ezért teszünk, és mindent ennek rendelünk alá. Megpróbálom azt a rendszert megtalálni, amely legyőzhetetlenné tesz minket. Ugyanez vonatkozik a Manchester Unitedre is. Mindig is megvolt bennem a győztesekre jellemző mentalitás, amely játékosként talán kevésbé ütközött ki rajtam, de edzőként nincs okom panaszra. Ezért is tudtam annyi mindent nyerni. (…) Régóta vágytam arra, hogy a Premier League-ben is kipróbálhassam magam. Rendkívüli büszkeség tölt el, hogy ezt éppen a világ legnagyobb klubjának, a Manchester Unitednek a menedzsereként tehetem meg. Ellenfélként többször is jártam az Old Traffordon, pontosan tudom, hogy milyen különleges hangulata van ennek az arénának, hogy milyen szenvedélyesek a szurkolók, és hogy mennyire értik és érzik a játékot. Ennek a klubnak aztán van ambíciója, és ezt rólam is elmondhatjuk. Biztos vagyok benne, hogy együtt történelmet írhatunk."

LOUIS, A FIATAL FUTBALLISTA

„Egészséges lélek egészséges testben: ez a rövid, de teljes foglalatja az ember földi boldogságának."

JOHN LOCKE

A teljes neve, vagyis az Aloysius Paulus Maria van Gaal rögtön elárulja, hogy római katolikus családba született, amely ráadásul rendíthetetlen konzervativizmussal tartotta magát az egyház tanításaihoz. A család sosem maradhatott el Amszterdam watergraafsmeeri negyedében a vasárnapi miséről, ott volt a helyük a linnaeushofi templomban. 1951. augusztus 8-án született a család tizenegyedik gyermekeként – egy komplett focicsapatot is ki tudtak volna állítani. A bátyjai és a nővérei közül többen is úgy emlékeznek, hogy a kis Louis volt a család szeme fénye, és némileg elkényeztették a túláradó szeretetükkel. Maga az érintett azonban másképp emlékszik. Habár a Van Gaal család otthonából nem hiányzott a melegség és a szeretet, a szülők szigorú beosztás szerint vezették a háztartást. Minden gyereknek megvolt a maga feladata: az egyik az asztalt terítette meg, a másik mosogatott, és így tovább. A gyerek Louisnak a krumplipucolás és a bevásárlás elintézése tartozott az állandó feladatai közé. „Csak gondoljanak bele: krumplipucolás! Tényleg ez lenne az a fene nagy családi szeretet?" – viccelődött egy alkalommal.

Louis többször is elmondta, hogy meghatározó tulajdonságokban hasonlít az apjára. Az idősb Van Gaal menedzseri pozícióban dolgozott a ma SHV Holdings néven ismert cégnél. A vállalat 1896-ban jött létre több szénkereskedelemmel foglalkozó cég összeolvadását követően. Miután azonban a szénipar elvesztette vezető szerepét az energiahordozók piacán, a vállalat új területekre nyitott: elsősorban a kőolaj és a földgáz felé. Louis édesapjának kiváló vezetői készségei voltak, így gyorsan emelkedett a cég ranglétráján, és családjának azokban az időkben is komfortos életet tudott biztosítani, miközben mások a megélhetésért küszködtek. Szigorú munkaetikájához nagy fegyelem is társult, és ezt a családon belül is mindenki megtapasztalhatta.

„Úgy gondolom, édesapám és én nagyon hasonlóak vagyunk. Mindig figyelmesen meghallgatta a kollégáit és a beosztottait, de végül a döntéseket ő hozta meg. Mégpedig olyan döntéseket, amelyeket másoknak olykor nehéz volt elfogadni, de a cég érdekében szükség volt rájuk. Megvolt benne a bátorság, amire minden vezetőnek szüksége van, és ő igazi vezér volt – idézi fel édesapja emlékét Van Gaal. Ezek az emlékek azonban korlátozottak: az idősb Van Gaal súlyos szívrohamot kapott, és elvesztette a cselekvőképességét, amikor Louis még csak hatéves volt. Öt évvel később a családfő el is hunyt, emiatt Louist elsősorban az édesanyja nevelte fel. Bármikor beszél róla, a szavai sugároznak a szeretettől és a tisztelettől. „Az édesanyámra is sok minden átragadt az apámról – igaz, ezt csak az elbeszélésekből tudom, hiszen nekem kevés időm volt megtapasztalni, milyen ember is volt édesapám. De azt tudom, hogy nagyon szigorú és fegyelmezett férfi volt – mondja Van Gaal, aki édesanyjától örökölte az életösztönét, a jó szimatát, az őszinteségét, a becsületességét, a tisztelettudását, a hűségét és azt, hogy mindig felelősségteljesen viselkedik. Ezek voltak azok az erények, amelyeket az édesanyja tanított a gyerekeinek, és ezek azok, amelyeket Van Gaal is megpróbál továbbadni a játékosainak – változó sikerrel.

Van Gaal már korán szoros kapcsolatba került a holland futballal. A legendás Johan Cruyff a szomszédos kerületben, a Betondorpban nőtt fel, amelyet borzalmas épületei miatt hívott „Betonfalunak" a köznyelv. A Watergraafsmeer adott otthont viszont a De Meer Stadionnak, ami több mint hatvan éven keresztül az AFC Ajax főhadiszállása volt. (Az Ajax éppen Van Gaal regnálásának utolsó évében, 1996-ban költözött az Amsterdam ArenA-ba.)

Amikor Louis gyerek volt, még nem sok autó futott az utakon – a kevesek egyike éppen a család tulajdonában volt –, így a srácoknak rengeteg területük volt, hogy az utcákon futballozzanak. Louis és barátai bevett találkozóhelye a Galileiplantsoen volt – a görkorcsolyapálya a Van Gaal család otthonának szomszédságában állt. Louis már gyerekként is szókimondó volt, a vitatott gólokat övező szócsatákban