Roosevelt

By Emil Ludwig

Emil Ludwig, a múlt század "sztárújságírója" Roosevelt elnökről írt kötetet, melynek nemcsak bensőségessége, szakmai precizitása, távolságtartó hűvössége az érdekessége, hanem az, hogy még élő szereplőt választotta, hiszen a portré 1938-ban záródik, így az elnök életútját csak részben követhetjük. A kötet nagy erénye az életút bemutatása mellett azoknak a politikai csatározásoknak és a New Deal eszméjének példaszerű bemutatása, ami nélkül az USA valószínűleg nem lett volna az az erő és nagyhatalom, aminek ismerjük. Ez pedig igen nagy mértékben köszönhető Franklin Delano Rooseveltnek.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Jul 23, 2019
• ISBN: 9789634747741

Book preview

Emil Ludwig

ROOSEVELT

fordította

Sátori Béla

BUDAÖRS, 2019

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-774-1 EPUB

ISBN 978-963-474-775-8 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2019

első kiadás: 1938

a borító Franklin Delano Roosevelt (1882 - 1945)

portréja részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Előszó

Élő személy ábrázolásánál az életíró nélkülözi azokat a magánjellegű iratokat, amelyek az utóbb született krónikás számára megvilágítják az ábrázolt ember jellemét. Ugyanígy titokban marad előttünk későbbi életének vonala s főleg halálának időpontja és körülményei, pedig ezek nélkülözhetetlen kulcsok minden élet megfejtéséhez. Mindez értékbeli határt szab e mű elé, melyben, néhány régebbi arcképvázlattól eltekintve, először kíséreltem meg, hogy élő emberről munkássága teljében rajzoljak képet; mert II. Vilmos pályafutása véget ért szökésével.

Viszont Roosevelt egyéniségét személyes, látható jelenléte közben tanulmányozhattam, dicséretek és szidalmak közepette, a barátok és ellenségek agyában s szívében keltett visszhang alapján. E tény, valamint a különös vonzóereje egy életnek, mely, mint műalkotás még csak töredék, de nem torzó, részben kárpótolt a szabad lendület elvesztéséért. így az eleven tájkép egyes panoráma-részleteiből olvashattam ki sok mindent, amiről máskor az okiratok, mint térképek adnak útbaigazítást.

Az alak, tanulmányom tárgya, maga is megkönnyítette a szemlélődésnek ezt a módját. Az egészséges, előkelő és nyíltszívű férfi sugárzó jelenléte szinte kínálkozik rá, hogy közvetlen közelből ítéletet alkossunk róla. Ha közben én is áldozatul estem charme-jának, annál jobb; hogy Roosevelt az embereket »megbabonázza«, ez egyik legostobább érve ellenfeleinek. Mert túl minden politikán, épp személyi történetének van szimbolikus jelentősége a mi korunkra. Hogyan válhatott egy gazdag ember a szegények barátjává, a félig béna férfi egy gigászi méretű mozgalom hordozójává; a szerencse gyermeke hogyan fejlődött ki gyűlölt előharcossá, s hogy a gazdagság milyen fokig gyógyítható: mindez fontosabb, mint a reformjairól készült táblázatok. E tények, de leginkább betegségének hősies legyőzése akkor is romantikus példaként fog lebegni az ifjúság előtt, amikor kormányzati intézkedései már régen elavultak.

Egy ember felemelkedése a szerencsétől a hatalomig: ez a kép érdekelt engem, e könyvben tehát éppoly kevés szó lesz adókról, mint a Napóleon-ban ütközetekről. A könyv fele tulajdonképp politikamentes, s később is, amikor a szociális problémákat vázolom, főleg csak azért teszem ezt, hogy rajtuk keresztül az egyéniséget megvilágítsam. Nem csupán a gazdagok iránti bizalmatlanságban, hanem mindenekelőtt Roosevelt anti-tragikus és fürge vérmérsékletében érez a szerző lelki rokonságot tanulmányának tárgyával. A könyv így derűsebbre sikerült, mintsem azt korunk egyik politikai vezéralakjának arcképétől várni lehetne.

E kötet egyszersmind egy európai ember tanulmánya egy amerikairól; ámde az idegen, aki belép egy család körébe vagy egy tájra, sokszor olyan dolgokat is meglát, amiket a bennszülött már észre sem vesz. Az amerikaiakról alkotott kép, mely az Államokban tett korábbi utazásaim óta élt bennem, az ország első polgárának megjelenése által még jobban megerősödött; mert hisz nagyrészt megvannak benne népének erényei és hibái. Amennyire világpolgár elvei szerint, természeténél fogva éppannyira amerikai. Ez kiderül a párhuzamokból is, amelyeket e könyvben mintaképem, Plutarkhosz módjára közte és egynémely kortársa között vontam.

Lényének nyíltsága s a rendkívüli alkalmak, amiket személyének tanulmányozására nyújtott a hivatalban s falusi otthonában, megkönnyítették számomra jellemének megismerését; s e megismerést ellenőrzésképen egybevetettem munkatársainak és ellenfeleinek ítéletével, akiket 1937-ben tett két utazásom során kikérdeztem. Magánjellegű dokumentumok híján ezúttal az említett pontokon nem juthattam túl elemzésemben, De meg kell emlékeznem a segítségről, amelyet amerikai könyvek nyújtottak, főként Ernest K. Lindley kiváló írásai Rooseveltről, amiket az én tanulmányom korántsem tesz feleslegessé; ugyancsak meg kell emlékeznem a hamisítatlanul amerikai bizalomról, amellyel a washingtoni Congressional Library a szükséges könyveket velem adta Európába, anélkül, hogy csak egy átvételi elismervényt is kért volna tőlem.

Ugyanilyen bizalommal találkoztam idegen létemre az elnöknél és környezeténél; számomra a megismerést sok minden meggyorsította, ami nem állhat ebben a könyvben. Roosevelt tudta korábbi életrajzi munkáimból, hogy mire helyezek súlyt, s a portréistának szabadságot adott arra, hogy az elnököt cselekvő működése közben tanulmányozza, amit eddig sehol nem tehettem. Az ilyen látvány rengeteg történelmi dokumentumot pótol, s önmagában is történelmi dokumentummá válik. Éppen ezért a kéziratból később elolvastattam vele azokat a mondatokat, amelyek az ő szavait idézik, s alig néhány szót változtatott rajtuk; egyébként sem ő, sem a Fehér Ház többi lakója nem ismerte a művet annak kinyomatása előtt.

Minthogy él, s minthogy drámájának negyedik és ötödik felvonását a Nagy író még titokban tartja, a könyvet - mely így csak három részre oszlik öt helyett - nem zárhattam le életútjának természetes végével, s ezért jellemfestéssel fejeztem be. Ezt az utolsó fejezetet afféle intermezzónak kell tekinteni, mely átvezet a sorstól még megíratlan fejezetekhez.

Ámde harmonikus természete ott sem fog meglepetéseket okozni: nem lesz belőle diktatúrára törő elnök, sem pedig kínzó becsvágytól marcangolt ex-elnök. Ha a háború már 1940 előtt tör ki, - de csak akkor - bizonyára harmadszor is megválasztják s alkotmányos hatalmánál fogva, mint rendkívüli egyéniség döntő befolyást fog nyerni a világraszóló küzdelemre.

Mert a diktátorok nyáréji villámlásai és színpadi mennydörgései közepette oly uralkodó egyéniség emelkedik itt föl előttünk, aki élvezi a hatalmat, anélkül, hogy visszaélne vele, s aki rábeszéléssel és humorral vezet egy csendes forradalmat, bebizonyítva ezzel korunknak, hogy az igaz szívtermészetes tettereje mélyebb és tartósabb hatású, mint a sötét demagógok minden mesterkedése. Amit Roosevelt tesz, egyetlen vonásában sem új nekünk európaiaknak; de ahogy teszi, ahogy népszavazásokkal és a Kongresszussal, szabad ellenzéki szervezkedéssel és teljes szólásszabadsággal alakít át egy konzervatív államot félig szocialista közösséggé: nagyszerű példa és vigasztalás Európa számára. Hogy nem megy ennél is tovább, ennek oka természetében és általában az amerikaiak természetében rejlik. De történelmi távlatból nézve, ez talán az utolsó forradalommentes kísérlet a szegények és gazdagok közti közvetítésre, s Rooseveltnek ez egyetlen célja.

Jégverésen és ködön keresztül fényt látunk kigyúlni odaát, s az ország, melyet bevilágít, a föld leggazdagabb s még ma is legszabadabb területe. Ez az új politikai irány a kor követelménye, melyet semmiféle ellenpárt többé fel nem tartóztathat. Akik Roosevelt ellen küzdöttek, eleinte csak a kárvallott gazdagok voltak, akik nem akartak lemondani elavult kiváltságaikról; ma mások is sokan bizalmatlansággal nézik személyes hatalmát. Az ellene felgyülemlő harag népe mellett szól. Mert, miután a nép 1933-ban korlátlan hatalommal ruházta fel, hogy megmenthesse őket a fenyegető káoszból, most neheztelnek rá, amiért akkor csüggedő arcot mutattak előtte; mint ahogy egy büszke hölgy sohasem bocsátja meg a férfinak, hogy a gyengeség pillanatában odaadta magát neki.

Amit Roosevelt kezdetben gyorsan meghódított s ma kemény harcok árán vív ki, csak harmonikus természetnek juthatott osztályrészül. Célom az volt, hogy odaállítsam őt a problematikus természetektől kormányzott világ színe elé. Mert az egyéniség ezúttal is döntőbb száz statisztikánál.

Emil Ludwig

Első fejezet

A SZERENCSE

I.

Mire a kisfiú kinyitja szemét, a nap már magasan jár, s rézsútos fénykévéket vet a ház mögötti erdős hegyoldalra, mely a folyóig ereszkedik. Odaát a túlsó parton is napfényben úsznak a dombok és a falvak, de azért az innenső part mégis csak a mienk, az igazi, a fontos, mert apa itt rakta le házának alapjait, s a kisfiú itt jött a világra hat évvel ezelőtt, itt növekszik egészségben és jókedvben. Még homály takarja a jövőt és az életet, mely tán messze viszi őt atyáinak erdejétől, vagy talán ideköti majd, újra és újra visszavezérli a fényességes, magányos és veszedelmes utakról, s egy nap az ő fényessége is itt alszik ki ebben a kőpadlós előcsarnokban, ahol egy szerencsekerék vesztegel némán és mozdulatlanul, mintha nem is tudna forogni. Mély varázs lebeg egy még bevégzetlen élet fölött, amelyet harc és derű, szerencse és hatalom tüzel, s amelynek hordozója vidám léptekkel, szilárd tekintettel halad előre útján a cél felé, melyet néha tisztán lát, de gyakran az idők zűrzavarának fátyla mögött kell megsejtenie.

Efféle gondolatok távol vannak a kisfiútól, aki reggelenként talpra ugrik, és az ablakhoz szalad; még hosszú évtizedekig távol lesznek tőle, mert hisz ez a fejlődő lélek nem a becsvágy rabszolgája, hanem úgy érzi, a szerencse gyermeke, noha még senki sem tudhatja, hogy a sors nem fog-e vele is csalóka játékot űzni.

A fiúcskának nyilván nem nőtt annyira szívéhez maga a falusi ház, mint a park, mely a házat a lankás folyóparton körülveszi; mert ez még most az ő igazi világa, benne az árnyas vén akácfák, a százesztendős mocsárciprus-bozót. A szelíden lejtősödő park, ott ahol belevész a szűz erdőbe, felzaklatja a képzeletet, mert nagy rovarok vannak ott, meg sündisznók, sőt valamikor még indiánok is voltak, rézbőrűek, akik most innen ezer mérföldre tanyáznak az ország nyugati tájain. így mesélte az apja.

Ami azonban leginkább csábítja őt, ami az ébredő fiú reggeli gondolatait mozgatja, az nem az erdő a maga állataival, hanem a csillogva tovahömpölygő folyó, rajta az apró, fürge csónakok és a nagy, súlyos, fölfelé dohogó gőzösök, halászbárkák, vitorlások, meg a hosszú dereglyék, amelyek gabonával és szénnel megrakodva siklanak le a kanadai tavak felől, mindig lefelé az ár sodrában, míg csak el nem érik a nagy New York városát. Mindazt, ami a folyóhoz tartozik, a vizet, a vízi járműveket alig győzi nézni a fiú, s amit csak kérdez, amit hall, és amit emlékezetébe vés: vissza-visszatér a vízhez, melynek partján a világra jött. S még fél évszázad múlva is, amit majd gondol s amire hat, az emberek és munkálkodásuk, a történelem és indítóokai, a jelenkor és a nagy ország mozgatóerőinek kifejlesztése - mindez a hatalomban megőszülő férfi számára is, aki most bontakozik ki bimbójából: a vízből fog fakadni, a folyóból, melynek partján született.

Ez itt a Hudson-folyó, így mondta az anyja, s amikor ő megkérdezte, hogy a Hudson honnan jön, az apja kézen- fogta, felmutatott Észak felé és mesélt neki a folyó magasan fekvő forrásáról, meg a tizennégy tóról, ahonnan ered. Majd egyszer elutazunk oda, túl a határon Kanadába, aztán hajón jövünk vissza a Lőrinc-folyóig és a két nagy tóig, amelyeket mind csatornák kötnek össze a Hudsonnal. Hogy mi a csatorna, ezt akarod tudni? - És apa megmutatja neki a kertben: ketten két gátat tapasztanak kézzel, aztán a vizet elvezetik a kúttól az istálló ajtajáig.

Mennyi minden van itt látni- és gondolkoznivaló a kisfiú számára! Még jó, hogy apja és anyja mindent tud, mert hisz testvére nincsen, pajtása is alig egynéhány. De a szülők nagyon szeretik egyetlen gyermeküket és sok ráérő idejük van, így hát mindent megtanulhat és minden az övé lehet, ami érdeklődését megragadja.

A lovakkal korán megtanul bánni, hétéves korában már saját pónija van; apja két újszülött kiskutyát is ad neki, hogy etesse, fürössze, ápolja őket. Nyíllal, íjjal indiánosdit is játszhat, s amikor kissé nagyobb lesz, szülei furcsa nagy botokat hoznak magukkal Európából, amikkel egy kis golyót lehet végigkergetni a réten: ez a golf, az új játék, mert a nyolcéves fiú most az 1890-es évszámot pingálja lassú vonásokkal a füzetébe. Nemsokára már kilovagolhat anyjával és mérgesen toporzékol, ha lemarad az ügetésben.

Ennek a kisfiúnak, aki állandóan együtt él szüleivel s jóformán csak velük él, nem kell-e csodálkoznia, ha anyját és apját összehasonlítja? Nem úgy festenek-e, mintha anya és nagyapa lennének? A szép, fiatal, harmincéves asszony, aki a fiával játszik, nyugodtan lehetne lánya a férjének, aki csaknem 30 évvel idősebb nála; és Franklin látja a mostohafivérén, hogy olyan idős, mint az ő anyja, kivált amikor együtt táncolnak. Bent, apa szobájában van egy kép, melynek keretéből egy másik asszony néz le: apa felesége volt húsz éven át, míg meg nem halt; nyilván nagyon szerette őt apa, mert csak hét év elmúltával szánta rá magát a második házasságra. Ha anya apával lovagol ki, vigyáz, nehogy olyan vágtatás legyen abból, mint imént a fiával, mert ha erős ember is apa, a haja már egészen fehér, s az a kép, ahol együtt látható a háromtagú kis család, mintha egyszerre három nemzedéket ábrázolna.

Mennyi mindent lehet apától tanulni! Mindig van ideje a fia számára, s amikor séta közben kioktatja öt az emberekről és a világ dolgairól, meg a vetésről, fákról, madarakról, ilyenkor az idegen szemlélő azt hinné, hogy itt egy öregúr, némi munkálkodás után visszavonulva, unokájával éldegél falun, itt akarván kényelmesen végigszőni életét, s inkább afféle farmer lehet, mint üzletember, de még inkább földesúr, mint farmer. Puska kellene? Az ám, de jó fiú nem lövöldöz kedvtelésből a madarakra. így aztán megtanulja, hogy a környék minden madárfajtájából egyet-egyet felriasszon és lelőjön, majd kitömje őket. Csakhamar 300 példányból álló gyűjteménye van a tizenegy éves fiúnak, s pontosan fel tudja sorolni, hogy miféle szárnyasok élnek a Hudson-parti erdőségekben.

Délelőtt tanulni kell, de ez a fiú 15 éves koráig nem látott iskolát. Csupán egyszer, egy utazás során, amikor az idős apa valamelyik német fürdőhelyen keresett, gyógyulást, néhány hónapig járt egy kaszárnyaformájú vörös téglaépületbe. Egyébként pedig reggelenként átkocsizott a szomszédba, a dúsgazdag Rogersékhez, s az ottani gyerekekkel együtt, az ő tanítójuktól sajátította el mindazt, amire nem tanította meg a saját nevelőnője. A szomszéd gyerekek aztán átjönnek látogatóba és a nagy parkban fogót meg búj ócskát játszanak, meg indiánosdit, ámde a kertben, melyet százesztendős sövény kerít el, nem szabad úgy futkározni, mint odakint.

A villán nem sok bámulnivalójuk akad a gazdag szomszédházakból jött pajtásoknak. Apa akkor vásárolta meg a házat és a farmot, amikor a magáét eladta, hogy távolabb lakhasson, a felső folyó szép dombvidékén, s miután a házat kissé átépíttette és megnagyobbíttatta, egész kellemes, lakályos falusi otthon lett belőle a sok kiugró párkánnyal és szöglettel, meg az öreg, szürke falépcsővel, mely még ma is ott látható a park hátsó bejáratánál, s füstölgő, ódivatú fekete-vörös kéményével, öreg vadszőlő fut fel az egyik teraszra, egy-két keskeny empire-erkély a keletkezés idejét idézi, kívül a fehér faoszlopok a gyarmati stílust mutatják, amely a déli államokban itt-ott még ma is fellelhető, s az egymás mellett megférő barna vakolaton és vörös-tégla burkolaton meglátszik a különböző nemzedékek keze. Csak a három hosszú francia ajtó, amiket már anya tétetett be, ád az egésznek urasági jelleget, a nagy könyvtárszoba pedig, melyet Franklin ifjúkorában toldottak hozzá, most a kultúra színárnyalatát kölcsönzi az egész otthonnak, de inkább kedélyes ez a könyvtárszoba, mint tudákos, s módfelett komoly, akárcsak egy nagyapó arca, amikor felbukkan a vidéki ház derűs zajlása közepette.

»Holnap felfelé hajókázunk a Hudsonon«, mondja apa, »s legközelebb majd lefelé, New Yorkig meg sem állunk.« Amikor a nagy gőzhajó kiköt fent Albanyban, a fiú sok mindent kérdez s megtudja, hogy Amerika valamennyi gyarmati telepe közül a másodikat itt alapították a hollandusok. Amott a dombtetőn az a várkastélyforma épület a nagy kupolával: a Capitol, abban kormányoznak, ó, nem az egész országot, csak azt az Államot, amihez mi tartozunk, ott székel a kormányzó és kormányoz. Hogy ez mit jelent? Vigyáz, hogy rend legyen és minden simán menjen, s hogy az államban ne legyen sok veszekedés, hogy tízmillió ember jól megférjen egymással, hogy mindenki végezze dolgát és űzze mesterségét, meg hogy odaát a nagy vízesés ideadja az erejét és gyárakat hajtson, hogy a Hudson-parti erdők fájából papír lehessen, a papírból meg könyv és újság.

Ki volt az a Hudson, akiről a folyó a nevét kapta? ezt szeretné tudni a fiú. ö is olyanformán járt, mint Columbus: - így mesélhette neki apa, miközben a gőzhajó fedélzetén hazafelé tartottak - ő se oda érkezett meg, ahová indult. A Jeges-tenger felé vitorlázott és ide vetődött el, ennek a folyónak a torkolatába, idestova 300 éve lesz ennek. Két évvel később a matrózok bedobták őt a tengerbe fiaival együtt: akkor már hatvanéves elmúlt.

A fiú még többet is szeretne hallani a hajósokról, mert hisz izgalmas história ez az öreg Hudsonnal, akit végül a vízbe fullasztották. Szóval hát veszedelmes mesterség tengerésznek lenni, még ha kapitány is valaki! Ámde mégis csak jó lehet egy kapitánynak, aki olyan sok embernek parancsol! Mindig fent áll a parancsnoki hídon, s ha irányt akar változtatni, a többieknek engedelmeskedniük kell. De vajon nem lenne mégis jobb otthon maradni apa fehér házában, ahol olyan jó dolga van mindenkinek? Ott a legbiztosabb, a fiú egyszerűen az apja nyomdokaiba lép.

A jó sors és gazdagság tudata, a csaknem végkép nyugalomba vonult apa gondtalansága, a lovak és kocsik, a golfpálya, a vadászat, anya szép gyöngyei és csipkéi, s évenként az európai utazások: mindez az élet biztosságának érzését adja a fiúnak, s ha valami nagyot akar, valamit szeretne véghezvinni, akkor az is csak afféle játék, mint például a lovaglás, a halászat; a szükség kényszere mindig távolmaradt a gyermek gondolataitól. Tengerészekről olvasni, hajókról és vitorlákról, pajtásaival csónakon kimerészkedni a vízre, felborulni, partra úszni s aztán nagyokat nevetni: mindez izgalmas élvezet; no de a fiúk mind tudják, hogy van váltanivaló fehérnemű és cipő, s hogy forró tea és bőséges vajas kenyér várja őket s ha a szülők nem néznek oda, a vajas kenyeret be is márthatják a teába.

Az otthoni jómód tudata elvegyül benne a magános, egyetlen gyermek gondolataival; épp ezért nem is becsüli valami sokra. Ha a gazdagabb szomszédgyerekek, akik több szobához, több lóhoz és ezüsthöz vannak szokva, olykor talán egy lekicsinylő pillantást vagy összehasonlító szót kockáztatnak; ha Franklin azt hallja, hogy az új milliomosok csemetéi valamelyik szomszédról szólván a nullák növekvő számát emlegetik s ő még nem tudja, hogy azok mindig csak nullák maradnak, ilyenkor a naiv és vidám gyermekben, kinek oly sok vágyát teljesítik az engedékeny szülők, feltámadnak az első kétkedő gondolatok.

Ha a természet kevésbé jó hajlamokkal ruházta volna fel, akkor e nagyrészt magános és testvértelen élet közepette, a világtól elzárt falusi házban, a szülők és a nevelőnő kezei közt könnyen lehetett volna belőle emberkerülő, sőt később embergyűlölő; s akkor az örökölt birtok és pénz, önmaga eltartása, az elzárkózás lett volna korán felismert életcélja, s a szegény falusi gyerekek, - akiket az apja- alapította kis iskolából lát kiözönleni, valahányszor arra lovagol az anyjával - úgy tűnhettek volna föl előtte, mint első hírmondói annak a másik világnak, az alvilágnak, amelytől félni, s amely ellen küzdeni kell, ha meg akar maradni a kellemes javak birtokában. Mert hogy pillantások, szavak, szünetek esnek a gazdag és a szegény fiúk közt, cipők és ruhák néma összehasonlítása, álmélkodás és csend, amikor idejönnek a házba s az itteni bőséges asztalt a maguk eleségével hasonlítják össze: ezt hamar észrevette az eszmélkedő ifjú.

Minthogy azonban természettől fogva emberszerető s rendkívül barátkozó hajlamú, a féltő nevelés eredménye- képen nem lesz belőle remete, sem költő, romantikus vagy sztoikus, ami pedig könnyen megeshetne, hanem derűs kedélyű, realista ifjú, aki magától értetődőnek veszi a szülői

Ludwig: Roosevelt ház nyújtotta előnyöket, de sohasem jut eszébe, hogy a szomszéd Astoréknak nagyobb csónakjuk van és sokkal több cselédjük. Épp ellenkezőleg. Mivel gyermekéveinek magánossága fokozza benne a barátkozás vágyát, mindenütt pajtásokat keres s annál szívesebben veszi, ha a véletlen és nem az apja vezeti el őket hozzá. S minthogy a falusi élet természetes kapcsolatot teremt egy kis közösséggel: kisparasztokkal és iparosokkal, a szülők korántsem akadályozzák ebben; a család kultúrája és hagyományai inkább a kertészek és kocsisok gyermekei felé terelik őt. Ha a gazdag fiú a szegény gyermekekkel való érintkezésben kissé atyáskodó és fölényes is, mégis, alapjában jószívű lévén, megtanulja a türelmességet, s felébred benne a felelősségérzet, a lelkiismeret. Honnan ered a mi jómódunk? - kérdezi magában, amikor fecsegni hallja a szomszédék gyerekeit a Standard Oil-tól, s aztán szüleinél az ősök felől kérdezősködik, s hogy az ebédlőben függő képek kiket ábrázolnak.

Anyja pedig szívesen mesél róluk, mert hisz a hollandus Delano-k, akik idestova 300 évvel ezelőtt jöttek Amerikába, hajósok voltak több nemzedéken át, száz év óta pedig földesurak. Az ő apja még saját hajójának volt a kapitánya s így vitorlázott el Kínába, hogy teát vásároljon, s anya is ott volt egyszer gyermekkorában a hajón, amikor nagy vihar kerekedett és csaknem hajótörést szenvedtek. Azt is elmeséli a fiának, hogy egyik ősük a 17. században itt nyitotta az országút mellett az egyik legelső vendégfogadót; de aztán szorgalmas munkával vagyont és nevet szereztek, gazdagabbak lettek mint a Rooseveltek, ő maga pedig - úgy bizony! - meghívást kapott a párizsi udvarhoz s nagy toalettben, mint fiatalasszony hajbókolt III. Napóleon császár és a szép Eugénia császárné előtt.

Hogy hollandusoktól származik, s még hozzá mindkét ágon, ezt jobban megértheti az ifjú, ha valamivel többet tud meg a hollandusok természetéről; mert hisz, ha önmagát kezdi megfigyelni, élénk szelleműnek, de egyszersmind keményfejűnek fogja látni magát. Minthogy a kilencvenes években a túlzó nacionalista tanok még ismeretlenek Amerikában, az ifjú Franklin is érintetlen marad az előítéletektől s örül, hogy svéd, francia, angol és német vér folyik ereiben.

A lelkiismeretes apa közelebbi részleteket is tud mesélni őseiről, s amint a tűz mellett ülnek a két kandallótól fűtött sötét könyvtárszobában és saját erdeik fáját nagy hasábokban látják égni, - az öregúr egész pontosan el tudja mondani fiának, hogy ki volt az a Claes Martensen nevezetű hollandus, aki 1650 körül a Hudson torkolatánál, a kicsiny New Amsterdam városában partra szállt; hogyan hajózott felfelé a folyón, magát immár csak »van Rosevelt«-nek nevezve a szülőfaluja után, hogy