Hemső regénye

By August Strindberg

Új legény érkezik a szigetre; amolyan mindenesnek szerződtették, aki majd helyre hozza a hanyatló gazdaságot. „No, hát legalább most látja kend a saját szemeivel, hogyan állnak itt a dolgok. De maga majd elrendezi, ahogy akarja. Biztos vagyok benne, kend rendet fog csinálni. Ugye jól gondolom, Carlsson?” Vajon sikerül-e rendet csinálnia ennek a belevaló legénynek, aki máris nagyravágyó terveket szövöget? Szorgalom, törekvés, becsület, becsvágy, restség, irigység, gáncsoskodás; szerelem, féltékenység, gazdagság és halál – ezek az életünkben, sorsunkban jelentős szerepet játszó fogalmak mind bele vannak szőve ebbe a mesterien megírt parasztregénybe, mely a múlt század vége felé játszódik Svédországban, egy isten háta mögötti szigeten. August Strindberg e regénye nálunk kevéssé ismert, pedig ha a világhírű író csak ezt az egyetlen művét alkotta volna, akkor is joggal tarthatnánk számon az emberi lélek finom mozgatórugóit legjobban ismerő és ábrázoló írók között… (moly.hu)

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633983690

Book preview

August Strindberg

HEMSŐ REGÉNYE

- idegen a szigetlakók között -

fordította

Antal Sándor

Telekes Béla

GYULA, 2016

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-398-369-0 EPUB

ISBN 978-963-398-370-7 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2016

a címlap Alfred Walhberg svéd tájképfestő

festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Első fejezet

Arról, hogy Carlsson szolgálatba áll,

de egyelőre nincs nagy becsülete.

Egy áprilisi estén érkezett meg, olyan hirtelenül, mint valami fergeteg. A nyakában nadrágszijra akasztva, cserépkulacs lógott. Klára és Lotti mentek érte Dalarö-fürdőbe egy kis halászcsónakon, de egy örökkévalóságig tartott, mig mind a hárman benne voltak a csónakban. Először el kellett menni a boltoshoz egy hordó kátrányért, azután a patikába kellett menni a malacnak való zöld kenőcsért, azután a postára kellett menni bélyegért, azután el kellett még menni Fia Lövströmhöz kölcsönkérni a kakast és ennek ellenében leadni egy fél font hálókötésre való vékony kenderfonalat. Így jutottak el azután a vendéglőbe, ahol Carlsson kávéval meg süteményekkel traktálta meg a leányokat.

Végre aztán mégis a csónakban ültek.

Carlsson akart kormányozni, de nem értett hozzá, hiszen soha életében nem ült még vitorlás csónakon, össze-vissza kiabált, ezt a vitorlát húzzák fel, azt a vitorlát eresszék le, amilyen vitorla nem is volt a csónakon.

- A hajóhídon halászemberek állottak, meg a vámos. Ezek persze röhögtek, mikor látták a szárazföldi ember tehetetlen vizi kapkodását és hogy a csónak ide-oda hánykolódik a vizen. Hé! Lyukas a csónak! - kiáltotta egy fiatalember a hajóhídról. - A lyukat tömd be, ha bírod!

Míg Carlsson a lyukat kereste, Klára eltaszította a helyéről, maga vette kezébe a kormány-lapátot. A két lánynak aztán sikerült úgy irányítani a csónakot, hogy a vitorla szelet kapjon, a szél aztán vitte őket jó tempóban a szoros felé.

Carlsson kistermetű, zömök warmlandi ember, kékszemű, az orra olyan görbe, mint egy duplahorog. Természetére nézve eleven, izgékony, kiváncsi legény, de a vízi élethez nem ért. Azért szegődtették Hemső szigetére, hogy a földdel, mega jószágokkal bajlódjon, mert amióta az öreg Flod elbúcsúzott az árnyékvilágtól és az özvegy maga gazdálkodott, ezekkel a dolgokkal senki se akart foglalkozni.

Carlsson szeretett volna egyet-mást előre megtudni, tájékozódni a hemsői viszonyokról, de akármilyen ravaszul is tette fel a kérdéseket, vagy ha csak firtatta is a dolgokat, a lányok úgy felellek neki, ahogy a szigettenger lakói szokták elütni a szárazföldi emberek kíváncsiskodó kérdéseit.

- Igen, azt? Azt én nem tudom! Hogy úgy volna - azt én nem mondhatom! Nem, azt igazán nem tudom!

Ettől aztán nem lett okosabb.

Kisebb-nagyobb szigetek, a tengerből kinyúló mohos, fás sziklák között haladt a csónak előre, mig az idő estére nem fordult.

Ekkorra kiértek a szabad tengerre, ahol a szigetcsoport világítótornya mutatta az utat. Különböző mélységjelzők közölt haladtak el. Messzire, ahol a csillagok a tengerbe merülnek, egy gőzösnek a vörös és zöld szeme ragyogott, oldalt látszottak a kajütök sárgán világító szemei.

Warmlandban ilyesmit nem láthatott Carlsson, uj volt neki minden, ezért folyton kérdezősködött. Ezekre a kérdésekre már kapott feleletet, még pedig annyit, hogy egészen belezavarodott a feje. Végül be kellett látnia, hogy egészen uj világba került, hogy ő közönséges szárazföldi patkány, vagyis olyan idegen, mint falusi ember a városban.

Most két keskeny sziget közé, egy szorosba jutott be a csónak, amikor szélcsend állott be, a vitorlákat be kellett vonni és evezni kellett. Mindjárt utána egy újabb szoroson át egy öbölbe jutottak, ahonnan égerfák és lucfenyők közül egy parti bódéból fény szűrődött ki.

- Itthon vagyunk, - mondta Klára.

A csónak befutott a kikötőbe a kis rakodóhídhoz, a partról kutyaugatás hallatszott és felülről, amerre egy ház körvonalai látszottak, meg-mozdult egy lámpás.

A csónakot a hid lábához kötötték és meg-kezdődött a kirakodás. A vitorlákat összegöngyölítették, az árbocot kiemelték, a kátrányos hordót kiguritották a partra, a vedreket, kannákat, kosa-rakat és csomagokat a hidra rakták.

Carlsson körülnézett a félhomályban és csupa szokatlan, az ő számára egészen különös dolgokon akadt meg a szeme. A rakodó hid előtt állott a halászbárka az emelődaruval. A hid hoszabbik oldalának volt egy korlátja, melyet egészen befedlek a száradó különböző hálók és mindenféle furcsa alakú halászszerszámok. A hídfőre csalétekként mindenféle kitömött madarak voltak kiakasztva, hátul pedig az eresz alatt vitorlák, árbocok, szigonyok, vasmacskák állottak. A hosszu vontatóhálók külön, egy vékony karókból épített állványon száradtak.

Felülről, az ut legvégéről egy lámpás imbolygó fénye világította meg a fövenyt, amelyben kagylóhéjak és pikkelyek ragyogtak. A lámpás rávilágított az óvatosan lépkedő öreg asszony arcára is. Ezt az arcot mintha kiszárította volna a szél, a barátságos szemeket pedig minthogyha a konyha melege ráncolta volna össze. Az öregasszony körül ugrált egy kutya, egy lompos komondor, amely, úgy látszik, szárazföldön és vizen egyformán otthonosan érezte magát.

- Na, hát megjöttetek, lányok? - kérdezte az öregasszony. - És elhoztátok magatokkal a legényt is?

- Igen, néni, megjöttünk és amint látja, itt van a Carlsson is, - felelt Klára.

Az öreg asszony megtörülte jobb kezét a kötényébe és aztán kezet nyújtott az embernek.

- Isten hozta, Carlsson, érezze magát itthon nálunk í

Azután a lányokhoz fordulva mondta:

- Vettetek kávét, meg cukrot, lányok? Helyükön vannak a vitorlák? Na, akkor gyertek fel, adok nektek enni.

Mind a négyen felfelé indultak. Carlsson szó nélkül, kíváncsian, elgondolkozva azon, hogyan folyik majd az ő dolga ezen az uj helyen.

*

Bent a szobában égett a tűz a kályhában. A fehér asztalra tiszta térítőt tettek, közepére állították a pálinkásüveget, amely olyan karcsú derekúvolt, mint egy homokóra. Köröskörül álltak a rózsákkal és nefelejtsekkel kifestett porceláncsészék, egy frissen sült limpa-kenyér, meg szárított lapos kenyér: spisbröd. Egy tányérban vaj, cukortartó és egy tejfeles köcsög egészítette ki az asztal pompáját. Carlsson nem képzelte, hogy ezen az

Istentől elhagyott helyen ily bőséges vacsora fogja várni.

De a szoba berendezése is meglepetés volt ránézve, mikor a kályha tüzének világosságánál végigmustrálta a bútorokat. A tűzhely fénye mega faggyúgyertya lángja visszatükröződött a mahagóni szekrény némileg homályos politúrján, mega falióra rézingáján, meg a puska ezüstveretén, meg a bibliák, énekeskönyvek és kalendáriumok aranybetűs hátán.

- Győjjön közelebb Carlsson, - mondta neki az öreg asszony.

Carlsson az uj idők gyermeke lévén, nem szaladt ki ijedtében a színbe, hanem szépen közelebb jött, leült a padra az asztal mellé, mig a lányok bevitték ládáját a konyhába, mely a folyosó túlsó oldalán volt.

Az öregasszony leakasztotta a kávéfőzőüstöt és régi szokás szerint beledobta a viza-csontot, ami jó szint ad a kávénak és nem engedi, hogy zavaros legyen. Aztán visszaakasztotta a kávéfőző üstöt a horogra, hogy még főjjön egy kicsit. Aztán még egyszer meginvitálta Carlssont, avval, hogy fogjon hozzá, mert megéhezhetett.

A legény közelebb húzódott az asztalhoz, sapkáját ujjai közt forgatva; azon tűnődőit, milyen lesz az a szél, amelyik az ő vitorláját meg fogja duzzasztani. Az volt szilárd elhatározása, hogy odasimul, ahoz dörgölődzik, aki legfőbb és mindenképpen jóba lesz vele. De mert még nem tudta,hogy mire lehet menni az öreg asszonnyal, nem nagyon engedte, hogy eljárjon a szája, még mielőtt tudná, hogy merről fuj a szél.

- Ez osztán finom szekrény, mondta Carlsson és megtapogatta a rézdíszítést. Hm, - felelte az öreg asszony, - csak az a baj, hogy nincsen tele.

- Igen, úgy szokták mondani, - mondta Carlsson hízelkedve és bedugta kisujját a kulcslyukba - van itt benn elég!

- Igen, egyszer volt benne egy jókorasumma pénz. Amikor árverésen megvettük, oszt hazahoztuk. Hanem aztán, hogy Flod itt hagyott, Gusztávnak meg be kellett rukkolni, azóta nincs igazi rend a gazdaságban. Aztán meg ráment a pénz az új házra, ami nem hoz semmi hasznot, így jött egyik baj a másik után. Na, hanem vegyen cukrot és fogjon a kávéhoz Carlsson.

- Hát én legyek az első? - ellenkezett a legény.

- Na igen, mert hát még senkise jött haza, - felelte az öreg asszony. - Az az elvetemült fiú kinn van a tengeren a puskájával, Normant persze mindig magával viszi, ezért nem megyünk semmire a munkával. Ha megszökhetnek s akármilyen madárra vadászhatnak, akkor nem törődnek a jószággal és nem bánják, hogyha a hálókat megeszi a fene. Éppen azért szegődtettem én ide kendet Carlsson, hogy itt a rendes kerékvágásba terelje a dolgokat. Úgy szeretném, hogy kend valamivel többre tartsa magát mint ők, és hogy a sarkukba legyen a fiuknak. Vegyen onnan még egy süteményt Carlsson.

Igen, néném, ha úgy gondolja, hogy én valamivel több legyek, mint ők, hogy ők osztán rám hallgassanak, akkor kell, hogy osztán be is legyen így rendezve. Osztán kell, hogy nénémre támaszkodhassak, amikor kimondok valamit, hogy úgy legyen. Mert tudom én azt nagyon jól, mi lesz abból, hogyha az ember közéjük vegyül és komázik velük. Most már tudta Carlsson, hogy merről jön a dörgés.

- Ami a halászatot, a vízt dolgokat illeti, abba én nem keveredek bele. Ahoz én nem értek. De a szárazföldi dolgokba ne legyen senkinek beleszólása, ott én tudom ki magamat. Ott én akarok rendelkezni.

- Jó, majd holnap elrendezzük ezt. Vasár-nap lesz és akkor a napvilágnál megbeszélhetünk mindent. Na, még egy fél csészével öntsön le Carlsson, akkor aztán lefekhet kend.

Az öreg asszony újfent megtöltötte félig a kávés csészét. Carlsson pedig elővette a pálinkásüveget és annyi snapszot öntött bele a kávéba, hogy a csésze tele lett. Miután ezt a keveréket leszopogatta, irtó kedve támadt rá, hogy a ránézve kellemes tárgyú beszélgetés fonalát tovább szőjje. De az öreg asszony felállt, hogy a tűz után nézzen, a lányok egyre ki- és bejártak, a komondor odakünn az udvaron elvakkantotta magát, nem lehetett folytatni a beszélgetést.

- A fiuk is itt vannak, - mondta az öregasszony.

Kívülről hangok hallatszottak, csizmapatkók verődtek a kövezethez és az ablakba állított bazsalikomcserepek közt kinézve, két férfit látott Carlsson kinn a holdfényben. Puska volt a vállukon és valami batyu a hátukon.

A komondor ugatása a folyosóról hallatszott és egyszerre megnyílt az ajtó. Vadászzekében és vízhatlan csizmában belépett a fiú. A szerencsés vadász büszke öntudatával vetette vadásztáskáját és néhány felfűzött dunnaludat az ajtó mellett lévő asztalra.

- Jó estét, anyám. Hoztam neked húst, - mondta Gusztáv, anélkül, hogy az idegent észrevette volna.

- Jó estét, Gusztáv! Elég sokáig voltatok oda, - felelt vissza az anya, miközben akaratlanul igen elégedett pillantást vetett a pompás dunnaludakra, szénfekete és krétafehér tollazatukra, rózsaszín mellükre és tengerzöld hátukra. - Úgy látom, hogy jó zsákmányt csináltatok. Itten van Carlsson is, akit vártunk.

A fiú apró, éles szemeiből, melyeket a szőkepillák félig elrejtettek, egy kutató pillantás esett az idegenre és arckifejezése rögtön megváltozott: nyílt volt előbb, most meg zárkózott lett.

- Jó estét, Carlsson, - mondta röviden és bátortalanul.

- Jó estét, - felelte a legény elfogulatlan hangon, felkészülve rá, hogy a fölényben lévőt adja, mihelyt tisztában lesz a fiatalemberrel.

Gusztáv a főhelyre ült, könyökével az ablakdeszkára támaszkodott. Hagyta, hogy az anyja kávét öntsön a csészéjébe, amit aztán ő egészen megtöltött pálinkával. Ivás közben Carlssont figyelte.

Carlsson felvette a ludakat és megvizsgálta.

- Pompás jószágok ezek, - mondta meggyőződéssel és megtapogatta a mellüket, hogy elég kövérek-e. - Biztosan lő, aki ezt lőtte, mert jó helyen ment be a sörét.

Gusztáv ravasz vigyorgással válaszolt, mert mindjárt látta, hogy ez se ért a vadászmesterséghez, mert ha ott kapja a golyót a melltollai között, akkor már nem lehet használni a madarat csaléteknek.

Carlsson azonban tovább csevegett, dicsérte a fókabőrből készült vadásztáskát, dicsérte a puskát, tele volt csodálkozással, úgy tett, mintha még tudatlanabb volna a tengervízi dolgokban, mint amilyen valóban volt.

- Hun hagytad Normant? - kérdezte az anyja, aki közben álmos lett.

- Beviszi a dolgokat a színbe, - felelte Gusztáv, - mindjárt jön.

- Rundqvist már lefeküdt. Ideje, hogy kend is lefeküdjön, Carlsson, fáradt lehet, hiszen elég hosszú volt az útja. Na jöjjön, megmutatom kendnek, hogy hol fog aludni.

Carlsson ugyan szívesen maradt volna, résztveendő abban a műveletben, ahogyan a homokóra formájú pálinkás butykosból a folyadék lassan eltűnik. De az öregasszony invitálását nem lehetett félreérteni és a türelmét se merte tovább próbára tenni Carlsson.

Az öregasszony kivezette a konyhába.

Aztán mindjárt visszajött a fiához, akinek az ábrázata ismét nyílt, derült lett.

- Na, mit szólsz hozzá? - kérdezte az öregasszony, - nagyon rendes, jóakaratú embernek látszik.

- Dehogy, dehogy, - felelte Gusztáv vonakodva, - ne higyj neki anyám, csupa butaságot beszél.

- Hogy mondhatsz ilyet? Amér szája van, azért lehet rendes ember.

- Hidd el anyám, én mondom, hogy ennek csak szája van, ez csak fecsegni tud. Meglátod, mennyi bajunk lesz, mig meg tudunk tőle szabadulni. De nem tesz semmit, a kosztjáért majdcsak dolgozik, de én nem akarom magam körüllátni. Te sohse akarod azt hinni, anyám, amit én mondok, de majd meglátod! Majd eszedbe juttatom, akkor bánod meg mindig, mikor már késő. Hát az öreg Rundqvisttal nem így volt? Annak is csak a szája járt, de a háta az gyenge volt. Most aztán kínlódhatunk vele, etethetjük, amíg fel nem fordul. Ezek a fecsegők csak a fazék mellett nagylegények, elhiheted nekem.

- Olyan vagy te egészen, mint az apád, nem hiszel semmi jót az emberekről s aztán a lehetetlent kívánod tőlük. Rundqvist nem halászember, nem ért a tengerhez, mert ő is szárazföldi ember, de sok mindent tud, amit mások nem tudnak. Aztán olyat, aki vizen nőtt fel, olyat nem kapunk, mert azok vagy tengerészkatonának mennek, vagy a vámhoz