Cikkek a forradalom évéből

By Jókai Mór

„A forradalom kiütött. Magyarhon dicsősége napjait éli. Vidéki levelezőinktudni fogják, hogy ezentúl mely dolgokról kell írniuk. Béke, szabadságés egyetértés. A nép kivívta jogait egy csepp vér nélkül, jelen lap már sajtószabadságmellett jelenik meg. L

• Language: Magyar
• Publisher: Fapadoskonyv.hu Kiadó
• Release date: Mar 9, 2016
• ISBN: 9789633773628

Book preview

JÓKAI MÓR

CIKKEK

A FORRADALOM ÉVÉBŐL

fapadoskonyv.hu

2014

Jelen kiadás nem mindenben egyezik meg a mű régies, ma már nyelvtanilag nem helyes, eredeti szövegével.

A szöveggondozást, a digitális nyomdai „print on demand" formátum tördelését és az epub/mobi formátumok előállítását a Fapadoskonyv.hu Kft. készíttette, az Országos Széchényi Könyvtár és Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület szakmai támogatásával, hozzájárulása és segítsége alapján, melyért ezúton mondunk köszönetet.

Honlap: www.ipubs.hu

E-mail: [e-mail]

Borító: Rimanóczy Andrea

ISBN 978-963-377-362-8 (epub)

ISBN 978-963-377-363-5 (mobi)

© Fapadoskonyv.hu Kft.

Életképek, 1848. március 19.

A forradalom kiütött. Magyarhon dicsősége napjait éli. Vidéki levelezőink tudni fogják, hogy ezentúl mely dolgokról kell írniuk. Béke, szabadság és egyetértés. A nép kivívta jogait egy csepp vér nélkül, jelen lap már sajtószabadság mellett jelenik meg. Legyünk rajta, hogy a béke vidéken is fönntartassék. Isten és szabadság lelke velünk!

FORRADALOM VÉR NÉLKÜL

A mennydörgés azt mondja: le térdeidre, ember, az Isten beszél.

A nép szava is megdördült és mondta: föl térdeidről, rabszolga, a nép beszél!

Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt.

Március 15-e az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek.

A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nemzet történetében ez volt az epochális nap. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivívta jogait, miknek láncait legközelebb találta.

Március 15-én reggel a fővárosi fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek, adandó reformlakomája fölött tanácskozni egybegyülekezvén, ez alkalommal Jókai Mór következő proklamációt kiáltott ki ügybarátaihoz: „Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel. Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra rögtöni eltörlését; – felelős minisztériumot Budapesten; – évenkénti országgyűlést Pesten, és azt rögtön! – törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben; – kívánjuk, hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék, védje hazáját minden férfi; egyenruha ne legyen; – közös teherviselést; – úrbéri viszonyok megszüntetését; – esküdtszéket képviselet alapján; magunk választjuk bíráinkat magunk közül; – nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai státusfoglyok bocsáttassanak szabadon. Unió Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, bízni önerejébe s az igaz ügy istenébe! Egyenlőség, szabadság, testvériség!"

E proklamáció minden egyes pontjait mennydörgő helyesléssel fogadta a nép s kinyilatkoztatta, hogy azt saját manifesztumául fogadja el.

Ekkor Petőfi Sándor lépe fel s ezen honfidalt szavalta el a nép között:

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk.

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk.

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongyélete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk.

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordtunk!

Ide veled, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk.

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez,

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk.

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk.

A vers utósorait dörögve esküdte utána a nép, s innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni; először az orvosi kar csatlakozott hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi; egyedül ezen kar tanára szegült ellene a nemzet akaratának; senki sem hallgatott rá. Vasvári Pál hívta fel közgyűlésre a tanulóifjúságot, s az egy akarattal követte a vezéreket; künn az egyetemi piac közepén, már ekkor túláradt néptömeg közepett adta elő Vidács P., miképp gátoltatott az egyetemi fiatalság e mozgalmakban való részvételtől, tanáraik mily kicsinységes fenyegetődzésekkel akarták a meggyulladt lángokat eloltogatni. Mondta, hogy megötödöltetéssel fenyegették őket. Általános kacaj és zúgás. Ekkor a nép szónokai közül Jókai harmadszor is nyílt piacon felolvasta a proklamációt, s Petőfi elszavalta fentebbi dalát, melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a proklamáció első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veszi, mit meg is tett, innét tömegestül Landerer és Heckenast nyomdájára menvén, hová a rend és béke fönntartása tekintetéből választmányi tagokul Petőfi, Vasvári, Vidács és Jókai küldettek be, a nyomdatulajdonost felszólítandók: hogy kívánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem vártával a kikiáltott tizenkét pontú programot s Petőfi felolvasott költeményét cenzúra nélkül kinyomatni? A nyomdatulajdonos engedett, s a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva a gyorssajtó alól ezerével kerültek elő, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelen gyülekező közönségnek. Eközben többen kezdtek szónokolni a néphez. Szólt Irinyi József, Vasvári, Bulyovszki, Egressi Gábor, Irányi, Vidács, Jókai s néhányan németül is, mi annak manifesztuma, hogy ez ügyet idegenajkú polgártársaink is fölkarolták. A déli harangszó egy óráig félbeszakasztotta a mozgalmakat, s ekkor gyülekezethelyül a nemzeti múzeum tere tűzetett ki. Az eső szüntelen esett. Jó jel! mondta a nép, Párizsban, Palermóban és Bécsben is esett, mikor a nép jogait követelte. Délután a múzeum terén összegyűlt nép elhatározta a városházára menni, s ott a polgári kart és városi tanácsot az egyesülésre s kívánatai aláírására felszólítani. A tanácsterem megnyittatott, s tartatott nyilvános ülés a piacra összegyűlt nép szabadságmennydörgései között. A tanácsnak benyújtattak a program pontjai, s a tanácsjegyző mondta, hogy azok el vannak fogadva; utána Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, melyben e pontok tanácskozás alá vetethessenek. Megcáfolta őt Rottenbiller alpolgármester, kimondva, hogy már egész délelőtt tanácskoztak efölött; ezután szónokolt Nyári Pál Pest megyei alispán, s a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, ki az első és 11-ik pontok rögtöni életbe léptetését is kívánta; a pontok a tanács által aláírattak s az ablakon át a népnek felmutatták. E pontok azóta minden utcaszegleten olvashatók. A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta, hogy Stancsics Mihály, ki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán, – miután kimondatott, hogy cenzúrai törvények nálunk nincsenek, nem is voltak soha – szabadon bocsáttassék, s a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától; e kívánata teljesítésére átment Budára, s a helytartósági épület udvarán zászlója körül gyűlve, állhatatosan állt jogai kívánata mellett, míg választmánya kijelentette, hogy a helytartótanács e három pontba egyezett bele: Stancsics kiadatása, cenzúra eltörlése, sajtóbíróságnak a nép közüli választása; egyúttal kimondta, hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni, ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni.

Ez nap délutánján a nép kívánta a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett Bánk bán adassék elő. Bajza mondta, hogy szívesen teszi. A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruháiban; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére föltűzve, középen a háromszínű zászló.

Ezalatt a nép, a megszabadított Stancsics kocsiját önkezeivel vonva át Budáról a színház teréig, bevonult a színházba, mely mindenki számára ingyen megnyittatott.

A páholybirtokosok is megnyitották páholyaikat a nép számára, ki még e közforradalom percében is oly tiszteletben tartotta a gyöngédebb érzelmeket, hogy egy páholyt sem foglalt el, melyben hölgyek ültek.

A zenekar fölváltva a Rákóczi-indulót, Marseillaise-t és Hunyadi László szebb helyeit hangoztatta.

Később Egressi Gábor szavalta el Petőfinek fenn kitett költeményét, a nép ezreinek harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve, a színházi polgártársak kara énekelte el; a közönség ismételtette a szavalmányt és dalt.

A közönség nagy része óhajtotta Stancsicsot a színpadon megjelenve látni, azonban értesülvén a tisztelt polgártárs gyengélkedő állapotáról, kívánatával felhagyott, s a legnagyobb csend és béke között eltávozott.

Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült.

Másnap legelső teendője volt a népnek a nemzetőrség tettleges életbe léptetését követelni, s e végre aláírások nyittattak meg azok számára, kik a nemzetőrséget alkotni kívánják; néhány óra alatt több ezerre ment az aláírás. A nép követelte a fegyvereket.

A katonai hatóság jelenté, hogy csak ötszáz fegyvert adhat; mert a többi Komáromba vitetett. Ezt Lederer tábornagy katonai becsületszavára állította. S az Arsenalt fölnyitni nem akarta.

Lenn pedig a nép, mely már ekkor mintegy húsz-huszonötezerre ment, követelte a fegyvereket s fenyegetőzött, hogy az Arsenalt feltöri, ha fegyvert nem kap.

Ekkor alválasztmány neveztetett ki a fegyverek kiosztása tárgyában, s egy órai tanácskozmány után Rottenbiller alpolgármester a teremben, Jókai pedig a városház terén összegyűlt népet nyugtatta meg azon tervezet közzétételével, hogy az illető tömegek városnegyedenként külön oszolván, száz-száz férfit válasszanak ki maguk közül, kik óránként felváltva, mint nemzetőrök az éjjel diadalfényben kivilágított város nyugalma fölött őrködjenek. A többi fegyverek kiadása a következő napokon fog sürgettetni.

Este a két testvérváros ki volt világítva, az utcákon lelkesült néptömeg forrongott, harsogtatva: éljen a szabadság! az ablakokból nemzeti lobogók függtek alá, a szabadság nevével beírva.

Egész éjjel rend és nyugalom őrködött a város fölött, a portyázó nemzetőrök több helyeken bujkáló csavargókat fogtak össze, s hivatásuknak minden tekintetben híven megfeleltek.

Március 17-én az ideiglenes kormányzó választmány által, (mely állt a nép, tanács, megye, polgárság és egyetemi fiatalság küldötteiből, közte három héber) elhatároztatott, hogy a mostani napok örök emlékére az egyetemi tér, hol a forradalom legelőször kikiáltatott „Március 15-ei térnek", a hatvani-utca, hol a sajtó elfoglaltatott, „szabad sajtó utcának", a városház tere pedig „szabadság terének" fog ezentúl elneveztetni, mely határozatot a tanács azonnal foganatba is vette, s Landerer rögtön nagy betűkkel nyomatta az utcák eddigi nevei helyébe a megörökítendő dicsőség szavait. Ugyanekkor kimondatott, hogy minden címek eltöröltetnek, semmi tekintetes és nagyságos többé. A kívánalom, mit a Bécsbe induló küldöttség a király elé terjeszt, így kezdődik: „felséges haza!"

Egy küldöttség átment Budára fegyvereket követelni, miknek nyombani kiszolgáltatását a helytartótanács egész örömmel ígérte, s jelenleg a nemzetőrség óráról órára szaporodik.

A kétfejű sasok minden királyi hivatal homlokáról levétettek, helyükbe a nemzeti címer tétetett.

A feketesárga színek helyébe a nemzeti háromszín festetett. Múlt éjjel még a nádori palota is ki volt világítva, mi az életben először történik, sok más soha nem történtekkel együtt.

Tegnap a fehér zászlót egy hölgy (Szathmáryné) vitte a nép előtt. A nép választottai ezért remek nemzeti címerrel tisztelték meg.

Az egyetem is beadta reformkérdése pontjait. Szabad tanulás, szabad oktatás, a pénzügynek nemzet általi kezeltetése ezeknek főpontjai, maguk a tanárok s az összes fiatalság aláírva.

A csend és béke e forradalom mellett oly jó lábon áll, mint még soha. A boltok kirakatai nyitva, a vásár rendben folyik, a nemzetőrök minden utcában portyáznak.

Éljen a magyar szabadság! E három szót hallani minden ajkról, minden utcán, minden zászlón ez van kifestve.

Dicsőség a népnek! mely jogait egy csepp vér elfolyása nélkül ki tudta vívni; mely önmagát saját becsérzete által hagyja kormányozni. Kik a lelkesülés szent percében sem feledkeztek meg a kötelességekről, mikkel magányosak személyi és vagyonbátorságának tartoztak. Kiket hon- és emberszeretet gyullasztott lángra, s kik közül egyetlen egynek tette sem piszkolta be önérdekű kihágással a nemzet e nagy ünnepét.

Mit más népek karddal vívtak ki maguknak, azt e nép puszta kézzel, csupán szent lelkesülésének tüze által, egyetértve, elleneit nem legyőzve, de megtérítve, tette magáévá.

NYÍLT SZAVAK HONUNK FIATALSÁGÁHOZ

Itt az idő, testvéreim, hogy elveinket kimondjuk.

Első volt szavunk a forradalom piacán, elsőként mondtuk ki a jelszót: legyen szabadság!

És lőn szabadság…

Most, miután önerőnket ismerjük s benne bízhatunk, tegyük, hogy ez egyesült fiatal erő honunknak mindég jobb keze legyen, áldást hozó az igaz ügynek, romlást az ellennek.

Két fegyver van kezünkben: a sajtó és a kard. Az igaz honfitűz, mely e kettőt kezeinkbe adta, egyszer meggyújtva, nem fog kialudni többé, hanem napként fog égni a haza egén, hogy világot és meleget árasszon széjjel.

A holtak föltámadásának napja eljött.

A századoktól eltemetett nemzetdicsőség s a börtönben tartott szabadságérzet voltak e halottak. Most ne keressétek őket sírjaikban, ők feltámadtak.

A magyar nemzet ismét dicső és szabad!

Magyar hang, magyar nemzeti szín, magyar érzelem minden ajkon, minden lobogón, minden kebelben.

Választottaink a belrend, dandárjaink a külnyugalom fölött őrködnek, mi pedig lépjünk föl a szabad sajtó terére s vegyük őrködésünk alá a szellemet.

A szerkesztőség ezennel tért nyit minden, a szabadság, emberiség és haza ügyeit érdeklő nyilatkozatoknak, melyek a fiatalság kimondott elveivel megegyeznek, bárkitől jöjjenek is azok.

Legelsőbben felszólítunk minden hazafit, hogy a nemzetőrség zászlói alá gyülekezni siessen. Mert minden eddigi győzelmeink biztosítéka egyedül csak a fegyveres önerő, s nem tudjuk, hogy mely percben lesz rá szükség.

A nép legyen bizalommal választottai iránt, ezek pedig tartsák e bizalmat minden egyéb megtiszteltetésnél becsesebbnek, s a nép érdekeit sehol és soha el ne felejtsék.

Igyekezzünk honunk idegenajkú fiatalságát magunkhoz testvéri kapcsokkal csatolni, rontsuk le a századok óta keblünkben megkövesült választófalat, mely bennünket rokonainktól eddig elkülönzött, s fogjunk kezet mindenkivel, kinek jelszava a szabadság.

Irtó háború minden hiúságnak! Az embert nem a ruha teszi többé, hanem ami keblén belől van; szoktassuk hozzá a népet, hogy az egyszerűséget kezdje el szeretni. A nemzetőrség öltönye legyen egyszerű, s viseljük azt büszke önérzettel mindenkor és mindenütt. Az „arszlán" szó ne legyen ismert fogalom többé. Legyen mindenki annyi, mennyit a haza előtt ér.

Magánkötelességeinket a forradalom ideje alatt se feledjük el; mihelyt a kardot letettük, térjünk napi munkáinkhoz s adjunk példát a népnek, mint tettük a forradalom kikiáltásakor.

A sajtószabadságot ne használjuk személyeskedési célokra, legyen előttünk szent és isteni minden, minek neve szabadság.

Ezért komolyan megrójuk mindazokat, kik jelen időben, midőn az izgatott kedélyeket a rend és béke eszméire kellene téríteni, a vak lázadás üszkét szórják a nép közé, kik a népet a fegyveres katonaság ellen bujtogatják, kik a kasztákat egymás elleni irigységre költik, s kinyilatkoztatjuk, hogy mi egyéb ellenséget nem ismerünk, mint kik kitűzött jelszavainkat tiszteletben nem tartják.

Ezen jelszavak: „béke, egyenlőség és szabadság!"

Ellenségeink tehát, kik a véres lázadásra izgatnak; kik ahelyett, hogy a nép választmánya által adja tudtára akaratát az igazgató választmánynak, tömegestül „via facti" akarják azt a síkra vezetni.

Kik a hon lakosai bármely osztályának a nemzetőrségből leendő kirekesztésére munkálódnak. Kik a zsidók ellen, mely osztály a forradalom leghevesebb percében erősen részt vett a tett mezején, a polgárok között izgatnak, és viszont; kimondtuk az egyenlőség elvét, különbséget ember és ember között csak a jellem és becsület tisztasága tesz; ezek fölött határozni ott van az osztályozó választmány, mely mindazoknak, kik a nemzetőrségnek becsületére nem lennének, fegyvert adni nem fog. A szabadság jótékonysága alól senkit kizárni nem szabad; ezen idő az, mikor egymásnak minden ellenszenvet, minden eddigi botlást és sérelmet meg kell bocsátanunk; ezen idő az, melyben a régi fogalmak halomba vannak döntve, s új évszak kezdődik, mely a múlt vétkeinek sírja fölött emeli az emberiség nevében oltárát.

Vége a kasztagyűlöletnek! Kiket a régi fogalmak korhadt omladékainak pártolói maguktól elüldöznek, azokat mi fogadjuk védelmünk alá, és esküdjünk pártfogást mindennek, ami elnyomott, üldözött és méltatlanul bántott. Az üldözöttek asyluma a mi körünk legyen. S legszebb diadalunk legyen az, hogy mindenki, ki méltatlanul nyomva érzi magát, hozzánk jő, bántalmai orvoslása végett.

Az elmúltakért semmi szemrehányás! Március 15-én az egész haza újjászületett, vele együtt minden egyes hazafi. Legyen gondunk a jövőre, ne a múltra.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!

Éljen a haza!

MI HÍR BUDÁN?

Jelentjük, miszerint lapunkból az Y ki van küszöbölve, ezentúl senki nevét sem fogjuk ez arisztokratikus végbetűvel írni többé.

A múlt csütörtöki kivilágításnál Landerer és Heckenast nyomdai személyzete ünnepélyes menettel vonult végig a városon, szokott kék blouse-okba öltözve, fejükön sajátszerű négyszegű papiros föveggel, kezükben nemzeti lobogókkal. Elöl a két nyomdatulajdonos vezette a menetet, ugyane nyomda ablakaiból számtalan zászló lobogott ki az utcára e felirattal: „Éljen a sajtószabadság."

Emich Gusztáv könyvkereskedő ablakában ugyanakkor Petőfi Sándor életnagyságú mellképe volt kitéve transparent festésben, alatta egy sajtó, s a szabadság, béke és egyetértés jelszavai.

Kitűnő volt az ellenzéki kör ez est kivilágításai között. Ellenben nagyon felötlött, hogy a magyar akadémia szállása, mely minden kisszerű alkalomkor fényes átlátszványokkal szokott ékítve lenni, most semmivel sem fejezte ki részvétét e nap diadala fölött. Éppen nem érdekli az akadémiát a nemzet ügye? Választ és igazolást várunk, mert mi mindazokat, kik az igaz ügynek nem barátai, a haza ellenségeinek tartjuk. Igazolást várunk.

Vasárnap minden templomában az ikervárosnak e napok diadalára ünnepélyes Te Deum laudamus fog tartatni.

Az ifjúság reformlakoma vasárnapról elhalasztatott.

Hisszük, hogy a király Pestet fogja ezentúl állandó lakhelyéül választani.

Azon hírek, mintha a földmívelő nép több helyeken földesurai ellen lázadt volna, hiteles tudósítások nyomán valótlanoknak nyilváníttatnak.

A közbátorság fenntartására kirendelt választmányban, mely jelenleg a fennforgó közügyi kérdéseket elintézi, több közönségünk előtt is ismeretes név foglal helyet, minők: Rottenbiller, Klauzál, Nyári, Irinyi, Vasvári, Petőfi, Jókai, Emődi, Csányi, Bulyovszki, Oroszhegyi, Sűkei, Degré, Szegfi, Egressi G., Bugát, Pólya, Székács, Vörösmarty, Eötvös; Török, Hajnik, Landerer. A hatvantagú választmánynak egy ötödrésze – lapunk dolgozótársai.

A szerb fiatalság ma egyesült a magyar fiatalsággal a nemzeti múzeum terén, lelkes szónoklatok és testvéri ölelkezés között, s biztosította magyar rokonait, hogy a horvát és magyar fiatalság szívei között ezentúl semmi gát nem fog létezni, minek megerősítéséül tömegestül felesküdött a nemzetőrség fiatalsági zászlaja alá.

Pénteken a lefoglalt könyvek erőhatalommal visszafoglaltattak s az illető könyvárusoknak visszaszolgáltattak.

Éppen most jutott kezünkhöz három szentesített törvénycikk, melyek által honatyáink sietnek az elnyomott adózó népet jelen mozgalmainkban teljesen megnyugtatni. Az első törvénycikk az úrbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot) dézsma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről, a második a papi tized megszüntetéséről, a harmadik a közös teherviselésről szól. Ez utóbbit, mint az egész hazát leginkább érdeklőt, szóról szóra ide iktatjuk. TÖRVÉNYCIKKELY. A közös teherviselésről. Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai, minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik. 1. §. Őfelsége felelős magyar minisztériuma által, a törvényhatóságok meghallgatása mellett, ki fogja dolgoztatni ideiglenesen az adózási kulcsot, és ezen kulcs szerint a kivetés már a legközelebbi közigazgatási évtől, úgymint az 1848-ik évi november első napjától, veszi kezdetét. 2. §. Az ideiglenesen kidolgozandó kulcs, a legközelebbi országgyűlésnek minden esetre bemutatandó. 3. §. A fenn kitett határnapig a már kivetett közterhek behajtása elrendeltetik.

NŐSZABADSÁG!

A szabadság órája ütött. A világ megváltozott!

Verjétek le a bilincseket, nyissátok meg a börtönöket, mondjatok meg a rabszolgáknak, hogy a szabadság órája ütött!

A világ uralkodó bálványainak oltárán kialudt a tűz, áldozzon mindenki saját keble istenének.

A lélek szabad, a gondolat kimenekült földalatti börtönéből, melyben a hazugság tisztelői fogva tartották, s most röpülni fog szabad ég alatt szabad szárnyaival, s hirdetni fogja az igazságot.

Legyen világosság!

Jaj azoknak, kik most uralkodni akarnak, kik fejüket fölemelik, hogy mást lenézzenek, kik az isten arcát viselő lények közt különbséget akarnak tenni, kik az ártatlant üldözik!

A szellem fegyvere égő pallos, mely védelmére kel az üldözöttnek, pártfogása alá veszi a gyöngét s sújtani fogja az üldözőt, a bitort. A mindenható szellem!

Jaj azoknak, kik ellen fegyverét fölemeli.

De áldás azokra, kik szent zászlaja alá esküsznek s föllelkesülnek arca tündökléseitől…

*

Hazám hölgyei! polgártársnőim!

Új időket érünk. Március tizenötödikén mindnyájan másodszor születtünk a világra.

Ébredjetek fel a szabadság hajnalára ti is.

Mikor március tizenötödikén, a szabadság első reggelén a küzdők melleire lelkesült nők tüzdelték föl az első kokárdát; mikor a szabadság első jelszavát nők szegezték ki ablakaikba s lobogóikon mutatták fel a szent nevet, melyért a nép küzdött; mikor a nép közé egy nő hozta le a fehér zászlót, melyért az élni és halni esküvék; mikor Petőfinek, a forradalom költőjének ifjú neje a megfordító perc előtt ezt mondta férjének: ha halni kell, ez lesz a legszebb halál; légy erős! – akkor mutatták meg hölgyeink, hogy mi a nő hivatása.

Ha nő kezében a zászló, férfi kezében a kard, ott a győzelem bizonyos.

A nőkre ezentúl nagy, fönséges hivatás vár.

Minden férfinak van egy védangyala, kinek nevétől föllelkesül, kinek emléke az élet útjain vezeti, ki élte és halála fölött határoz, ki őt jóvá vagy rosszá teheti.

E védangyal a nő, a gyermeknek anyja, az ifjúnak kedvese, a férfinak neje.

Ha az anya azt mondaná fiának: „gyermekem, neked van hazád, kit istenként imádj; kik benne laknak, testvéreid, s köztük sok van, ki éhezik, ki egész életén át nyomorog és jogot nem talál; ha ilyet találsz, kelj oltalmára, mert testvéred ő", nem lenne a hazaszeretet oly mesés érzelem, minőt csak a mitológia mutogat.

Ha az anya mondaná fiának: