A filozófia nyomorúsága

By Karl Marx

Az Anti-Proudhonnal kapcsolatban mondja Mehring, Marx életrajzában: A mű „határkövet jelent úgy szerzője életében, mint a tudomány történelmében. Ebben a munkában fejtette ki Marx első ízben tudományosan a történelmi materializmus döntő szempontjait. Ha régebbi írásaiban fel-felvillannak s később epigrammatikus rövidséggel össze is foglalta ezeket, de a Proudhon elleni művében egy diadalmas vita teljes világosságában tárul elénk.” A kötetet Braun Soma fordításában adjuk közre.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: May 21, 2020
• ISBN: 9789635590476

Karl Marx

Karl Marx (1818-1883) was a German philosopher, historian, political theorist, journalist and revolutionary socialist. Born in Prussia, he received his doctorate in philosophy at the University of Jena in Germany and became an ardent follower of German philosopher Georg Wilhelm Friedrich Hegel. Marx was already producing political and social philosophic works when he met Friedrich Engels in Paris in 1844. The two became lifelong colleagues and soon collaborated on "The Communist Manifesto," which they published in London in 1848. Expelled from Belgium and Germany, Marx moved to London in 1849 where he continued organizing workers and produced (among other works) the foundational political document Das Kapital. A hugely influential and important political philosopher and social theorist, Marx died stateless in 1883 and was buried in Highgate Cemetery in London.

Book preview

Karl Marx

A FILOZÓFIA NYOMORÚSÁGA

(ANTI-PROUDHON)

fordította:

Braun Soma

BUDAÖRS, 2020

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-559-047-6 EPUB

ISBN 978-963-559-048-3 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2020

a mű eredeti címe:

Misère de la Philosophie

Réponse a la Philosophie de la Misère

de M. Proudhon

első kiadás: 1847

az elektronikus változat az 1946 körüli

magyar változat alapján készült

a borító Karl Marx (1818 – 1883) portréja

részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

ELŐSZÓ

Az előttünk fekvő munka 1846-47 telén készült, olyan időszakban, amidőn Marx új történeti és gazdasági szemléleténék alapelveit önmagában már tisztázta. Proudhon éppen abban az időben megjelent: „Systéme de Contradictions économiques ou Philosophie de la Misère" című munkája ajkaimul szolgál arra, hogy szemléletének alapelveit annak az embernek a felfogásával szembe állítva fejtse ki, akit könyve megjelenésétől fogva, mint a legjelentősebb francia szocialistát tartottak számon. Attól az időtől, midőn még mindketten Párizsban egész éjszakákon át gazdasági kérdések fellett vitatkoztak, útjaik mindjobban elváltak egymástól. Proudhon írása már kettejük között fennálló áthidalhatatlan ellentétekre mutatott rá. Agyonhallgatni akkor nem lelhetett, s így Marx válaszával tulajdonképpen már csak a jóvá nem (tehető szakítást állapította meg.

Proudhonnal szembeni összefoglaló ítéletét Marx ez előszót követő írásban fejtette ki, mely a berlini „Sozialdemokrat" 1865. évi 16., 17. és 18. számában jelent meg. Ez volt az egyetlen cikk, amelyet Marx e lap számára írt. Nem Sokkal ezután ugyanis kitudódott, hogy Shweitzer úr a lapot feudális és kormánypárti vizekre akarta átvezetni s ez arra kényszerített bennünket, hogy közreműködésünket már néhány héten belül nyilvánosan felmondjuk.

Ez a munka Németország szempontjából éppen ebben a pillanatban olyan jelent őséghez jutott, amelyre Marx soha nem is gondolt. Hogyan is sejthette volna, hogy midőn éppen Proudhonra sújt le, az előtte teljesen ismeretlen nevű Rodbertust, a törtétek fejedelmét találja el?

Ez a hely nem alkalmas (arra, hogy Marx és Rodbertus közötti vonatkozásokat vizsgálat tárgyává tegyük. Erre minden bizonnyal kedvezőbb alkalom is nyílik. Egyelőre csak annyit: (ha Rodbertus Marxot azzal vádolja, hogy „megrabolta" és munkáját¹ „A Tőkében neve említése nélkül alaposan felhasználta", olyan rágalomra vetemedik, mely csakis egy félreismert lángész bosszúságával magyarázható, azonkívül nem mindennapi tudatlanságra vet fényt olyan dolgok tekintetében, melyek Poroszország határán kívül történnek, nevezetesen' a gazdasági és szocialista irodalom terén. Marxnak sem ezek a vádak nem jutottak tudomására, sem pedig Rodbertus könyvét nem ismerte. Rodbertusnak mindössze három „Társadalmi leveleiről tudott, de semmi esetre sem 1858, vagy 1859 előtti élvekben.

Már több joggal hangoztatja, Rodbertus ezekben a levelekben, hogy „Proudhon alkotott értékét jóval Proudhon előtt felfedezte, de természetesen súlyosan téved, ha azt hiszi magáról, hogy ő az első felfedező. Mivel ebben a munkában elhangzott bírálat Rodbertusra is vonatkozik, kénytelen vágyóik „alapvető művecskéjével, amennyiben ez (bizonyára ugyancsak véletlenül) Weitling kommunizmusán kívül Proudhon néhány tételére is fényt derít, egészen röviden foglalkozni.

Amennyiben a modern szocializmus bármelyik ága a polgári közgazdaságtanból indul ki, majdnem kivétel nélkül Ricardo értékelméletéhez kapcsolódik. Mindkét tétel, melyet Ricardo 1817-ben a „Principles első lapjain közread: 1. hogy minden áru értéklét egyedül és kizárólag előállítására nélkülözhetetlenül szükséges munkamennyiség szabja még és 2. hogy az össztársadalom munkájának hozama a földbirtokos (járadék), a tőkés (nyereség) és a munkás (munkabér) három osztálya között oszlik meg, már 1821 óta Angliában szocialista következtetések levonására adott alkalmat, éspedig részint olyan élességgel és határozottsággal, hogy ez a Marx által ismét felfedezett és már-már teljesen elkallódott irodalom „A Tőke megjelenéséig úgyszólván felülmúlhatatlan volt. De erről is majd más alkalommal. Ha tehát Rodbertus 1842-ben a fenti tételekből maga is szocialista következtetésekig jutott, úgy ez egy német ember részéről valóiban jelentős lépésnek tekinthető, ám legfeljebb Németországban tekinthették merőben új felfedezésnek. Hogy Ricardo elméletének ilyen alkalmazása mily kevéssé számíthatott újnak, igazolja Marxnak Proudhon ellen írt munkája, Proudhon tudvalevőleg maga is hasonló beképzeltségben szenvedett.

„Aki csak egy kissé tisztában van a közgazdaságtannak Angliában elért fejlődésével, az előtt nem ismeretlen, hogy ennek! az országnak csaknem valamennyi szocialistája a legkülönbözőbb időkben Ricardo elméletének egyenlősítő (azaz szocialista) értelmezését ajánlotta. Idézhetnők Proudhon úrnak: Hodgskin közgazdaságtanát (1822); William Thompson: An inquiry into the principles of the distribution of the wealth, most conducive to human happiness; (1824); T. R. Eldmonds: Practioal moral and political economy (1828) stb. stb. című műveket és még négyoldalnyi satöbbit. Most csak arra szorítkozunk, hogy megszólaltatunk egy angol kommunistát, Bray urat. Idézni fogjuk „Labours wrongs and labours remedy. Leeds, 1839." című figyelemreméltó művét. És Braynak itt közreadott néhány idézete is már kétségessé teszi Proudhonnak elsőbbségre irányuló igényét.

Abban az időben Marx még egyszer sem lépte át a British Museum olvasótermének küszöbét. A párizsi és brüsszeli könyvtárakon, könyveimen s jegyzeteimen kívül, hathetes együttes angliai utazásunkon, 1845 nyarán, csak Manchesterben feltalálható könyveket nézhette át. Az említett irodalom a negyvenes években tehát egyáltalában nem volt annyira hozzáférhetetlen, mint manapság s ha ennék ellenére Rodbertus előtt mégis ismeretién maradt, úgy ez inkább az őt jellemző porosz, úgynevezett lokális korlátoltságnak tudható be. Rodbertus a megalapítója a sajátos porosz szocializmusnak s mint ilyent, most már végképpen el isi ismerik.

Ám Rodbertus máig szeretett Poroszországában sem nyugodhatott. Berliniben ugyanis 1859-ben megjelent Marx: „Adalékok a közgazdaságtan bírálatához" című munkája. Ebben az írásban a közgazdászok által Ricardo ellen emelt második számú kifogás a következőket tartalmazza:

„Ha valamely termék csereértéke egyenlő a benne rejlő munkaidővel, akkor egy munkanap csereértéke egyenlő e munkanap termékével, vagyis a munkabérnek egyenlőnek kell lenini a munka termékével. A valóságban ennek az ellenkezője áll. Ezt a következő jegyzet egészíti ki: „Ezt, a Ricardo ellen a polgári közgazdaság támasztotta kifogást később a szocialisták is magukévá tették. Feltételezték, hogy elméletileg helyes ez a formula és a gyakorlatnak az elmélettel való ellentétességét vetetitek szemére és rá akarták bírni a polgári társadalmat, hogy Vonja le elméleti elveinek gyakorlati következményeit. Ily módon támadták meg angol szocialisták a csereérték Ricardo-féle fogalmazásával a közgazdaságtant. Ebben a jegyzetben utal Marx „A filozófia nyomorúságá"-ra, mely akkor még minden könyvkereskedésben kapható volt.

Rodbertusnak tehát éppen elegendő alkalma volt arra, hogy meggyőződjön afelől, vajon felfedezése 1842-ben valóban új volt. Ehelyett azonban állandóan ezzel kürtöli tele a világot, olyannyira utolérhetetlennek tartja, hogy eszébe sem jut, hátha Marx Ricardóból ugyanarra a következtetésekre jut, mint ő maga. Nem, ez teljességgel lehetetlen! „Kirabolta" őt az a Marx, aki módot nyújtott neki arra, hogy meggyőződést szerezzen: ugyanezeket a következtetéseket, legalább is abban a nyers formában, mélyben Rodbertusnál megjelennek, már jóval mindkettőjük ellőtt Angliában mások is levonták.

Ricardo elméletének legegyszerűbb szocialista értelmezése tehát az, amit fentebb kifej tettünk. Ez siók esetben az értéktöbblet eredetének és természetének felismeréséhez vezetett, ami már Ricardón is messze túl vitt; így többek között Rodbertusnál. Eltekintve attól, hogy Rodbertus ebiben a vonatkozásban semmi olyant nem mond, melyet már előtte legalább is olyan jól, mások el nem mondottak volna; az ő és elődjeinek előadásmódja főként abban a hibában szenved, hogy a gazdasági kategóriákat: munka, tőke, érték stb. a közgazdák által átszármaztatott, a jelenségekre rátapadó formában, anélkül, hogy a tartalmat megvizsgálná, egyszerűen átveszi. Így nem csupán a további fejlődés útját állja el - Marxszal ellentétben, aki ezekből a hatvannégy esztendő óta nagyon sokszor elismételt tételekből mégis csinált valamit -, hanem egyenesen az utópiába rohan, amint az a továbbiakból kiderül.

Ricardo elméletének fenti értelmezése, mely szerint a munkást, mint az egyetlen valóságos termelőt, a társadalmi össztermék, az ő terméke megilleti, egyenesen kommunizmust jelent. Ez azonban, mint egyébként Marx jelzi is, gazdasági szempontból alakilag hamis, mivel egyszerűen nem más, mint az erkölcsnek a gazdaságra való alkalmazása. A polgári közgazdaság törvényei szerint a termék nagyobb része nem illeti meg a munkásokat, akik azt előállították. Ha azt mondjuk tehát ki: ez igazságtalan, ez nem mehet, ez így nem tartozik a gazdaságtanra, csak annyit mondunk, hogy ez a gazdasági tény erkölcsi felfogásunknak ellentmond. Marx azonban kommunista követelményeit sohasem! ezekre építette fel, hanem a tőkés termelési mód, mondhatni, szemünk előtt pillanatonként végbemenő összeomlására; nem mond mást, csupán annyit, hogy az értéktöbblét meg nem fizetett munka, ami egyszerű és vitathatatlan tény. De a gazdaságilag alakilag helytelen, világtörténelmi szempontból még helyes lehet. Ha a tömegek erkölcsi tudata valamely gazdasági tényt, mint az ókori rabszolgaságot vagy jobbágyságot, igazságtalannak tart, úgy ez arra vall, hölgy ez a tény már elévült sí más gazdasági tények folytán, melyek helyébe léptek, elviselhetetlenné, tarthatatlanná lett. Formális gazdasági szabálytalanságok mögött komoly gazdasági tartalom rejtőzhet. Az értéktöbblet jelentőségének és történetének megvizsgálásába e helyen nem bocsátkozhatunk.

Ezeken kívül azonban Ricardo értékelméletéből még más következtetések is vonhatók le, mint ahogy ilyeneket le is vontak. Az áruk értékét az előállításukra szükséges munka szabja meg. Előfordul azonban ebben a nehéz világban, hogy az árukat egyszer értékükön felül, majd alul adják el, éspedig nem csupán a verseny ingadozásai következtében. A haszonráta minden tőkésre kiterjedően egyenlő színvonalon törekszik kiegyenlítődésre, mint az áruk árai, mélyek a kereslet és kínálat folytán a munkaértékre való redukálódás irányában mozognak. A haszonrátát azonban egy ipari üzletbe fektetett össztőke arányában számítják ki. Mivel azonban kiét különböző üzletágban az évi termék egyenlő munkamennyiségeket testesít meg, tehát egyenlő értéket is képviselhetnek, mindkettőben a munkabér is azonos, de az előlegezett tőkék, ennek ellenére az egyik üzletágban, nem ritkán kétszer-háromszor olyan nagyiok is lehetnek, mint a másik üzletágban, aminek következtében Ricardo értékelmélete, amint azt már maga Ricardo is felfedezte, ellentétbe kerül az egyenlő haszonráta törvényével. Ha mindkét üzletág termékeit értékükön adják el, a haszonráták nem egyenlők; ha azonban a haszonráták egyenlők, mindkét üzletág termékeit még sem adhatják el értékükön. Itt tehát kiét gazdasági törvény ellentmondásával, antinómiájával állunk szemben, melynek, megoldása Ricardo szerint is (I. fej. 4. és 5. rész) rendszerint a haszonráta javára s az érték rovására történik.

Baljóslatú sajátosságai ellenére Ricardo értékelméletének van azonban egy oldala, mely a derék polgár szemében kedvessé és értékessé teszi. Ugyanis ellenállhatatlan erővel hivatkozik a polgár igazságérzetére. Igazságosság és jogegyenlőség az az alappillér, melyre a tizennyolcadik és tizenkilencedik század polgára a hűbéri igazságtalanság, egyenlőtlenség és kiváltságok romjain társadalmának épületét fel akarta építeni. S az áru értékének a munka alapján való meghatározása, valamint a munkatermékeknek egyenlő árutulajdonosok közötti s ez értékmérő közbejöttével történő szabad cseréje, mind ezek, mint Marx már bebizonyította, alkotják azt a valóságos alapot, melyre. a modem polgárság politikai, jogi és filozófiai ideológiáját ráépíti. Miután már felismerte, hogy az áru értékének az alapját a munka képezi, a derék polgár jobbik érzése is felháborodik a világ gonoszságán. A Világ elismeri ugyan az igazságosság alapelveit, de valójában a nap minden pillanatában feszélyezettség nélkül félretolja azokat. Különösképpen a kispolgár, kinek becsületes munkáját - ha ez tulajdonképpen legénye, vagy a tanonca munkája is - a nagyban termelők, gépek versenye mondhatni folyamatosan elértékteleníti, tehát főként a kistermelő olyan társadalomról álmodozik, melyben a termékeknek a bennük rejlő munkaérték alapján létrejövő cseréje végül is tökéletes és kivétel nélküli igazsággá emelkedik; más szavakkal: olyan társadalomra kell vágynia, melyben az árutermelés egyetlen törvénye kizárólagosan és megcsonkítatlanul érvényesül, de mindazok az egyéb feltételek, nevezetesen az áru-, illetőleg a tőkés termelés többi törvényiéi, melyeknek szintén érvényben kell lenniük, ugyanakkor ki vannak küszöbölve.

Hogy ez az utópia mily mély gyökereket vert a modern - tényleges és eszmei - kispolgárság gondolkodásában, arra fényt vét az a körülmény, hogy alapelveit John Gray már 1831-ben rendszerbe foglalta, a harmincas években Angliában gyakorlati megvalósítását meg is kísérelték s elméletileg tökéletesen ellaposították; 1842-ben Rodbertus Németországban, 1846-ban Proudhon Franciaországban, mint a legújabb igazságot hirdették meg, 1871-ben Rodbertus ismét, mint a társadalmi kérdés megoldását és társadalmi végrendeletét adta közre és 1884-ben újabb követőkre talált a törtetőknek abban a hadában, mely Rodbertus nevével a porosz államszocializmus kiaknázását tűzte ki célul.

Ennek az utópiának bírálatát Marx Proudhon és Gray ellen tökéletességgel elvégezte, úgy, hogy csupán a sajátos Rodbertus-féle forma megindokolására és színárnyalatára vonatkozólag teendő néhány megjegyzésre szorítkozom.

Mint fentebb mondtuk, Rodbertus abban a formában alkalmazza a hagyományos fogalmi meghatározásokat, amint azokat a közgazdászoktól kapta és kísérletet sem tesz arra, hogy azokat tartalmuk szerint megvizsgálja. Az érték, szerinte valamely dolognak más dolgok bizonyos mennyiségében kifejezett értéke, mely értékmérőként szerepel. Ez az, enyhén szólva, felette lompos meghatározás, legjobb esetben is nagyon homályos képet ad arról, milyen körülbelül az érték, de hogy micsoda, arról egyáltalában semmit nem mond. Mivel azonban mindössze ennyi, amit Rodbertus az értékről mondani tud, érthető, hogy ezekután egy, az értéken kívül fekvő értékmérőt keres. Miután nem kevesebb, mint harminc oldalon át Adolf Wagner úr szerint az elvont gondolkodás olyannyira csodálatos erejével használati és csereértéket tarka összevisszaságban egymásba dobál, arra az eredményre jut. hogy nincs is valóságos értékmérő s így valamelyes pótértékmérővel kell megelégednünk. Ilyesmit nyújthatna a munka, de csak abban az esetben, ha azonos munkamennyiséget tartalmazó terméket azonos munkamennyiséget tartalmazó termékkel cserélnek ki; akár úgy, hogy „ez az eset éppen fennáll, vagy e célból intézkedéseket foganatosítanak, hogy ez bizonyossággal bekövetkezzék. Érték és munka továbbra is nélkülöznek minden belső kapcsolatot, annak ellenére, hogy az egész első fejezetet arra szenteli, hogy megmagyarázta nekünk, miért „kerül az áru „munkába, csakis munkába.

Így a munkát is, felületesen, abban a formában fogja fel, ahogyan azt a közgazdászok alkalmazták. Ám nem csupán! erről van szó. Mert, ha rá is mutat ugyan két szóval a munka erősségfokozatainak különbségére, a munkát azért ennek ellenére úgy tünteti fel, mint ami valamibe „kerül", tehát, mint értékmérőt, tekintet nélkül arra, hogy azt a szabályos társadalmi átlagfeltételek alapján adják, vagy nem. Vajon a termelők