A pszichoanalízis rövid ismertetése

By Sándor Ferenczi

Ferenczi Sándor egyik kedves gondolata volt: a magyar közönség számára megírni a pszichoanalizis rövid összefoglalását. Tudtuk, hogy el is készült ez az írás. Tervezgette, hogy megjelenteti könyvalakban, de mindig közbejött valami akadály. A könyv nagyobbik felének kéziratát, hátrahagyott írásai között készen találtuk. Noha ez a mű nem mai keletű, ma sincs az egész világirodalomban a lélekelemzésnek jobb, nagyszerűbb, világosabb összefoglalása. Hozzácsatoltuk még három későbbi előadását; ezek a lélekelemzés újabban felmerült kérdéseivel foglalkoznak. Így ez a kis munka a mai pszichoanalizis teljes ismertetését adja.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9786155295591

Book preview

Table of Contents

Title Page

A PSZICHOANALÍZIS

RÖVID ISMERTETÉSE

ÍRTA

FERENCZI SÁNDOR

GYULA, 2012

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-615-5295-58-4 PDF

ISBN 978-615-5295-59-1 EPUB

TARTALOM

A pszichoanalízis rövid ismertetése

I.Néhány közekeletű tévedés a pszichoanalizis körül

II.Az ösztönök egyéni fejlődése a pszichoanalizis megvilágitásában

III.A tudattalan lelkiéletről

IV.Az álomfejtés és a szimbólika. Freud metapszichológiája

V.A neurózisok pszichoanalitikai osztályozása. Aktuális neurózisok

VI.A pszichoneurózisokról általában

VII.A pszichoanalizis technikájáról

VIII.A pszichoanalizis indikációi és kontraindikációi

IX.Egyes pszichoneurózisok rövid analitikai jellemzése

X.A pszichoanalizis a gyakorló orvos szolgálatában

XI.A lélekelemzés helye a tudományok sorában

Freud metapszichológiája

A jellem pszichoanalitikus gyógymódja

A pszichoanalitikus kiképzés menete

Ferenczi Sándor egyik kedves gondolata volt: a magyar közönség számára megírni a pszichoanalizis rövid összefoglalását. Tudtuk, hogy el is készült ez az írás. Tervezgette, hogy megjelenteti könyvalakban, de mindig közbejött valami akadály.

A könyv nagyobbik felének kéziratát, hátrahagyott írásai között készen találtuk. Noha ez a mű nem mai keletű, ma sincs az egész világirodalomban a lélekelemzésnek jobb, nagyszerűbb, világosabb összefoglalása. Hozzácsatoltuk még három későbbi előadását; ezek a lélekelemzés újabban felmerült kérdéseivel foglalkoznak. Így ez a kis munka a mai pszichoanalizis teljes ismertetését adja.

A kiadók munkája az összeállításon kívül néhány rövid lábjegyzetre és a kétségtelen sajtóhibák kijavítására szorítkozott. Különben a szöveget úgy adjuk, ahogy azt a kéziratban találtuk.

A PSZICHOANALÍZIS

RÖVID ISMERTETÉSE

I. Néhány közkeletű tévedés a pszichoanalizis körül

Kevés olyan fejezete van az orvostudománynak, amelynek annyi meg nem értéssel kellett volna megküzdenie, mint a pszichoanalizisnek. Mielőtt rátérnék tulajdonképeni feladatomra, a pszichoanalizis anyagának és módszerének rövid ismertetésére, célszerű lesz, ha e nagyon elterjedt tévedések néhányát helyreigazítom.

1. A pszichoterápiának ezt az ágát csak félig vagy alig ismerők szájából, illetőleg tollából gyakran kicsúszik az az állítás, hogy „a pszichoanalizis mindent a szexualitással magyaráz, hogy „a pszichoanalizis minden kóros idegállapotot a szexualitásra vezet vissza, vagy „a lelki élet minden egyéb tényezőjét elhanyagolva, a lélek megnyilvánulásait a nemiségre, mint alapösztönre, vezeti vissza", stb. stb.

Ezen állítások tévességére, rosszindulatból vagy akaratlanul hibás voltára, nem lehet elégszer figyelmeztetnünk az olvasót. Tény, hogy a lélekelemzés tanusága szerint, a nemi élet, úgy az egészséges, mint a beteg ember lelki világában, sokkal nagyobb szerepet játszik, mint eddig hitték; az is igaz, hogy épen a neurózisok és pszichózisok terén a nemiség döntő befolyása még jelentékenyebb, viszont tény az is, hogy Freud már Breuerrel együtt megírt első e tárgyú művében (1896), még inkább pedig azután kiadott önálló dolgozataiban, nem győzte ismételni, hogy az indulatelfojtás, amire a neurózisok jelentékeny részének tünetei visszavezethetők, mindenkor küzdelem eredménye, amely a két biológiai alapösztön: az egoizmus és az erotizmus között zajlik le.

Nem igaz tehát, hogy a pszichoanalizis mindent a szexualitásra vezet vissza, hiszen épen azt vallja, hogy az elfojtó erő, amely a nemi irányú törekvéseket háttérbe, esetleg a tudat alá szorítja, s így a tünetképződés egyik főmotivuma, nem nemi, hanem önös természetű. A fejlődés során, főleg a kulturális nevelés hatása alatt, a társadalom követelményeire való tekintetek, amelyek első sorban egoisztikusak, késztetik az embert „társadalomképtelen" nemi ösztöneinek, illetőleg ez ösztön ilyen megnyilvánulásainak elfojtására.

Hogy a pszichoanalizis az elfojtó, kulturális erőkkel kevesebbet foglalkozott, mint az elfojtott nemiekkel, annak több oka van. Az egyik a kulturtendenciák közismert, külön bizonyításra nem szoruló volta, amely éles ellentétben állt azzal az elhanyagoltatással, amelyben a nemi ösztönök felőli ismereteink nemcsak az emberiség részéről általában, hanem még tudományos oldalról is, részesültek. A szexualitás igazi fejlődéstanának rekonstrukciója e szerint sokkal több dolgot adott a lélekelemzésnek, főleg eleinte, mint az önös-ösztöné, amelyet úgy a biológia, mint a szociológia egyoldaluan és az igazság rovására annyira hangsulyozott.

A másik ok, amely a nemiségnek analitikus részről történt előtérbe tolását okozta, az volt, hogy a lélekelemző vizsgálat első tárgyai: a hiszteria és a kényszerneurózis, par excellence szexuális neurózisoknak bizonyultak. A hiszteriás és a kényszerbeteg, mihelyt megtanulja alkalmazni a pszichoanalizis módszerét, a szabad gondolattársítást: olyan tömegét produkálja a félre nem ismerhetően szexuális színezetű, lappangó gondolattartalomnak, hogy elvakultság kellett volna ahhoz, hogy e bántalmak szexuálpatológikus természetét tagadjuk, vagy körmönfont spekulációkkal egoisztikus ösztönrezdülések fennhatósága alá csempésszük.

Mindenesetre jegyezzük meg magunknak, hogy a lélekelemzés „panszexuálisztikus" voltáról elterjesztett állítások, amelyek alkalmasak volnának arra, hogy e tant az elfogulatlan kutató szemében népszerűtlenné, további vizsgálódásra alkalmatlanná tegyék, nem fedik a tényeket. A pszichoanalizis ugyanis, ellentétben egyes szkizmatikusok konstrukcióival, akik egyoldaluan libidinózus, vagy egyoldalun egoisztikus ösztönökre próbálják felépíteni egész lelki világunkat, hű maradt eredeti feltevéséhez, amely itt is, úgy mint az élettani működések terén mindenütt, a két főösztönnek, az ön- és fajfentartás ösztönének közrehatását, helyenként egymással való küzdését, látja.

2. Szoros összefüggésben áll az előbbi tévedéssel egy második, amely úgy hangzik, hogy a lélekelemzés a nemi ösztönöket „felszabadítja, „rászabadítja a társadalomra és ezzel az egyén és a társadalom erkölcseire káros lehet. Tagadhatatlan, hogy akad orvos, aki a lélekelemzés legelemibb tanításait félredobva, képes a nála jelentkező idegbeteg nemi világába durván beleavatkozni, sőt esetleg a beteget azzal a „jó tanáccsal ereszteni útnak, hogy „élje ki a nemiségét, „házasodjék meg, „menjen férjhez, „tartson szeretőt", stb. stb. Eleve kijelenthetjük azonban, hogy akik így cselekszenek, azoknak nincs joguk magukat pszichonalitikusoknak nevezni. Mert a lélekelemző jól tudja, hogy a neurózisok nemi motivumai e módszer helyes, óvatos alkalmazása mellett csak lassanként, jórészt önmaguktól bontakoznak ki, és hogy a testi szexualitásra vonatkozó minden utasítás teljesen hatástalan, míg a páciens nemiségének lelki oldala, a pszichoszexualitás, rendbehozva nincs. Szóval a lélekelemző orvos, főleg eleinte, keveset foglalkozik a páciens szexualitásának testi megnyilvánulásaival. Inkább csak tudomásul veszi, amit a betegtől hall, mert tudja, hogy ha lelki világának alaposabb ismerete nélkül utasításokat ad neki, valósággal műhibát követ el. Ezért nevezte el Freud módszerének ilyen tanulatlan elferdítőit „vad analitikusoknak; de egyuttal közölte azt a tapasztalatát is, hogy a lélekelemzésnek még a kontárjai is kevesebbet árthatnak az emberiségnek, mint egy-egy ügyetlen sebész. A neurótikusok ugyanis finom ösztönnel megérzik az ilyen eljárás célszerűtlenségét és csakhamar kivonják magukat a „vad analitikus további kezelése alól.

3. Még orvosok között is sokan akadnak, akik azt hiszik, hogy a lélekelemzés a szuggesztió módszerével dolgozik. Pedig amit fentebb állítottam arról, hogy a lélekelemző orvos nem igen ad a nemi életre vonatkozó utasításokat, azt bátran mondhatjuk az utasításokról általában.

A pszichoanalitikus nagyon sokáig megelégszik azzal, hogy kutasson és tájékozódjék. Már pedig mi volna nagyobb akadálya az igazság felkutatásának, mintha a betegben eleve bizonyos várakozásokat ébresztenénk? Ezt a szakavatott lélekelemző nem is teszi, sőt szándékosan tartózkodik azoktól a biztató, megnyugtató, szeretetteljes érdeklődést színlelő kijelentésektől, amelyek az eddigi pszichoterápia fegyvertárában oly nagy szerepet játszottak. Ellentétben a hipnotikus és éberszuggesztiós gyógymódoknál uralkodó eljárásokkal, amelyek hol a nyájasság, hol a szigor megvesztegető vagy lenyügöző eszközeivel, vagy a biztos gyógyulás határozott igérésével igyekeznek célt érni: a pszichoanalitikus a gyógyulásnak legfeljebb a lehetőségét ígéri betegének, amint hogy jó lelkiismerettel mást egyetlen orvos sem tehet. Hozzáteszi még, hogy a sikerhez a beteg részéről sok türelem, az orvosi kutatással való szorgalmas együttműködés szükséges. Viszont bátran kijelentheti, hogy ahol ezek a feltételek adva vannak, ott a pszichoanalizissel, ha talán nem is kápráztató, de mindenesetre gyökeres, a