A papírmágus

By Charlie N. Holmberg

Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?

• Language: Magyar
• Publisher: Gabo Könyvkiadó
• Release date: May 20, 2020
• ISBN: 9789634064831

Book preview

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Charlie N. Holmberg: The Paper Magician

47North, Seattle

Fordította: Márton Zsófia

Borítófestmény: Sánta Kira

Borítótipográfia és tördelés: Kühne Andrea

Copyright © 2014 Charlie N. Holmberg

Hungarian translation © Márton Zsófia, 2017

Cover art © Sánta Kira, 2017

Hungarian Edition © GABO, 2017

A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

Elektronikus verzió v1.0

ISBN 978-963-406-483-1

Kiadja a GABO Könyvkiadó

www.gabo.hu

[e-mail]

www.dibook.hu

Felelős kiadó: Földes Tamás

Felelős szerkesztő: Kleinheincz Csilla

Férjemnek, Jordannek – tőle származik az életemben minden, ami varázslatos

1.

fejezet

Ceony az elmúlt öt évben fémműves akart lenni.

Mégis, bár a Tagis Praff Varázshasználó Szakiskola legtöbb végzőse maga választhatta meg, mely matéria mellett kötelezi el magát, Ceonyt beosztották. – Nincs elég hajtogatónk – mondta neki Aviosky mágus az irodájában.

Kevesebb mint egy hét telt el azóta, de Ceonyt még mindig a sírás fojtogatta. – A papír csodálatos médium – folytatta Aviosky asszony –, amely az utóbbi években a háttérbe szorult. Így, hogy csupán tizenkét varázsló gyakorolja a mágia ezen ágát, nincs más választásunk, mint hogy a tanoncaink egy részét átirányítsuk oda. Sajnálom.

Ceony is sajnálta. Aviosky szavainak hallatán majd megszakadt a szíve, és most, hogy ott állt Emery Thane mágus birtokának kapujában, azt kívánta, bárcsak valóban így történt volna.

Bőröndjének fafogantyúját szorítva bámult a fölé magasodó rettenetre, amely még zavaros álomképeinél is rosszabbnak tűnt. Mintha nem lenne elég, hogy Thane mágus – az egyetlen hajtogató a Temze innenső partján – London egyik elvadult peremkerületében lakik, de még az otthona is úgy fest, mintha egy rémtörténetből kölcsönözték volna. Az öt emelet magasra szökő fekete falakról foltokban hámlott a festék ott, ahol a baljós szél ujjai feszegették – a szélé, amely abban a pillanatban támadt fel hirtelen, ahogy Ceony a főútról a házhoz vezető, kövezetlen ösvényre tette a lábát. A homlokzatot afféle sátáni koronaként három különböző magasságú torony díszítette; az egyik torony keleti oldalán jókora lyuk éktelenkedett. Az egyik omladozó kémény mögül egy varjú – vagy talán szarka – károgása hallatszott. Az épület összes ablakát – és ezekből Ceony mindössze hetet tudott összeszámolni – szorosra zárt, fekete zsalugáterek takarták, amelyek mögül szemernyi gyertyafény sem szivárgott ki. Számtalan év lehullott levéltermése tömte el az ereszt és a meggörbült, megvetemedett – és szintén fekete – zsindelyek közeit. A közelben folyadék csepegett, ecet és verejték szaga érződött.

A ház körül nem voltak virágágyások, sem gyepszőnyeg, de még sziklakert sem. Az apró udvarban kődarabok és kopár, repedezett földsávok váltogatták egymást, amelyek még ahhoz is túl szárazak voltak, hogy a gyom megteremjen rajtuk. Össze-vissza töredezett, helyenként a földből kifordult járókövekből rakott ösvény vezetett fel az egyetlen zsanérján lógó bejárati ajtóhoz. Ceony kételkedett benne, hogy a tornác viharvert, szürke deszkái közül akár egy is megbírná a súlyát, amíg becsenget.

– Végem van – mormolta Ceony.

Kísérője, Aviosky mágus erre összehúzta a szemöldökét. – Ha egy mágus otthonáról van szó, sose hihetünk a szemünknek, miss Twill. Ezt maga is jól tudja.

Ceony kiszárad torokkal nyelt egyet, és bólintott. Persze hogy tudta, de jelenleg egy cseppet sem érdekelte. A baljós, sötét épületre nézve úgy tűnt, saját magát látja, és mindannak summázatát, ami az elmúlt napokban félresiklott. Lehet, hogy balszerencsés volt tegnap este összegyűjtenie minden darab papírt, amit csak a szállodában talált, és egyenként elégetnie a kandallóban, amíg Aviosky mágus az előcsarnokban a térképet tanulmányozta. Vagy lehet, hogy Thane mágus a bizonyíték rá, hogy Ceony képzeletének határaira ráfér egy alapos tágítás.

Ceony elnyomott egy sóhajt. Életének eddigi tizenkilenc éve során jókora utat járt be, és most minden, amit – jókora ellenállással szemben – elért, mintha kiperegne a kezéből. Törekvésének középpontjában mostantól csak a papír áll. Hátralévő napjai jegyzeteléssel és poros könyvek olvasgatásával telnek majd. Egyedül az szerez majd neki örömet, hogy olyan leveleket írhat az otthoniaknak, amelyek kézbesítve önmaguktól kinyílnak. Aviosky mágusnak az összes lehetséges matéria – az üveg, a fém, a műanyag, sőt, a gumi – közül épp a papírt kellett kiválasztania a számára? Nyilván nem ismerte fel, hogy a hajtogatás művészete azért van kihalófélben, mert a szakértelem, amit kínál, teljesen haszontalan.

Ceony nem akarta, hogy a kezénél fogva ráncigálják, mint holmi kisiskolást, úgyhogy kihúzta magát, és elindult az ösvényen a kapu felé. A kerítés maga nem volt több a hegyükkel felfelé a földbe tűzött lándzsáknál, amelyeket szögesdrót kötött össze. A szél minden lépéssel egyre erősödött, mígnem kis híján lekapta Ceony fejéről a kalapot, miközben a lány épp a kapu zárja után nyúlt.

Olyan gyorsan változott meg körülötte a táj, hogy Ceony összerezzent ijedtében, és elejtette a bőröndjét. Keze az egykori csatamezőkről és omladozó börtönökből összeszedett hulladékból összetákolt kerítés helyett most egy egyszerű drótkerítést markolt. A felhők mögül előbújt a nap, a szél pedig enyhe fuvallattá szelídült. A Ceony előtt álló épület két emelet magas, sárga téglából épült házzá zsugorodott. A kitárt zsaluk fehérek voltak, a tornác pedig elég erősnek tűnt ahhoz, hogy egy virgonc lovascsapatot is megbírjon.

Ceony tágra nyílt szemmel bámulta a változást, és levette a kezét a kerítésről. Félig-meddig arra számított, hogy ettől majd visszatér a korábbi sivár illúzió, de nem: a ház ugyanolyan maradt, miután elengedte a zárat. Az ajtóhoz vezető ösvény nem volt ugyan kikövezve, de csipkés szélű szikladarabok helyett most vörös, lila és sárga tulipánok szegélyezték.

Ceony kinyitotta a kaput, és pislogva beljebb lépett. Nem is tulipánok voltak. Legalábbis nem valódi tulipánok. Úgy tűnt, a kert összes virága tökéletes élű, hajtogatott papírból készült. A virágfejek olyannyira valóságosnak tűntek, hogy amikor egy felhő vonult el a nap előtt, kissé összébb is csukták a szirmaikat. Szinte erőlködtek, hogy valódi virágnak tűnjenek.

Ceony egy gyors pillantással megállapította, hogy a drótkerítésről papírfüzérek lógnak, mögöttük pedig teljes ív, embernél nagyobb papírlapok, szélesebbek, mint a kocsi, amivel érkezett. Illúzió. Emlékezett rá, hogy tavaly télen az egyik, kémkedésről szóló előadáson szóba került, hogyan tudja egy mágus papírfigurák segítségével álcázni magát. Az azonban eszébe sem jutott volna, hogy ez a taktika – működjék akárhogyan is – egy egész házon is alkalmazható.

Aviosky mágus is odalépett mellé, és közömbös mozdulatokkal, egyesével lehúzkodta ujjairól a selyemkesztyűt. Az átváltozás egy cseppet sem rázta meg – viszont a káröröm jelei sem mutatkoztak rajta.

Ceony azt hitte, a küszöbön most majd megjelenik Thane mágus. Az ajtó azonban – amely már-már narancsszínűnek tűnő halványbarnára festett, tömör fából készült – zárva maradt.

Lehet, hogy nem is gonosz, ráncolta a homlokát Ceony. Csak őrült.

Aviosky mágussal szorosan a nyomában Ceony ellépdelt a papírvirágok mellett, fel az ajtóhoz, és határozottan bekopogott. Amennyire százhatvan centiméteres magassága engedte, kihúzta magát. Szórakozottan végigsimított répavörös haján, amely laza fonatban lógott a bal vállára. Aznap reggel szándékosan nem tűzte fel, mint ahogy szándékosan nem a legjobb ruháját vagy az iskolai egyenruháját viselte. Semmi oka nem volt az örömre, minek csípje hát ki magát? Nyilvánvaló, hogy Thane mágus sem tett semmiféle különös erőfeszítést a kedvéért.

Anélkül, hogy bármiféle lépteket hallottak volna odabentről, megmozdult a kilincs. Ahogy az ajtó kitárult, Ceony felsikoltott, és hátrahőkölt.

Egy csontváz állt előtte.

Még Aviosky mágus is meglepettnek tűnt, bár ezt csak az mutatta, hogy összeszorította az ajkát, és megigazította meglehetősen karakteres orra hegyén ülő, kerek lencséjű szemüvegét. – Ejnye no – jegyezte meg.

A csontváz szinte gépiesen megbillentette üres szemgödrű koponyáját. Ceony, egyik kezével a szívén, ekkor vette észre, hogy a száznyolcvan centiméteres figura minden egyes porcikája papírból van: a feje, a gerince, a bordái, a lába. Több száz, talán több ezer fehér, összesodort, hajtogatott, összecsippentett papírdarab állt össze benne különféle tagokká és ízületekké.

– Thane őrült – mondta ki ezúttal hangosan Ceony. Aviosky mágus helytelenítő szipogással válaszolt.

A csontváz félreállt az ajtóból.

– Lesznek még meglepetések? – tette fel a költői kérdést Ceony, miközben a házba lépett. Amennyire a keskeny ajtókeret engedte, igyekezett nem hozzáérni a csontvázhoz. Először egy ódon faillatot árasztó, hosszú folyosóra jutottak, amelyből három irányba vezetett ajtó: jobb felé kettő, bal felé egy. Jobb kéz felől az első ajtó egy kisebb szalonba nyílt, amely gondosan elrendezett kacatokkal volt tele: a gyertyatartóktól a könyvekig minden szép rendben zsúfolódott a polcokon. A kandallópárkányon cserépokarinák, üveggolyók és további könyvek szorongtak szabályos sorokban. Ceony, mint általában, most is minden apró részletet észrevett – például a kopott ülőpárnát, amely elárulta neki, hogy Thane mágus a kanapé bal oldalán szeret ülni, egészen hátrahúzódva. A sarokban egy kisebb szélcsengő lógott – különös, tekintve, hogy a szalonban valószínűleg csak akkor mozdulhat meg a levegő, amikor Thane ablakot nyit, és még akkor sem nagyon. A lány úgy vélte, a mágus talán csak nézni szereti a szélcsengőt, hallgatni nem.

Őrület, de tényleg.

A sarokban egy asztalkán felbontatlan levelek kötege hevert, mellette egy zenélődoboznak tűnő tárgy, meg valamiféle ördöglakat, tökéletesen elvágólag a levélkupaccal és a dobozzal. Ceony sose hitte volna, hogy egy kacatgyűjtő ennyire… rendszerető is lehet. Ez összezavarta.

A folyosó bal oldalán lévő ajtó csukva volt, így nem látszott, mi van mögötte. Ahelyett, hogy beljebb lépett volna, hogy megnézze, mit rejt a másik jobb oldali ajtó, Ceony elkiáltotta magát.

– Thane mágus! Megérkeztek a vendégei, és örülnének, ha egy hús-vér személy fogadná őket!

– Miss Twill! – sziszegte fojtottan Aviosky mágus, miközben a papírcsontváz becsukta a bejárati ajtót. – Viselkedjék!

– Hát, az is udvariatlan, hogy nincs itt, nem? – kérdezte Ceony. Bosszantotta, hogy milyen gyerekesnek hangzik. Megköszörülte a torkát, majd vett egy mély levegőt. – Bocsánat. Kicsit ideges vagyok.

– Azt észrevettem – vágott vissza Aviosky. Ebben a pillanatban jobb oldalon, a második ajtóban megjelent egy hús-vér személy, valamiféle jegyzetkönyvvel a kezében.

– Tényleg van valaki az ajtóban – jegyezte meg, és becsukta a könyvet. Az ennek nyomán támadt légáramlat meglebbentette hullámos, sötét hajtincseit. – Már a kopogtatásból észrevehettem volna – tette hozzá kellemes bariton hangon.

Ceony szorosabban markolta bőröndje fogantyúját, nehogy elárulja meglepetését, és ne kezdjen el a férfi szavain gondolkodni – nem tudta eldönteni, hogy gúnyolódik-e vagy sem.

Thane mágus jóval fiatalabb volt, mint Ceony várta; olyan harminc év körüli. Ő sem fáradt azzal, hogy kiöltözzön. Nem a mágus-díszegyenruháját viselte, sem más elegáns öltözéket. Egyszerű szövetnadrág volt rajta, dísztelen, magasan záródó ing, afölött pedig egy könnyű anyagból készült, indigókék felöltő, ami túl nagy volt rá. A szegélye a bokájáig ért, a bő ujjak pedig rálógtak a kézfejére. Átlagos külsejű férfi volt: a bőre se nem sötét, se nem világos; a termete se nem alacsony, se nem magas; se nem vézna, se nem nagydarab. Sötét haja a füle alá ért, és egyszerre tűnt gondozottnak és gondozatlannak. Állig érő oldalszakálla volt. Az orra, épp az orrnyereg közepén, kissé meggörbült. Az egyetlen figyelemreméltó vonása fénylő tekintete volt – a szemei zöldek voltak, mint a nyári falevelek, és úgy ragyogtak, mintha mögöttük egy lámpás égne.

Thane Ceonyra nézett. Arcán a legkisebb mosoly sem látszott, vonásai meg sem rezdültek, a szemöldökét sem húzta fel, de a pillantásából a lány ki tudta olvasni, hogy mulat valamin. Hogy rajta vagy saját magán, azt nem tudta megállapítani. Összecsikordultak a fogai.

– Thane mágus – hajtotta meg a fejét Aviosky. Ceony eltöprengett, vajon ezek ketten mennyire jól ismerik egymást. – Ő itt Ceony Twill, akivel kapcsolatban a táviratot küldtem.

– Igen, igen – mondta a férfi, és a kezében tartott könyvet letette a kanapé melletti asztalkán álló levélhalomra. Gondosan eligazgatta a széleit, majd megfordult, és Ceony szemébe nézett.

– Ceony Twill, négy testvér közül a legidősebb, a végzős osztály legjobb tanulója. Ebben az évben hányan szabadultak abból a börtönből?

Ceony, csak hogy valamit csináljon, megigazította a kalapját. – Huszonketten.

– Így is szép teljesítmény – mondta a férfi szinte közönyösen. – Itt remélhetőleg jó hasznát veszi majd a tanulási szokásainak.

Ceony csupán bólintott. A tanulási szokásai tényleg jók voltak – erre büszke is volt –, de hát a tanulás mindig könnyen ment neki. Kiváló emlékezőtehetségének köszönhetően gyakran első vagy második olvasásra megjegyezte, amit kellett. Ez a szerencsés adottság számtalan nehéz, unalmas előadáson átsegítette. Remélhetőleg itt is jól jön majd.

Még mielőtt elmélyült volna a csend, Aviosky megköszörülte a torkát. – Miss Twill új egyenruhája itt van a táskámban. Remélem, elvégezte az előkészületeket a megkötéshez?

– Hát persze – hessegette el a kérdést a férfi, kezének egyetlen mozdulatával. Aztán Ceonyhoz fordult. – Gondolom, szeretné, ha körbevezetném, vagy valami.

Ceony érezte, hogy megereszkedik a válla. A férfi egy könnyed kézmozdulattal elintézte az egész jövőjét. Onnantól, hogy hozzákötik egy bizonyos anyaghoz, nincs visszaút – a kötés élethosszig tart. Körülnézett, merre menekülhetne, ha esetleg szükség lenne rá, és közvetlenül a háta mögött megpillantotta a papírcsontvázat. Másodszor is felsikoltott. Ugyan kinek van szükségre kísértetekre a házában, ha papírból maga is meg tudja formálni a démonjait?

– Jonto, állj – mondta Thane, a csontváz pedig abban a pillanatban papírcsontkupaccá esett össze. Legfelül a gondosan meghajtogatott koponya pihent.

Ceony ellépett mellőle. Miféle morbid alak készít magának papírból komornyikot? Nem volt más, aki ajtót nyithatott volna?

– Egyedül él? – kérdezte Ceony.

– Így kényelmes – felelte a férfi, miközben végigkísérte őket a folyosón. – Ez a dolgozószoba – intett a bal oldali, zárt ajtó felé –, ez pedig az étkező – állt meg egy pillanatra a jobb oldali második ajtó előtt.

Ceony lassú léptekkel követte. A sarokhoz érve kikukucskált, hátha előugrik valahonnan egy újabb papírrém. De nem: rövid folyosó következett, mindkét falán tükrökkel. Az átjáróban egy pad és egy kisebb, egyszerű vonalú komód is állt, a tetején üres vázával. Ahol a folyosó egy apró, jól felszerelt konyhába nyílott, a mennyezethez közel aprólékos munkával hajtogatott, kékeszöld és sárga színű háromszögek szegélyezték a falat. A konyhában márvány munkalap húzódott az egyöblös mosogató körül. Kétoldalt sötétre pácolt konyhaszekrények álltak, de azért elég hely jutott a főzéshez. A mosogató fölötti fémrácson néhány serpenyő és lábas pihent. Sötétre égett aljukról látszott, hogy használják is őket. A rács szélére papírfüzért tekertek, ami nagyon hasonlított a papírcsontváz, Jonto csontjaira. Vajon haszna is van a füzérnek, vagy a papírmágus egyszerűen csak unatkozik a világ elől elzárt házban? A ház papírdíszei közül vajon hány van megbűvölve, és hány céltalan dekoráció csupán?

Ez vár vajon rá is? Pusztán dicsőített dekoratőr lesz belőle?

Ceony elhessegette ezt a gondolatot, és szemügyre vette a konyha többi részét is. Thane mágus tűzhelye valamivel keskenyebb volt, mint amit ő megszokott, és elég régimódi is, de azért megteszi. Egy kicsit megnyugtatta a tudat, hogy két lecke közt leszökhet ide főzni. Végül is, ha annak idején nem kapta volna meg az ösztöndíjat, a szakácsképzést választotta volna a Tagis Praff Szakiskola helyett. A tandíj a tizede lett volna az ottaninak, és Ceonynak volt érzéke a főzéshez. Biztos, hogy felvették volna.

Átlépett az étkezőbe. A plafonról több száz, majdnem élethű papírmadár lógott műselyem szálakon. Nem voltak útban, csendesen himbálóztak az egyszerű, négyszögletű asztal fölött, amely egy barna szőnyegen állt. Közelében jókora, sötét fából készült tálalószekrény, teletömve gondosan elrendezett edényekkel, könyvekkel, szalvétákkal, üvegekkel és kancsókkal. A holmik olyan szorosan álltak egymás mellett, hogy az ember egész lavinát indított volna el, ha csak egyet is kihúzott volna a helyéről. A tálalószekrény tetején különös papírlabdacsok és papírtölcsérek sorakoztak, amelyek egyre kisebb labdacsokból és tölcsérekből álltak. Ceony szeme belesajdult a látványukba. A ház még otthonos is lehetne, ha nem lenne telezsúfolva mindenféle holmival.

Odament az asztal sarkán lévő vastag pergamenköteghez, és ráfektette a kezét. Eszébe jutottak a birtok kerítését szegélyező papírillúziók. – Rettenetes az az illúzió, amivel a házat álcázza – jegyezte meg csípősen.

A nyomában belépő Aviosky figyelmeztető pillantást vetett rá, Thane azonban csak ennyit mondott: – Igen. Jó, nem?

Ellépett a lány mellett, és kinyitott egy ajtót, amely mögött egy felfelé vezető lépcsősor tárult fel. – Erre legyen szíves.

Ceony, kezében a bőrönddel, követte. A kilencedik lépcsőfok megcsikordult a lába alatt. Mire felértek az első emeletre, megfájdult a térde.

– Ez a maga szobája – tárt ki egy ajtót Thane. – Ha esetleg le szeretné tenni a csomagját.

Ceony belépett. A szoba gyökeresen különbözött a ház többi helyiségétől: minden polca üres volt, sehol egy kacat vagy mütyür. A szőnyeg mélyedései azt jelezték, hogy nemrég még több bútor állt a szobában, amit vagy más helyre raktak, vagy kivittek innen. Bár már egy hete megkapta az értesítést róla, Thane valószínűleg az utolsó pillanatban készült fel az érkezésére.

Ami még különösebb volt: se a falakon, se a plafonon nem voltak papírdíszek. Mind csupasz volt. Az egyetlen ablakkal szemben egy ágy állt. A lábától néhány lépésre egy egyfiókos íróasztal, mellette pedig három falba süllyesztett polc. Volt a szobában egy kisebb ruhásszekrény is, épp elég ahhoz, hogy Ceony kevés ruhája elférjen benne, és egy kis asztal, rajta egy gyertyatartóval és egy friss gyertyával.

Alig valamivel volt tágasabb, mint a kollégiumi szobája a Tagis Praffon, de kevesebb volt benne a polc. A régi szobája valahogy melegebbnek és otthonosabbnak tűnt ennél – bár lehet, hogy csak azért érezte így, mert az ottani helyét úgy vívta ki magának. Ott akart lenni.

– Köszönöm – nyögte ki végül, és letette a bőröndjét. Eszébe jutott a benne lapuló 1845-ös Tatham perkussziós pisztoly. Az édesapjától kapta tanulmányai befejezése alkalmából: végtére is eredetileg fémművesnek készült. Úgy döntött, majd később csomagol ki, amikor nem figyeli senki. Thane mágus is így gondolhatta, mert folytatta a ház bemutatását.

– Ezen a szinten van a fürdő, az én szobám és a könyvtár – sorolta, miközben Ceony becsukta maga mögött a hálószobája ajtaját. A folyosó végén, ahol egy újabb lépcsősor kezdődött, megtorpant, és Avioskyhoz fordult. – Ott készítettem elő a megkötést – intett a könyvtár irányába.

Ceony léptei lelassultak. Szóval a ház bejárását a megkötéssel zárják.

Szemügyre vette a folyosó végén az ajtót, amely épp olyan volt, mint az, ami a konyhából nyílt a lépcsőre.