Orbán lelke
By Juhász Gyula
()
About this ebook
A kallódó tanárok és más árnyékszerű félértelmiségiek jellemzője a tehetetlen sodródás. A főhős, Orbán Gergely neve akár jelképesnek is tekinthető. Őrzi egyrészt a hajdani nagytudományú pápa emlékezetét, a néphiedelem Szent Gergely doktoráét, másrészt utal az Orbán lelke szólásra, amelyet a helyét nem találó, örökké nyugtalanul bolyongó lélekre mond a népnyelv. És mikor egy céltalan, átgondolatlan, fellángolás-féle elvetélt kitörési kísérlet végén visszatér oda, ahonnan elindult, megjegyzi: „Soha még ilyen magányosnak és kilátástalannak nem látta életét és nyomorúságát, de már tudta, hogy ennek így kell lennie...” És eme tragikus mondattal főhősünk végleg alámerül a világvége ködébe, a madárijesztő-sors reménytelenségébe. (Szepesi Attila) A kötetbe került még A Don Quijote halála című jelenet, valamint a Holmi néven összefogott aforizmák-gondolatok csokra. Ezen írásokat átlengi az a reménytelenség, amely az I. Világháború és az elvetélt forradalmak után eluralkodott.
Reviews for Orbán lelke
0 ratings0 reviews
Book preview
Orbán lelke - Juhász Gyula
Juhász Gyula
ORBÁN LELKE
BUDAÖRS, 2021
DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ
www.digi-book.hu
ISBN 978-963-559-233-3 EPUB
ISBN 978-963-559-234-0 MOBI
© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2021
első kiadás: 1924
az elektronikus változat
az 1999. évi kiadás alapján készült
a borító Juhász Gyula (1883 – 1937)
portréja részletének felhasználásával készült
Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései
Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.
DON QUIJOTE HALÁLA
Drámai költemény egy felvonásban
DRAMATIS PERSONAE:
A BÚSKÉPŰ LOVAG
SANCHO PANSA
HAMLET, dán királyfi,
FAUSTUS doktor,
DON JUAN,
SZENT GYÖRGY lovag, látomások.
DULCINEA DEL TOBOSO, szolgáló
AZ ORVOS
A PAP
A BÍRÓ
Történik Mancha faluban, időtlen időben.
Don Quijote szobája, középen nagy ágy, benn a lovag. A falon feszület, a földön fóliánsok. Az orvos, a pap és a bíró egy sarokban beszélgetnek. A fegyvernök az ágy mellett vigyáz.
Nyárvégi alkonyat. Az elején még alszik a lovag.
A BÍRÓ:
Van-e reménység mester?
AZ ORVOS:
Amíg él, Lehet remélni.
A PAP:
Fönn az Úr Ítél
És rendelkezik életünkkel ö.
AZ ORVOS:
A természet gyakran csodatevő.
S az orvosság segít.
A PAP:
Az Úr segít,
Bár gyakran elszólítja híveit.
Imádkozzunk.
SANCHO PANZA:
S együnk, mivel az ember Nemcsak igével él, amíg a szender Ringatja őt, én addig jóllakom.
(Eszik.)
A BÍRÓ:
Mi baja van szegénynek?
AZ ORVOS:
Vérszegény;
Főtápláléka volt a jó remény, S ez is elhagyta. Álmokat evett És elfelejtette az életet.
Bizony mi tűrés-tagadás, bolond volt, Agyát megszállta a sok furcsa hóbort És alva járt és fantommal csatázott S most várja az utolsó, örök álmot.
A PAP:
Jó lélek volt, és igazi keresztény, De nyugtalan, ki az utat keresvén, Mely a nagyságra visz, eltévedett, Mert egy az út és végén a kereszt.
SANCHO PANZA:
Már az való, hogy sok mindenbe kezdett, De magam is bámultam. Fura szerzet, De vakmerő volt, kár, hogy annyi kába, Nagy utakat bejártunk mindhiába.
AZ ORVOS:
Hideg víz kellett volna a fejére.
A PAP:
Szenteltvíz inkább.
A BÍRÓ:
A kaloda kéne
Ilyenkor mindig. Birság. Én hiszem;
Hogy meggondolta volna iziben.
AZ ORVOS:(Megnézi az alvó beteget.)
Nagy láza van. Ilyen lázat soha Nem láttam én.
DON QUIJOTE:(Álmában.)
Ez a hősök kora, Előre, bátran, bár maga a sátán Támadjon is! Sancho, ide a lándzsám, Megállj, sötét rém, állj, ki vagy!
(Fölriad, körülnéz.)
AZ ORVOS:
Barátom, Ébredj, mert amit látsz, csak látszat, álom!
SANCHO PANZA:
Nemes lovag, mit álmodtál?
DON QUIJOTE:
Igen,
Ez is csak álom volt, és úgy hiszem, Minden csak az volt, s most a bús valóság Kopáran rám mered, s kitátja torkát A sir, amelyben nincsen több kaland, És csak pihenni kell majd ott alant. Milyen kicsiny e csöndes, bús szoba, Milyen kopottas minden bútora, Milyen rozsdás a páncélom s a kardom, S milyen sápadt lehet s sovány az arcom!
A BÍRÓ:
Dehogy. Piros!
DON QUIJOTE:
A láz rózsái rajta,
A szenvedés, a kór halálra marta.
A PAP:
Testvérem, ki beszél most a halálról?
DON QUIJOTE:
Ó, a halál, az majd beszél magától!
A PAP:
Talán meggyónnál? Könnyebb lesz szíved, Ha megmutatod a sebeidet, Miket a hosszú utakon szereztél, És gyógyulást találsz majd Istenednél.
DON QUIJOTE:
Igen, atyám. Gyónok nyilvánosan, Hiszen titkolni semmit sincs okom, Nyílt könyv a lelkem, életem. A vétkem Egyetlenegy, és erre csak az égben Van a bocsánat: hittem, hogy a földön Az igazság győz, és hogy még ma győzzön, Fejjel szaladtam mindennek, mi gaz, S betörtem mindig a fejem.
SANCHO PANZA:
Igaz!
A PAP:
Kevélység volt szívedben, jó lovag, De boldogok az alázatosak, Mondotta Üdvözítőnk a hegyen, Bánd meg, s ő megbocsátja.
DON QUIJOTE:
Úgy legyen!
Már érzem is, hogy egy mély és szokatlan Érzés van a szívemben. Annyi harcban Hiába vártam, és ma megtaláltam.
Mindig gyötört a vágy, hogy harcba menjek, Most már aludni vágyom, mint a gyermek.
A sisak mindig szorított nagyon, Most egy sisak hűsít: a nyugalom.
Békesség: ezt a szót én nem