A három jómadár
()
About this ebook
John Ford 1926-os westernfilmje ezen remek, fordulatos western adaptációjaként nagy sikert aratott. A három jómadár - Balogh Barna lágyszívű fordításában - három gonosztevő, akik egy furcsa pillanatban elhatározzák, hogy egy fiatal lány védelmére kelnek, akinek apját meggyilkolták. A western klasszikus sémáját követő történet zavaros időkben játszódik az USA és Mexikó határán, ahol az erkölcsöknek pisztollyal és a törvénynek akasztással szereznek érvényt. És miként tudja egy fiatal törékeny lány kivívni a banditák tekintélkét? Hát azzal, ha jobban lovagol és ügyesebben bánik a lasszóval, mint ők. A megtért banditák pedig nyers erejüket és tapasztalataikat állítják csatába hol a rossz fiúk, hol a mexikói hadsereg, hol az Államokból betörő alakulatok ellen. Szórakoztató, végig izgalmas, remek kikapcsolódást ígérő történet.
Related categories
Reviews for A három jómadár
0 ratings0 reviews
Book preview
A három jómadár - Herman Whitaker
Herman Whitaker
A HÁROM JÓMADÁR
fordította:
Balogh Barna
BUDAÖRS, 2020
DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ
www.digi-book.hu
ISBN 978-963-559-109-1 EPUB
ISBN 978-963-559-110-7 MOBI
© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2020
a mű eredeti címe:
Over the border
első kiadás: 1917
az elektronikus változat az 1930. évi
magyar kiadás alapján készült
a borító Frederic Remington (1861 – 1909) The Apaches
című festménye részletének felhasználásával készült
Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései
Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.
JACK LONDONNAK AJÁNLOM
RÉGI BARÁTSÁGOM JELÉÜL
H. W.
I. FEJEZET
A las bocas-i három jómadár
Jól választották meg búvóhelyüket.
Valahol a nagy mexikói sivatag közepén, mely még a maga vad sivárságában is változatosabb erdőknél, mezőknél, folyóknál, feküdt a tanyájuk. Ezen a tájon a füves steppe csillogó homokú síksággá változott, mely égetett barna ércként verte vissza a tűrhetetlen forróságú napsugarakat. Néhány száz kilométerrel arrább, már törpe yuccák nőttek, a nap perzselő hevétől összezsugorodott levelekkel; majd hatalmas fennsíkok: mesá-k narancssárga és bíborvörös délibábjának tündöklő távlatában óriási sziklahátak ködlöttek fel a láthatáron. Varázslatos táj volt ez. Szivárványszínű, aranyos bíborhegyláncok vonultak tova a horizonton, hó koszorúzta csúcsokkal. Halálos szélcsendek, ciklonok és tornádók elátkozott vidéke volt, melyet csak az égen szálldosó vad keselyük népesítettek be. Olyan vidék, mely szinte magából termeli ki a romantikát; ahol máról-holnapra bármi megtörténhetik, amelyet épp ezért búvóhelyül választott a három jómadár.
Még egy valódi, mexikói bandita, moziigazgató, vagy középkori kalandkereső spanyol nemes sem választhatott volna magának különb helyet. Egy mexikói kormányválság idején, mely, mint jól tudjuk, évenként átlag tizenkétszer szokott előfordulni, az akkori elnök, néhány hegyjáró peón szolgája titkos vallomása alapján, ezüst érc után kutatott a sonorai hegyekben. Mivel azonban kísérletei, néhány hónapi fáradságos kutatás után, nem jártak eredménnyel, az elnök szélnek eresztette gringo munkásait és abba hagyatta a félig megépített bánya kiaknázását.
A szerszámház ott állott egy félköralakú sziklamélyedés tetején. Mögötte jó néhány ezer méteres szakadék tátongott, úgyhogy a házat csak keskeny, kanyargó ösvényen lehetett megközelíteni, mely sűrű dél-amerikai bozóton át vezetett fel a megközelíthetetlen sziklahátra. A három jómadár magas ramada-val, karókból és napraforgószárakból készített kerítéssel, védekezett a nap égető heve ellen. Most is itt heverésztek. Retten pedrót játszottak egy alacsony faasztalkán, míg a harmadik a szerszámház deszkafalának dütve hátát, szunyókált a földön.
Első pillanatra észre lehetett venni, hogy ama lókötök szomorú csoportjához tartoztak, akik arra vannak kárhoztatva, hogy a mexikói határ innenső szélén éljék le hányattatott életüket. Kezdjük Smith Sliverrel, az alvóval. Álmos szempillái alól acélkemény nézésű, agátkék szemek villantak elő, ha álmában zavartatva, néha-néha feltekintett. A szunyókálás most meglágyította kemény arcvonásait és jóságos mosolyt varázsolt ajakára. Ha arca két oldalán nem szántott volna végig két hatalmas barázda, mely erőszakos természetről és vad szenvedélyről tett tanúságot, első pillanatban bárki könnyen jámbor újmexikói gauchónak tarthatta volna.
A másik kettő azonban igazi „jómadárnak", valódi rosszembernek nézett ki. Bivaly Perrin, az óriás, aki legöregebb volt közöttük, megérdemelte nevét. Hatalmas, tagbaszakadt, fekete atlétaalak volt, szegletes állkapoccsal és olyan sápadt arcszínnel, amelyet csakis az ivás tehetett ilyenné. Bozontos szemöldökei alól elővillanó szemei viharos és izgékony természetről tettek tanúságot. Ha azonban egy lélekbúvár Bivaly Perrint tizenhárompróbás gazfickónak tartotta volna is józan lelkiismerete szerint, meg kell állapitanunk, hogy társa, Evers Jake még veszedelmesebb külsejű ember volt. Sovány arcában pislogó apró szemei humoros természetre és ravaszságra vallottak.
Ha igazi rosszembernek látszott is a három jómadár, külsejük mégsem árulta el a nagyvárosbeli gonosztévőknek kígyószerű alattomosságát. Olyan férfiak voltak ők, akik rossz korban születtek meg s a bennük szunnyadó őserőt nem a középkori várurak zsoldos csapatában, hanem egy modern világ vad, romantikus, de amellett mégis a civilizáció vaskapcsában vergődő, elhagyatott vidéken kellett kifejteniük. Ha régi korokban éltek volna, erejük, vadságuk és találékonyságuk bizonyára első helyet biztosit nekik a hadi tanácsban. Itt, e vad vidéken is otthonosak voltak. Jól illettek környezetükhöz. Ehhez a tájhoz tartoztak ők, mint a Bili lábainál homokban túró tüskésdisznó, a szerszámház falánál tovasikló aranyszínű gyíkocskák, mint a saguaro és a görcsökben növő yucca.
Bivaly vagy Bull, ahogy a többiek nevezték, úgy festett az alacsony játékasztal mellett. mint egy ormótlan grizzly-medve; míg Jake alattomos, mindig résen lévő, vad tigrishez hasonlított. így ültek volna talán itt mozdulatlanul egész az est beálltáig s harmadik társuk is zavartalanul horkolt volna a fal tövében, ha egy nő haragos kiáltása nem hatol fülükbe, a napsugaraktól szinte remegni látszó légen át.
Először csak fehér porfelhőt láttak az ajtóban kerekedni, majd megjelent egy tipikus mexikói lány karcsú alakja is, aki egy hatalmas liszteszacskóból épp az utolsó porszemeket rázta ki. Angollal kevert határszéli spanyol nyelven förmedt rájuk.
- Flojos! Lusta gazemberek! Hogy főzzek nektek liszt nélkül? Vége már a kávénak is meg a cukornak. Nincs se szalonna, se zsír, amit a serpenyőbe tegyek. Még ma el kell takarodnotok!
Ez volt a puszta szöveg. Hogy milyen taglejtésekkel, szemforgatásokkal és fenyegetőzésekkel kísérte épületes előadását, azt csak a három' férfi tudta volna megmondani, akik azonban ügyet sem vetettek rá, hanem nyugodtan tovább kártyáztak. Végre is a szunyókáló zárta le a vitát, az álomból felriadó emberek szokásos haragjával:
- Fogd be a szád, galambom!
Az utóbbi szónak, nyelvtani szempontból véve, igen ártatlan és szelíd jelentése van, ő azonban a gúnyos spanyol pichón kifejezést használta.
- Sí, senor! Meghiszem, hogy galamb vagyok, különben nem főznék itt hiába három állat számára... Galamb vagyok? Hol van hát akkor a jutalmam: a finom ruhák, selymek, vásznak, ékszerek és csipkék, melyeket számomra akartatok zsákmányolni? Ezzel a vacak, ócska szoknyával vásároltatok meg, hogy idejöjjek az Isten háta mögé, rátok gondot viselni? Ha rá nem szedtek, úgy kényelmes állásom lehetne Flores Ignaciónál Las Bocasban. Sí, senores, hol van a selyembársony, meg a nyaklánc? Mondom nektek, hogy...Jake ennél a pontnál lépett közbe s fejtette ki minden ügyességét. Villámgyorsan hátra fordulva, oly erősen és oly gyorsan dobta nagy vadászkését ijesztésképpen a lány felé, hogy remegve állott meg az ajtófélfában, két arasznyira a fejétől.
- Ugyan! Ne légy olyan könnyelmű! -- vonta fel Bull bozontos szemöldökét villogó, fekete szemei felett. A rákövetkező megjegyzés azonban rögtön megcáfolta volna a gyanútlan szemlélőnek abbeli ártatlan hitét, hogy a föntieket önzetlenségből mondta. - Ha elteszed láb alól, ki fog főzni? Hát kukoricánk van-e még, Rosa?
Míg Sliver goromba felkiáltásaira ügyet sem vetett, a füle mellett elsuhanó kés egyszerre megszelidítette.
- Si, senor! - felelte ijedt hangon.
- Akkor készíts belőle matét és tálald fel, az itallal együtt...
Sliver, aki közben újra elaludt, most nagyot kiáltott, úgyhogy a többiek mind odanéztek:
- A pokolba!
Rosa ott állt az ajtóban, kezében egy lefelé fordított demizsonnal, melyben egyetlen csepp bor nem volt már. Szinte dacosan mutatta nekik az üres palackot, mintha ezt akarta volna kérdezni:
- No, még se mentek?
Nem feleltek. A helyzet sokkal kétségbeejtőbbnek mutatkozott. Jake lassan felállt és zsebre vágta a kártyalapokat. Sliver is fel- kászolódott. Libasorban sétáltak le a mezőre és felnyergelték lovaikat. A következő negyedórában már élénk vitatkozás közben vágtattak tova a chaparralok és nagy saguaró-k beláthatatlan pampáján.
II. FEJEZET
Túl a határon
Még aznap éjjel a las-bocasi kis kocsmában szálltak meg és felkeresték a jefe-politico-t, az uralmon levő pártok mindenkori főnökét, aki történetesen orrgazdájuk volt, sőt megbízásokat adott nekik lókötésre.
Tanácsára, másnap délután, olyan helyen közelitették meg az amerikai határt, mely kissé távolabb esett működésük szokásos színterétől. Jó ideje lovagolhattak már, a nap is füstölgő petróleumlámpaként bukott le a párás láthatáron, mikor a szágó-tengeren át sötéten kéklő hegyláncot pillantottak meg. A talaj egyre emelkedett lábuk alatt, a sagót, palo verdét és a törpe yucca-bozótokat újra óriásnövésű saguarók váltották fel. Előttük, a lilás ködben egybeolvadó pampa-növényektől körülvéve egy pirostéglás tanya, valódi délamerikai hacienda húzódott meg. A síkságon tehenek legeltek és itt-ott kóbor méneket is lehetett látni. A három barát szakértő szemmel vizsgálgatta az állatállományt, amint ellovagoltak egy- egy csorda mellett.
- Van vagy ezer font hús mindegyiken, - jegyezte meg Jake szelíden.
- Ami El Paso-ban szarvanként nyolcvan aranypesót ér, - bólintott Sliver sóváran.
Érdeklődésük azonban nem fokozódott tovább, mert napnyugta után már feltűnt előttük az amerikai határoszlop. Ha lótolvaj, csirkefogó is volt Sliver, ha a mexikói határmenti tanyák birtokosai szemében utolsó betyár hírében állott is, szeme mégis felcsillant a hazai föld láttára.
- A jó öreg Egyesült Államok! - dörmögte elérzékenyülten. - Ez aztán az ország!
- Bezzeg nem így beszélt, mikor legutóbb átkeltünk a határon! - kacsintott Bull Jake-re.
- Meghiszem azt! Átkozta Kolumbusz Kristófnak minden ivadékát, amiért Amerikát felfedezte.
- Igazatok van, - ismerte el Sliver nevetve - de akkor nem gyönyörködhettem zavartalanul a tájban, mert egész csapat farmer vágtatott a sarkamban lóháton és golyók fütyültek a fülem mellett.
- Mexikó az én második hazám! - kiáltotta Jake. - A jó öreg Mexikó. De ez is csak Diaz Porfirio elnök halála óta. Akkor nyugalom és rend volt Mexikóban, nem úgy, mint most. Ha a határ innenső részén fel nem akasztanak, úgy egész biztosan az ő csendőrsége lőtt volna főbe bennünket ideát. Most azonban, amikor a kormány minden öt percben változik és Orozco, Villa, Huerta meg Garranza elnökök úgy váltják egymást, mint jó polgárok hetenként a tiszta inget, a kutya sem törődik velünk. Kisebb gondjuk is nagyobb, semhogy a körmünk alá nézzenek. Így hát: Viva la revolúción!... De erről jut eszembe, Bivaly, hová is tartunk mi most?
- A Livingstone rancho-ra., Little Soney mellett.
- Hej! Ott vannak ám lovak! Csak az a kár, hogy éjszakára corral-ba¹ hajtják őket.
Az óriás bólintott.
- Annál könnyebb rájuk akadni. S ha egyszer megindítottuk őket, három napba se telik, míg átzavarjuk a határon. Don Manuel tegnap különben is azt mondta, hogy a carranzistáknak nehéz tüzérségi lovakra van szükségük odaát, ötven pesót fizet nekünk lábanként; igaz, hogy viszont őkelme ötven percentet kap mindegyik után az elnök őkegyelmességétől. Jól mondtad: azok azután a lovak!
- Nem lesz nehéz elkötni őket? - aggodalmaskodott Sliver.
- Nem mondhatnám. Reggelre arra ébred majd a gazda, hogy egy csikó sem maradt a karámjában. A ló éppúgy undorodik a karámtól, mint minden tisztességes ember a dutyitól. Ha egyszer ledobjuk a karám gerendáját, úgy eleblábolnak, mint a pinty. - Ej, - tette hozzá, széles vigyorgással - emlékszem egyszer