Rejtélyes foglyok a Szaharában

By Mikes Lajos

Ezt az ismeretlen szerzőtől Mikes Lajos által fordított remek ifjúsági regényt szerzője az észak-afrikai partoknál hajótörést szenvedett angol fiúkkal és felnőtt amerikai kísérőjük bemutatásával indítja, amint éppen a megfeneklett hajó részeiből ácsolnak tutajt, hogy elérjék a partot. Nagy nehezen partra is evickélnek, és némi segítséggel eljutnak a biztonságot nyújtó Tripoli kikötőjébe, ám onnan mégsem úticéljuk felé keverednek, hanem a sivatag belsejébe... A fordulatos és sodró lendületű kalandregény Észa-Afrika népeinek életébe is bepillantást enged, miközben folyamatosan fenntartja a feszültséget: mikor érnek végre révbe a fiúk?

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Feb 1, 2018
• ISBN: 9789634742258

Book preview

Mikes Lajos

REJTÉLYES FOGLYOK

A SZAHARÁBAN

BUDAÖRS, 2018

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-474-225-8 EPUB

ISBN 978-963-474-226-5 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2018

a borító Richard Karlovich Zommer (1866 - 1939) Karaván a sivatagban

című festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Első fejezet.

A tenger hatalmában

- Rajta, fiúk! Mindjárt kész a tutajunk, és a tenger most csendes. A város nem lehet már húsz kilométernél messzebbre.

Aki így beszélt és a két fiú, akikhez beszélt, tutajt igyekezett összeróni egy kis olasz gőzös törött gerendáiból és deszkáiból. A kis gőzös Máltából indult el Tripoliszba, de most ott hevert oldalára dőlve az észak-afrikai partvidék egyik hosszú, alacsony, veszedelmes homokzátonyán.

Látták már a tripoliszi partot, egy keletről nyugatra húzódó, alacsony, sötét karéjt, amely mögött, mint a felhő, két hosszú, árnyaskék sáv lebegett, a Szuara-dombokat és a magasabb Ghurian-hegyláncot jelezve - ezt a valaha hires rablófészket, amelyben manapság is akadnak még útonállók.

De bárha a szárazföld ott volt előttük, sok végezni valójuk volt még, mielőtt eljuthatnak a partra.

- Ez a vége annak, látjátok, ha elveszti az ember a fejét, - folytatta Brown úr, a tönkrement gőzös főgépésze, miközben szorgalmasan dolgozott a tutajon. - Ha azok a máltai fickók nem hagyták volna cserben a hajót, úgy jártak volna, mint mi. így ellenben oktalanul a tengerbe vesztek. Mert ezen a tájon csónak nem boldogulhat, főként ha túl is van terhelve.

- Sajnálom mégis a szegény Feroni kapitányt, - mondta az egyik fiú, - mert megtett minden tőle telhetőt, amíg a lezuhanó gerenda le nem sújtotta. Aztán persze vége volt mindennek.

- Remélem, Dick, - kiáltott fel a másik fiú, - az édesatyám nem hallja hírét sem annak, hogy a gőzös elveszett, mert különben azt fogja hinni, hogy mi is a tengerbe fulladtunk.

- Én magam is folyton erre gondolok, - szólt a másik fiú, az előbbinek unokaöccse. - György bácsi nem egykönnyen ijed meg; de tudom, hogy szörnyen megviselné az a gondolat, hogy velünk is baj esett. Értesítenünk kell őt, mihelyt csak módunkban lesz, hogy semmi bajunk.

Valóban, Moseley György őrnagy, aki nyugalomba vonult katonatiszt létére a telet Máltában töltötte, mikor fiát és kis öccsét, a derék Feroni kapitány gondjaira bízva, kirándulásra küldte Tripoliszba (szép időben, pusztán tizenegy órai utazásra), nem is álmodott arról, mikor búcsúzott tőlük, hogy hajótörést fognak szenvedni.

Mialatt beszélgetlek, keményen dolgoztak mind a hárman. Brown ide-oda vonszolta a gerendákat és törött deszkadarabokat, amelyeket Moseley Harry és Leslie Dick a főgépész utasítása szerint összerótt; és a tutaj már csaknem készen volt, mikor Brown úr a gőzös ferde tetejére kapaszkodva egy pár üres hordóért, hogy legyen mivel befejezni az alkotmányt, egyszerre csak így kiáltott fel:

- Teringettét! Egy pár feketeképű úriembert látok amott a szigeten, akiknek kedve kerekedhet esetleg arra is, hogy bennünket meglátogasson. Már pedig az lesz a legokosabb, ha nem leszünk idehaza, mikor beállítanak hozzánk.

A korai pirkadás sápadt fényében valóban öt-hat sötét alakot láttak lefelé ballagni egy kis, alacsony, homokos sziget partján, körülbelül négy-ötszáz lépésnyire nyugat felé. Nyomban hozzá is látták, hogy partra vonszolják a roncsokat, amiket a tenger feléjük sodort a zátonyra jutott hajóról.

- Nincs veszteni való időnk, - szólt Brown ur, miközben a tutajra erősítette a hordókat. - Csónakjaikban egy-kettőre a nyakunkon lesznek és akkor végünk van. Keressünk hamar egy pár evezőt!

A fiúk felkutattak egy ép és egy törött evezőt; és Brown úr, aki mérgesen ennyit mondott csak: „Jobb híján ez is jó lesz!" parancsot adott az indulásra és ő maga is teljes erejével segített a tutajt ellódítani.

Legfőbb ideje volt az indulásnak, mert hallották, hogy az evezők lármája közeledik s az egymásra kiabáló emberek hangja egyre közelebbről hallatszik. De a felborult hajó szerencsére elrejtette őket a közeledő ellenség szeme elől, amíg nagy erőfeszítéssel nemsokára olyan távolságra jutottak, hogy most már aligha lett volna érdemes üldözni őket. De az egyik ember tehetetlen dühében utánuk lőtt, s a golyó elég közel csapott le a vízbe a hátuk mögött. Ámde az arabokat sokkal inkább elfoglalta a hajóroncs kizsákmányolása, semhogy tovább is zaklatták volna őket.

És most, amikor a szárazföld ott terült el előttük s az egyetlen veszedelem, amely fenyegette őket, messze elmaradt mögöttük, a fiuk immár azt kezdték hinni, hogy minden baj nélkül kijutnak a partra. Soha életükben nem érte őket ennél nagyobb csalódás.

Eleinte csakugyan baj nélkül haladtak előre. A tenger teljesen lecsillapodott, s a zátonyok között oly sekély volt a víz, hogy amint Brown úr mondta mérgesen mosolyogva: a világért sem tudna hullámot vetni.

A kelő nap melegítette nedves, remegő tagjaikat; és a tutaj, amelyet a part felé húzódó áramlás is segített, elég gyorsan haladt.

A part minden pillanatban tisztábban látszott, s a két fiú, aki előbbi ijedelméből magához tért, zavartalan bámulattal nézte az eléje táruló látványt

A ragyogó kék tengert széles, cserszínű homoksáv szegélyezte, amely mögött végtelennek tetsző pálmaerdő fényes zöldje sötétlett, amelynek legyezős koronája mintha közeledő ellenség lengő tollbokrétája lett volna. Az erdő fölött, a negyven kilométernyire lévő hegyek kéklő gerincei, sötétszürke üregei és komoran sötétlő meredekei oly tisztán látszottak a tiszta, száraz afrikai levegőben, mintha a szomszédban lettek volna. S amint egyre közelebb jutottak a parthoz, észrevették egy csomó tevét is, amelyek hosszú sorban, mint a cérnára fűzött gyöngyszemek, lassan baktattak a lapos, homokos parton, s mellettük az arabok kísérteties alakjai lépdeltek, hosszú, fehér, szemfedőszerű köpönyegükbe burkolózva.

Messze jobbra a sötétzöld háttér végtelen egyhangúságát egy csomó fehér folt szaggatta meg, mint megannyi hópehely, amelyből lassan egy nagy fehér városnak több yardnyi magas és vastag fala rajzolódott ki. Fölötte az afrikai