Rendszeres őslénytan

By Gyula Konrád, Tamás Budai and László Bujtor

Célunk nem az volt, hogy az elmúlt húsz év fejlődését figyelembe véve, a legfrissebb adatok alapján "újraírjuk" az őslénytani tankönyveket. Jelen könyv - mint azt az Előszóban kifejtettük - az egyetemi BSc szintű oktatás igényeit szolgáló, de általános célú tankönyv és ismeretterjesztő könyv egyben. Törekedtünk a teljességre, s bár a címe alapján alapvetően rendszertani, azaz a kihalt élő szervezeteket korszerű rendszertan szerint bemutató mű, a háttérként szolgáló ismeretek rövid, utalásszerű bemutatására is kitérünk. Tettük ezt annak érdekében, hogy az olvasónak a szükséges háttérismeretek megszerzéséhez ne kelljen másik könyvet keresnie. A könyv felépítése az őslénytan történetének bemutatásával, majd a legszükségesebb általános őslénytani ismeret átadásával kezdődik. Ezután következik a rendszeres rész. A rendszertan ismertetését azonban megelőzi az osztályozás, a nevezéktan és rendszerezés fogalmainak körüljárása. Külön kitérünk a természetes és a mesterséges rendszer definiálására, majd az egyes állat- és növénytörzsek kerülnek sorra. Itt azonban kényszerű kompromisszumokat kötöttünk, amennyiben a rendszertani részben a vizsgálat módja szerint mesterségesen fogtunk össze olyan állat- és növénytörzseket, amelyeket a természetes rendszertan szerint nem sorolnánk együvé. Ennek oka az a gyakorlati igény volt, mely ezen a szinten felülírta a rendszertan követelményét és az oktatásnak megfelelő módon, tehát a mikroszkóppal vizsgálható taxonokat egy mesterséges tárgy, a mikropaleontológia fejezetbe gyűjtötte össze. S mivel elsősorban gyakorlati igényeket elégít ki a könyv, ezért azon ősmaradvány-csoportokat állítottuk a kötetbe, amelyek hazánkban is előfordulnak, és jelentősek. S bár nehezen álltuk meg, ám azokat az egzotikus, kihalt és vitatott rendszertani helyzetű csoportokat, amelyek kutatása ma az őslénytani kutatás élvonalába tartozik, sajnos mellőznünk kellett. A rendszertani részt rövid evolúciós fejezet követi, melyben a kihalásokról is említés következik. Ezek, a rendszeres őslénytant keretbe foglaló fejezetek tehát egységes egészt kínálnak az egyetemi általános alapképzésben résztvevők és a téma iránt érdeklődő művelt és műkedvelő közönségnek egyaránt.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633980514

Book preview

RENDSZERES ŐSLÉNYTAN

a földtudományi, geográfus, környezettudományi és

biológus szakos hallgatók, valamint az

érdeklődő nagyközönség számára

Írta:

dr. Bujtor László PhD

tudományos munkatárs

dr. Konrád Gyula CSc

egyetemi docens

Dr. Budai Tamás DSc

egyetemi tanár

Lektorálta

Dr. Vörös Attila

az MTA rendes tagja

GYULA, 2014

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-398-051-4 EPUB

ISBN 978-963-398-052-1 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2014

© Bujtor László, Konrád Gyula, Budai Tamás, 2014

A borítót tervezte © Nagy Dávid Márton, 2014

A borító Bujtor László fényképének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ezeknek a szerzőknek és kiadónak a fáradságos munkáját.

Kötetünk megjelenését a 2014. május 16-án publikált döntése alapján

a 3441/45 pályázati szám alatt

a

támogatta.

Köszönjük a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságának nagylelkű támogatását:

Digi-Book Magyarország Kiadó

TARTALOM

Tartalomjegyzék

Előszó

Bevezetés

1. ŐSLÉNYTAN

1.1 Az őslénytan helye a tudományok között

1.2 Az őslénytan története és fejlődése

1.2.1 A Leonardo előtti idők

1.2.2 Egy tudomány születése vajúdásokkal

1.2.3 Cuvier színre lép

1.2.4 Darwin mindent megváltoztat

1.2.5 Modern őslénytan

2. ÁLTALÁNOS ŐSLÉNYTAN

2.1 Az ősmaradványok, vagy fosszíliák

2.2 Életnyomok

2.3 Kivételes ősmaradvány-lelőhelyek és szerepük

2.4 Az őslénytani kutatás módszerei

2.4.1 A tudományos módszerről

2.4.2 Terepi módszerek

2.4.3 Ősmaradványok gyűjtése és preparálása

2.4.4 Laboratóriumi módszerek

2.4.5 Kísérleti őslénytan

2.5 Őskörnyezettan

2.6 Fáciestan

2.6.1 Litofáciesek

2.6.2 Biofáciesek

3. RENDSZERES ŐSLÉNYTAN

3.1 Osztályozás

3.2 Nevezéktan

3.3 Rendszertan

3.3.1 A természetes rendszer

3.3.2 A mesterséges rendszer

3.4 Mit adott nekünk Linné?

3.5 Az élet fája, avagy az élővilág teljes rendszere

3.5.1 Vírusok

3.5.2 Regnum (1a): Archaea

3.5.3 Regnum (1b): Bacteria

3.5.4 Regnum (2): Chromalveolata

3.5.5 Regnum (3): Fungi

3.5.6 Regnum (4): Animalia

3.5.7 Regnum (5): Plantae

3.6 Mikropaleontológia [mesterséges kategória]

3.6.1 Kékmoszatok törzse (Phylum Cyanobacteria)

3.6.2 Sugárállatok törzse (Phylum Radiolaria)

3.6.3 Csillósok törzse (Phylum Ciliata)

3.6.4 Likacsoshéjúak törzse (Phylum Foraminifera)

3.6.5 Barázdásmoszatok törzse (Phylum Dinoflagellata)

3.6.6 Mészmoszatok törzse (Phylum Haptophyta)

3.6.7 Kovamoszatok törzse (Phylum Bacillariophyta)

3.6.8 Vörösmoszatok (Phylum Rhodophyta)

3.6.9 Sporomorphák [mesterséges kategória]

3.6.10 Kagylósrákok (Classis Ostracoda)

3.6.11 Konodonták (Classis Conodonta)

3.7 Ősnövénytan

3.7.1 Zöldmoszatok törzse (Divisio Chlorophyta)

3.7.2 †Ősharasztok törzse (Divisio Rhyniophyta)

3.7.3 Korpafűfélék törzse (Divisio Lycopodiophyta)

3.7.4 Páfrányfélék törzse (Divisio Pteridophyta)

3.7.5 †Magvaspáfrány-félék törzse (Divisio Pteridospermatophyta)

3.7.6 Szágópálma-félék törzse (Divisio Cycadophyta)

3.7.7 †Bennettitesz-félék törzse (Divisio Bennettitophyta)

3.7.8 Páfrányfenyő-félék törzse (Divisio Ginkgophyta)

3.7.9 Toboztermők törzse (Divisio Pinophyta)

3.7.10 Zárvatermők törzse (Divisio Magnoliophyta)

3.8. Ősállattan

3.8.1 Szivacsok törzse (Phylum Porifera)

3.8.2 †Archaeocyathák törzse (Phylum Archaeocyatha)

3.8.3 Csalánozók törzse (Phylum Cnidaria)

3.8.4 Puhatestűek törzse (Phylum Mollusca)

3.8.5 Gyűrűsférgek törzse (Phylum Annelida)

3.8.6 Ízeltlábúak törzse (Phylum Arthropoda)

3.8.7 Mohaállatok törzse (Phylum Bryozoa)

3.8.8 Pörgekarúak törzse (Phylum Brachiopoda)

3.8.9 Tüskésbőrűek törzse (Phylum Echinodermata)

3.8.10 Fél-gerinchúrosok törzse (Phylum Hemichordata)

3.8.11 Gerincesek törzse (Phylum Vertebrata)

4. A FÖLDI ÉLET TÖRTÉNETE

4.1 Az élet keletkezése

4.2 Az élet fejlődésének mérföldkövei

4.3 Kihalások

4.4 Mi az evolúció?

5. Arcképtár

6. Kisszótár

Ajánlott és felhasznált irodalom

Előszó

A Pécsi Tudományegyetem földrajz és környezettan BSc szakos hallgatói számára írta meg Konrád Gyula a „Földtörténet és őslénytan" című jegyzetét 2005-ben. Ezt követően 2011-ben indult meg a földtudományi képzés, amely szükségessé tette az eredetileg szűk alapismereteket tartalmazó jegyzet kibővítését. Az időközben népesebbé vált geológus oktatógárdából Budai Tamás elsősorban ősnövénytani és rétegtani, Bujtor László pedig rendszertani ismeretekkel bővítette az új elektronikus egyetemi jegyzetet (Konrád, Budai, Bujtor 2011).

A beindult földtudományi szakos képzésben résztvevő hallgatók felkészültsége, érdeklődése és az órákon mutatott aktivitásuk alapján ezen könyv íróinak immár több éves tapasztalata van. Ez a tapasztalat egyrészről a tárgy színvonalas és korszerű oktatásának követelményeire támaszkodik, másrészt a hallgatók általános tudásának és felkészültségének ismeretére alapszik. A szerzők e kettő találkozásából szűrték le azt, hogy milyen lehet az a könyv, amely egyrészt eléri az oktatási célt, másrészt a hallgatók számára élvezetes olvasmányt jelent.

Fentieken túlmenően a tárgy iránt az elmúlt évek során megnyilvánult nem földtudományi szakos hallgatók érdeklődését tapasztalva döntöttek úgy a szerzők, hogy elkészítik ezt a könyvet, mely alapvetően az egyetemi oktatási célokat szolgálja, de az érdeklődő nagyközönség számára is élvezetes, korszerű ismeretterjesztésre alkalmas elektronikus változat.

Bevezetés

Manapság az őslénytan a virágkorát éli - mondhatnánk. Soha ennyi dinósjáték, mesefilm, ruhadarab, iskolatáska, tanszer stb. nem utalt arra, hogy egykor Földünkön mára kihalt élőlények tapodtak. Az idősebb generációk számára pedig a számos természetfilm- és ismeretterjesztő tévécsatorna ontja az ugyan vegyes színvonalú, de mégis Földünk és a földi élet múltjával foglalkozó filmeket. A fellendülés az 1993-as évben bemutatott Jurassic Park című amerikai mozifilmhez köthető, mely a nagyközönség érdeklődésének középpontjába állította a földtörténeti középkor dinoszauruszait.

A hazánkban az egyetemi felvételikre évente jelentkezők számából képzett statisztikák alapján folyamatosan csökkenő népszerűségű bármely természettudományos tárgy számára jó lenne egy ilyen hátszél. Igen, lenne, mert nem tapasztaljuk sajnos a gyermekkorban még kedvelt dínók jótékony hatását a pályaválasztás, vagy az egyetemi képzésre jelentkezők számában, vagy színvonalában. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy hazánkban évente igen-igen csekély azok száma, akik olyan munkát találnak, amely az őslénytan művelésével közvetlen kapcsolatban állna. De nem is az a célunk, és ennek a könyvnek sem az a célja, hogy erre készítsen föl bárkit is. Ugyanis az őslénytan tudománya számos egyéb, sokkal nagyobb felvevőképességű diszciplína számára szolgál alapozó tárgyként, a megértést segítő, és a tisztánlátást támogató társtudományként. És ebben a funkciójában tárgyunk már ezrekhez jut el kötelező, ajánlott vagy kiegészítő tananyagként.

És milyen érdekes, hazánkban ugyancsak 1993-ban jelent meg az utolsó őslénytani témájú tankönyv Géczy Barnabás tollából. Húsz év nagy idő minden tudomány fejlődésében. Különösen igaz ez az őslénytanra. Számos jelentős tudományos felfedezés született ezen idő alatt, amely jelentősen módosította, szélesítette ismereteinket az őslénytan számos résztudományában.

Célunk nem az volt, hogy az elmúlt húsz év fejlődését figyelembe véve, a legfrissebb adatok alapján újraírjuk az őslénytani tankönyveket. Jelen könyv - mint azt az Előszóban kifejtettük - az egyetemi BSc szintű oktatás igényeit szolgáló, de általános célú tankönyv és ismeretterjesztő könyv egyben. Törekedtünk a teljességre, s bár a címe alapján alapvetően rendszertani, azaz a kihalt élő szervezeteket korszerű rendszertan szerint bemutató mű, a háttérként szolgáló ismeretek rövid, utalásszerű bemutatására is kitérünk. Tettük ezt annak érdekében, hogy az olvasónak a szükséges háttérismeretek megszerzéséhez ne kelljen másik könyvet keresnie.

A könyv felépítése az őslénytan történetének bemutatásával, majd a legszükségesebb általános őslénytani ismeret átadásával kezdődik. Ezután következik a rendszeres rész. A rendszertan ismertetését azonban megelőzi az osztályozás, a nevezéktan és rendszerezés fogalmainak körüljárása. Külön kitérünk a természetes és a mesterséges rendszer definiálására, majd az egyes állat- és növénytörzsek kerülnek sorra. Itt azonban kényszerű kompromisszumokat kötöttünk, amennyiben a rendszertani részben a vizsgálat módja szerint mesterségesen fogtunk össze olyan állat- és növénytörzseket, amelyeket a természetes rendszertan szerint nem sorolnánk együvé. Ennek oka az a gyakorlati igény volt, mely ezen a szinten felülírta a rendszertan követelményét és az oktatásnak megfelelő módon, tehát a mikroszkóppal vizsgálható taxonokat egy mesterséges tárgy, a mikropaleontológia fejezetbe gyűjtötte össze.

S mivel elsősorban gyakorlati igényeket elégít ki a könyv, ezért azon ősmaradvány-csoportokat állítottuk a kötetbe, amelyek hazánkban is előfordulnak, és jelentősek. S bár nehezen álltuk meg, ám azokat az egzotikus, kihalt és vitatott rendszertani helyzetű csoportokat, amelyek kutatása ma az őslénytani kutatás élvonalába tartozik, sajnos mellőznünk kellett. A rendszertani részt rövid evolúciós fejezet követi, melyben a kihalásokról is említés következik. Ezek, a rendszeres őslénytant keretbe foglaló fejezetek tehát egységes egészt kínálnak az egyetemi általános alapképzésben résztvevők és a téma iránt érdeklődő művelt és műkedvelő közönségnek egyaránt.

1. ŐSLÉNYTAN

Könyvünk első részében elhelyezzük tudományunkat a többi természettudomány között, és viszonyítási pontot adunk a történettudományok felé, hiszen az őslénytan az egyetlen történeti tudomány a természettudományok között, és az egyetlen természettudomány a történettudományok közt. Persze az őslénytan is hosszú fejlődést követően jutott el az önálló diszciplina státuszáig, és alakította ki saját terminológiáját, ismerte fel módszereit, és ezek alkalmazhatósági határait. Itt tekintjük tehát át az őslénytan fejlődését, és kötjük a fejlődést meghatározó fordulópontokhoz.

1.1 Az őslénytan helye a tudományok között

Az őslénytan a földtörténeti múlt életének a tudománya. Történettudomány a természettudományok között. Kutatási területe és feladata a földtörténet élővilágának rekonstruálása az ősmaradványok (fosszíliák) segítségével. A rekonstrukció egyrészt idősíkokra, másrészt az idősíkok egymásra következésből eredő fejlődéstörténetre összpontosul. Ezek segítségével a paleontológus sorrendbe tudja szedni az idősíkokat, meghatározva a történetiséget, ezzel a relatív korbesorolást is elvégezve.

A bioszféra története összefonódik a földtörténettel, és annak vezérfonalát adja. Ezért több földtörténeti időszak elnevezése is az őslénytani jellemzőkre utal. A paleozoikum (földtörténeti ókor) elnevezés az ősi típusú, a mezozoikum (földtörténeti középkor) az átmeneti típusú, a kainozoikum (vagy neozoikum) (földtörténeti újkor) az új típusú állatvilágra („zoikumra") utal. Ezeknek a nagy földtörténeti egységeknek az elkülönítését, határaik megvonását az élővilág összetételében bekövetkezett jelentős változások tették lehetővé.

A fosszíliákkal foglalkozó őslénytan 1822-ben különült el a bezáró kőzetekkel foglalkozó geológiától. Nevét (paleontológia) 1831-ben Brongniart-tól kapta, de a tudományos őslénytan megalapozója valójában Georges Cuvier volt.

Tárgyát tekintve az őslénytan a biológiához áll közel, alkalmazási területei azonban a geológiához kötik. A paleontológia ma már tulajdonképpen gyűjtőfogalom, hiszen számos kutatási részterülete alakult ki és fejlődött rohamosan az utóbbi száz év során. Ilyen a fosszíliákon alapuló rétegtan (biosztratigráfia), az egykori élőlények életkörülményeit vizsgáló paleoökológia, a földrajzi elterjedésük törvényszerűségeivel foglalkozó paleobiogeográfia. De az őslénytanhoz sorolható az elhalást követő betemetődés és „megkövülés" körülményeit kutató tafonómia, vagy az egykori élőlény sérüléseivel, betegségeivel foglalkozó paleopatológia is.

Az őslénytan tudományának a földtörténeti események sorrendiségében, úgynevezett korolásában és az őskörnyezeti viszonyok megismerésében nyújtott pótolhatatlan szerepe mellett azonban fontos feladata a természettudományos világkép alakítása, olyan, ma már nem létező, vagy különleges, egyedi környezetek megismerése, melyek szélesítik ismereteinket az élő rendszerek kialakulásáról, működéséről. Elvitathatatlan fontosságú az őslénytan közreműködése az élet és az ember származásának felderítésében is.

1.2 Az őslénytan története és fejlődése

Az őslénytan története elválaszthatatlan az ősmaradványok (vagy fosszíliák), és az ember kapcsolatától és ennek hosszú történetétől. Ember őseinket bizonyítottan, legalább százezer év óta folyamatosan vonzza az ősmaradványok szépsége és az ezeknek tulajdonított fontosság. Az első bizonyíték erre az angliai Surrey grófságból származó, 400.000 éves kovakő anyagú kőbalta, mely kialakításánál ősünk vigyázott, hogy ne sértse meg a kovában fosszilizálódott tengeri sünt, ezért csak a baltának az egyik élét alakította ki. Ennél is meglepőbb az a 4000 éves, neolit korból származó sír, melyben anyát és kisgyermekét temették el, s köréjük több száz fosszilis tengeri sün vázát rakták őseink sírmellékletként (McNamara 2012). De nemcsak Angliából, hanem Belgiumból és Franciaországból, sőt hazánkból is (Dentaliumokból font nyaklánc neolit sírmellékletként) ismerünk hasonló leleteket, és nemcsak a Homo sapiens (saját fajunk), hanem a neandervölgyi és a heidelbergi ember példáján is. Ezt a fajta különös vonzódást az ősmaradványok iránt a hominidák közül kizárólag a Homo nemzetség fajainál figyelhetjük meg.

Ez a több százezer év óta tartó vonzódás az ősmaradványok iránt lehet akár megmagyarázhatatlan tisztelet, de sokkal inkább a kíváncsi ember vonzódása a természet különös struktúrái, akkoriban még megmagyarázhatatlan szépségei iránt. Az ősmaradványok értékét szépségük és tartósságuk mellett ritkaságuk adja meg. Egészen a XVIII. századig ez a vonzódás arra késztette az embert, hogy gyűjtse az ősmaradványokat. Az ember sokkal előbb kezdte gyűjteni az ősmaradványokat, mint leírni, és sokkal előbb írta le, mint magyarázta meg azokat. Persze a tudományos igényű leíráshoz az ősmaradványgyűjtés passziójának komoly tudománnyá kellett alakulnia, melynek elengedhetetlen feltétele volt a tudományos módszer megalkotása, megjelenése és következetes alkalmazása az ősmaradványgyűjtés és értelmezés során. De erről később még lesz szó.

S hogy mennyire friss, üde tudomány az őslénytan, álljon itt egy idézet a világhírű angol romantikus író, Walter Scott 1809-ben írt verséből (Marmion), amelyben ugyanazt a vallásos tiszteletet érezzük ki az ősmaradványok iránt, mely akkor ébred valakiben, amikor képtelen megmagyarázni racionális érvekkel, természetes folyamatokkal a látottakat, s helyette a misztikushoz, a vallásoshoz, az evilágon túli erőkhöz fordul magyarázatért:

When Whitby's nuns exalting told,

Of thousand snakes, each one

Was changed into a coil of stone,

When Holy Hilda pray'd:

Themselves, without their holy ground,

Their stony folds had often found

Mikor Whitby nővérei izgatottan,

Ezer kígyóról beszélve mondták, hogy

Mindegyik kőtekerccsé változott át,

Miután Szent Hilda elmondta imáját:

Őket magukat, szent földjük nélkül bár,

megkövült tekervényként gyakran találják [Bujtor L. fordítása]

Szent Hilda legendáját azért idéztük, mert nevét adta a jura rétegtan egyik fontos zónajelző ősmaradványának, a Hildoceras nevű ammonitesznek (1.2.1. ábra).

1.2.1. ábra. Hildoceras nemzetségbe tartozó ammonitesz kőbél, amelynek szájadékát ismeretlen alkotó kígyófejjé faragta át, ezzel adva értelmet az alkotó számára megmagyarázhatatlan tekervénynek.

Az ilyen, és ehhez hasonló történetek, magyarázatok nem tudományos igényűek. Bár igényt, a furcsa és szokatlan tárgyból áradó szorongás oldására szolgáló vallásos igényt elégítenek ki, nem tartoznak a természettudomány vizsgálódási körébe. S bár alig 200 év választ el bennünket Walter Scott magyarázatától, egyáltalán nem állítható, hogy az őslénytan modern tudománya mindössze 150 évre tekintene vissza. Korábban, sokkal korábban, voltak már olyan elmék és jeles gondolkodók, akik megsejtették egy-egy természeti jelenség helyes magyarázatát, ám hiányzott az a társadalmi és kulturális szövet, mely a sejtés kifejtéséhez a tudományos és kutatási hátteret, tehát a természettudományos módszert megadta volna.

Ehhez egészen a XIX. század közepéig kellett várni. Addig egy-egy gondolkodó, mint fárosz a tudatlanság éjszakájában, gyújtott csekély hatókörben világosságot - csoda, hogy eszméik megmaradtak, s nagyságukat, csillogásukat ma is csodálhatjuk.

1.2.1 A Leonardo előtti idők

Az első figyelemre méltó gondolkodó, kinek témakörünkre vonatkozóan fennmaradtak gondolatai, a kolophóni Xenophanész volt, aki 2500 évvel ezelőtt fogalmazta meg azt, hogy:

„Földből lett minden és oda tér meg minden a földbe"

Föld és víz minden, ami csak él vagy megterem itten [Forrás: Aethios: Placita philosophorum IV. 5]

Természetesen ezek a gondolatok minden tudományos alátámasztottságot nélkülöztek, mégis jelzik, hogy a bölcselők helyesen érezték meg a természet kutatásának és magyarázatának eredményre vezető irányát.

De nemcsak a hellének jutottak el a már-már tudományos megközelítés küszöbére. 1500 évvel később, a Szung-dinasztia idején Kínában, Shen Kuo éles szemű megfigyelései révén meghökkentően pontos és helyes őslénytani-földtani megfigyeléseket tett. Ne feledjük, hogy Kína középkorának ezüstkoráról van szó, amikor Földünkön először nyomtattak papírpénzt! Itt tehát megvolt az a kulturális-társadalmi közeg, amely befogadta és fenntartotta az új és szokatlan megfigyelés. Nos, ez a bölcs megfigyelő utazásai során kikövetkeztette azt, amit Európában sokszáz évvel később tesz meg Leonardo da Vinci, hogy a hegyekben talált kagylómaradványok alapján a hegy egykor sekély tengerpart lehetett. De felismerte a klímaváltozást is, amikor egy földcsuszamlást követően ott talált megkövült bambuszmaradványokat, ahol az ő idejében már a szárazabb klíma miatt nem élt meg a bambusz. De felismerte az erózió jelenségét is, tehát azt, hogy hosszú idők alatt a folyók elhordják a hegyeket és átalakítják a felszínt. Ugyanezekben az időkben, tehát a XI. században a perzsa Al-Biruni szintén hasonló megfigyelést tett: Indiát egykor tenger boríthatta - vonta le a következtetést abból, ahogy India folyói a tengerbe érve lerakják hordalékukat.

Persze ezek a megfigyelések inkább a geológia, mint az őslénytan tudományához húznak, mégis ugyanebben a csodálatos században (amit iszlám aranykornak is neveznek), a latinosan Avicenna néven ismert tudós (Abd Allah Al-Hasan ibn Ali ibn Sina) a Kitab Al-Shifa című művében először próbál magyarázatot adni az ősmaradványok keletkezésére. Avicenna szerint a folyadékok kőzetté válásával jönnek létre az ősmaradványok.

Európában a reneszánsz felvirágzása adta azt a kulturális-társadalmi színpadot, amelyre a zseni fellépése kellett ahhoz, hogy hasonlóan sziporkázó és alapkoncepciójukban helyes megfigyelések és magyarázatok lássanak világot. Itt érkezünk el Leonardo da Vincihez,