Ébred a dzsungel

By Emil Torday, Arzén Damszkin and Oszkár Vojnich

Az az elképzelhetetlen vadbőség, amely egész Afrikát jellemezte az 1910-es években, mai szemmel elképzelhetetlen, és talán már sohasem tér vissza. Ebben a bőségben vadásztak azok a földrajzi felfedezők és vadászok, kiknek történeteiből gyűjtöttünk össze egy csokorral. Olyan világot látunk szemükön át, amely már letűnt, a vadgazdagság ma már felfoghatatlan. Ez adja különös értékét ezeknek a történeteknek: a vad elejtése még nem gyilkosság, hanem bátor tett volt.

• Language: Magyar
• Publisher: Digi-Book Magyarország Kiadó Kft.
• Release date: Nov 29, 2016
• ISBN: 9789633986837

Book preview

Damaszkin Arzén - Torday Emil - Vojnich Oszkár

ÉBRED A DZSUNGEL

GYULA, 2016

DIGI-BOOK MAGYARORSZÁG KIADÓ

www.digi-book.hu

ISBN 978-963-398-683-7 EPUB

ISBN 978-963-398-684-4 MOBI

© Digi-Book Magyarország Kiadó, 2016

a címlap Henri Rousseau (1844 - 1910)

festménye részletének felhasználásával készült

Az e-kiadás szerzői jogi megjegyzései

Ennek az e-könyvnek a felhasználási joga kizárólag az Ön személyes használatára terjed ki. Ezt az e-könyvet nem lehet ismételt értékesítésre továbbadni, sem továbbértékesíteni; nem lehet többszörözni és tilos más személynek továbbadni! Ha szeretné ezt az e-könyvet más személyekkel is megosztani, kérjük, hogy minden további személy számára vásároljon újabb példányokat. Ha Ön úgy olvassa ezt az e-könyvet, hogy azt nem vásárolta meg, vagy nem az Ön személyes használatára lett megvásárolva, úgy kérjük, hogy küldje azt vissza a http://www.digi-book.hu címre és vásárolja meg ott saját példányát. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ennek a szerzőnek és kiadónak a fáradságos munkáját.

TARTALOM

Damaszkin Arzén:

Elefántok és kibokók

Oroszlánvadászat

Két ellenfél a terítéken

Az állatok barátkozása

Torday Emil:

Vadászkalandok

Vojnich Oszkár:

Első afrikai orrszarvúm

Az assami tigris

Sikibai orrszarvúm

Elefántok és kibokók

Február 25-én reggelizés közben a mángi egynéhány csésze whisky bekebelezése után nagytitokban közli, hogy innen mintegy három óra járásnyira, a magasabban fekvő sambákban két elefánt szokott rendesen garázdálkodni. Miután az éjjel eső következtében átázott talaj nagyon alkalmas volt a nyomozásra, azonnal útnak indulok Ruga-Ruga, két mászai vadászom és egy vezető kíséretében.

A meredek, átázott, csúszós laterit hegyoldalon háromórai fárasztó, erőltetett menetelés után egy sambánál állapodunk meg. A vezető füttyére a tulajdonos, egy erőteljes, magas termetű öreg dzsága kerül elő, aki a vidéken mint esőbűvész ismeretes. Ez mintegy félórai gyaloglás után egy frissen feldúlt és letaposott borsóvetésre vezet, amelyen az elefántok ez éjjel legeltek.

Az ég be van borulva, és a Kibó felől mennydörgés hallatszik. Az öreg esőbűvész egy dombtetejére megy, és ott titokzatos jelekkel beszél a felhőkkel, hogy azoknak a követendő útirányt kiszabja. Mikor bevégezte az egész szertartást, ajánlja, hogy maradjunk itt, amíg ő a vezetővel eltávozik, hogy az elefántok hollétét megállapítsa.

Egyórai várakozásunk után Visszajöttek azzal a hírrel, hogy látták a két elefántot fekvőhelyükön, nem messze az erdőben, ahol egész közel lehet hozzájuk jutni úgy, hogy fektükben lőhetek rájuk. A két dzsága előrehalad, utánuk én a Schönauerrel, legvégül Ruga-Ruga Mauseremet viszi, mint tartalék puskát. Menetelés közben az öreg samba-tulajdonos unokája, egy körülbelül tizennégy éves dzsága gyerek is hozzánk csatlakozik.

Szálerdőbe jutunk, amelynek alját sűrű tövises bozót födi. Elefánt taposta úton haladunk, mely a magas, de sűrű lombos erdőben, ahová a napsugár sem hatolhat be, úgy néz ki, mint egy kacskaringós alagút, s miután sok ily alagút keresztezi egymást, akárcsak egy útvesztőben, úgy haladunk a félhomályban előre.

A szótalan, halk járás ez érdekes helyen, az egészen friss nyomok, a tudat, hogy a két elefánt a közelben fekszik: az egész dolog újdonsága - nagyon befolyásolják hangulatomat. A vezetők viselkedése elárulja, hogy a kérdéses helyhez már közel vagyunk. Legott előrebocsátanak, és jelzik, hogy a sötét alagúton óvatosan előrehaladva, nemsokára bal kéz felől meg fogom pillantani az elefántokat. Dobogó szívvel haladok vagy százlépésnyire, Ruga-Ruga nyomban utánam, midőn bal kéz felől egy helyet látok, amely fölött az ágak egész sűrűn összehajolva lugast képeznek. Sejtem, hogy ez alatt kell az elefántoknak feküdniük. Lassan előrekúszom, szememet erőltetve, hogy a sűrű bokrok homályán keresztül a lugas aljába lássak; de nem vehetek ki semmit, csak annyit, hogy az alagút, amelyben haladok, már vagy tíz lépés távolságban tőlem a lugasba hajlik be. Megteszem a tíz lépést, és üresen találom a lugast, csak a két fekvőhely és egész kis domb - még párolgó ürülék árulja el, hogy pár perc előtt léphettek ki innen az elefántok.

Ruga-Rugát visszaküldöm a vezetőkért, hogy folytassuk a nyomozást. Bizonyos, hogy a két elefánt megérezte a nyomozókat, és ennek következtében hagyta el kényelmes fekvőhelyét, amelyet van időm alaposan megszemlélni, míg a vezetők előkerülnek. A lugast mintegy huszonöt négyszögméternyi, egészen kopár humusztalaj fölött négy méter magasságban, kupolaszerűén összezáródó sűrű lombozat és lián képezi; közvetlen a lugas szélén kristályvízű kis patak csörgedezik. Hűvös, gyönyörű, árnyékos hely ez, amelyet az elefántok déli pihenőjükre kiválasztottak. Sokáig várakozom itt, de sem tolmács, sem vezetők nem érkeznek. Végre hogy, hogy nem, egyszerre csak a vén dzsága unokáját látom az alagúton óvatosan közeledni. Türelmetlen lévén, nem várom be a többieket, s jelzem a fiúnak, hogy kövesse a friss nyomokat, amelyek a lugasból kivezetnek. Saját európai szememben nem bízhatom, mert az alagútszerű folyosók gyakran keresztezvén egymást, könnyen eltéveszthettem volna a helyes nyomot; de a folyosók útvesztőjéből nem is tudtam volna kikerülni.

Alig haladunk százötven lépést, midőn egy kanyarulatnál a két lépésre előttem haladó gyerek villámgyorsan visszarohan, és majd fellök. Ugyané pillanatban halk rezgést hallok előttem a bokorban. Egy lépéssel az útkanyarodáshoz érve, belátok az alagútba, ahol a félhomályban harminc lépésről egy felém fordított elefántfejet pillantok meg jó agyarakkal: az óriási testet elfödik a sűrű bokrok. Nem merem fegyveremet felemelni, mert érzem, hogy a legkisebb mozdulatomra eltűnik a fej a sűrűben. Egy darabig így nézzük egymást mozdulatlanul, míg végre az elefánt folyvást reám nézve, egy lépést tesz előre. Ekkor felkapom a fegyvert, de az állat e mozdulatra gyorsan elfordul; csak annyi időt hagy, hogy kapásból a füle mögé'tartva lőjek, miközben érzem, hogy lövésem egy arasznyira a fültő mögé jutott. Az elefánt előrebukva eltűnik a sűrűségben, amelyben rettentő robajjal törtet odább.

Miután egyedül nem mehetek utána, azalatt, míg kísérőim valamelyike előkerül, alaposan megszemlélhetem a harcteret, s megállapítom, hogy harminc lépésre attól a helytől, amelyről lőttem, másik elefántösvény szeli keresztül derékszögben azt, amelyen én a fiúval haladtam, és éppen ezen lépegetve akarta az elefánt a mi utunkat átvágni, miközben a gyermekre bukkant. A visszarohanó fiú okozta robajra az elefánt felénk fordított fejjel megpillantott engem, s így, mozdulatlanul állott a sűrűtől elfedett testével, és csak mikor fegyverem emelését látta, fordult vissza, miközben egy pillanatra fültövét láthattam. Azon a helyen, amelyen a lövést előrebukással jelezte, a talaj mélyen föl volt túrva, a sűrűség pedig összevissza tördelve.

Vér egy csöpp sem látszott sehol. Sokáig hahózok, de hiába; az erdő sűrűsége elnyeli a hangot. Miután már egy óra hosszat vártam, egy magas fáról két lövéssel és kiabálással végre előcsalom a két vezetőt és tolmácsomat. Az utóbbi a zegzugos utakon eltévedvén, fejvesztetten szaladgált idestova, míg egy elefántgödörbe nem bukott, ahol kettétörte kétcsövű Mauserem agyát, miáltal a fegyver természetesen hasznavehetetlenné vált. Végre kiabálásával a vezetőket tőlem egészen másirányba csalta, és így ezek csak lövéseim után tudtak nagy nehezen rám akadni.

Most együtt indulunk a nyomon. Az elefánt sok helyen elbukott, nagy súlyával erős, testvastagságú ágakat törve ketté. Egyórai nyomozás után, mintegy 80 lépés távolságban nagy törtetést hallunk a sűrűben. Tüskön-bokron keresztül odasietvén, összetépett ruhával, vérző karokkal és arccal egy meredek szakadékhoz érünk, amelynek szélén állott volt meg az elefánt, amint a nyomokból megállapíthattuk. Álló helyén látható az első vér. E helyről, közeledésünk zajára, lecsúsztatta magát a mély völgybe, miközben agyarával fékezhette esését: mert a talaj helyenként fel volt hasogatva, akár egy mélyítő ekével. A lejtő oly meredek, hogy csakis négykézláb tudunk azon lekúszni a völgybe, amelynek alján lavinaként felhalmozott gally, föld és kövek feküdtek, amelyeket az óriás állat magával ragadott.

A völgyben nagyon sok friss és régi elefántnyom vegyült össze; vér pedig nem lévén észlelhető, hat órakor este